Bukott voltam de vissza tértem. Megtaláltam a célomat. És pedig a cél a legjobb motiváció. Az én célom a bosszúálás lett. Talán csak nem tudtam elviselni a tényeket..tudjátok, mint mikor meghallasz egy zenét megtetszik a szövege, a ritmusa, az előadó hangaja..majd kutatsz utánna és rájössz semmi esélyed. Nagyjából olyan vagyok, mint egy rossz torzított Harry Styles rajongó. Velük ellentétben én teszek is nem csak várok. De esténként van, hogy én is sírok.
Az éjjel szépségében a kínzó gondolatok...
-Itt az idő..iskola-
A suliban nem sok érdekes dolog történt. Egy bizonyos párbeszéd megragadt bennem..
-Clark hónapok óta annyira más vagy, megváltoztál. Mi lett veled? Régen minden olyan más volt. Mindent elmondtunk egymásnak ma meg ha elhívlak mekibe csak ülsz, mint egy kuka..
-Shawn hagyjuk. Nem értenéd, őszintén nem is akarom, hogy értsd inkább emlékezz arra a Sofia Clarkra aki boldog, mosolygós, és titkon halálosa...khmm
-Hogy micsoda?
-Mint mondtam nem akarom, hogy tudd. Nem akarom hogy tudd ki vagyok, tudd mire gondolok, m(k)it akarok. Nem akarom, hogy tudd. Tudod miért? Mert már semmi nem lehet olyan mint volt. Mindig azt hittem szükségem van valakire a túl éléshez. De amint kiderült megy egyedül is. A magány az aki sosem mond le rólam és amúgy is sajnálnám őt egyedül hagyni.
-Akkor mi lessz velünk?
-Vigyázz magadra...
—csendben elsétáltam s azt suttogtam"szeretni foglak de nem fogod sejteni majd végül megunod és fel adod ez lessz velünk"—
Fáj őt itthagyni.
Mert ő az aki 16 éve mellettem van..de az utóbbi időben eltaszítom. Ha ismerne félne. Várjunk csak..én figyelek az érzéseire..érdekel mit gonol, mi lessz vele..neem nem lehet én nem érezhetek senki iránta semmit sem. Nekem nem lehet.
