LGBTea

78.

Rage úgy effektíve mindenről. JÓ AGYFASZT! (Kurva sokat fogok káromkodni. Bocsi 🙄)

1. Szóval itt van ez a kurva korona, hogy basznám szájba és a digitális oktatás.

Annyira imádom, hogy mindenki azzal jön, hogy 21.század van. Oldd meg! Meg miegymás.

Szivem! Kibaszottul egy 14 éves, érzelmileg teljesen instabil ember vagyok! Ne várjátok már el tanárok szülők egyaránt, hogy pár hét alatt pakk beleszokjak egy olyan rendszerbe amit eddig nem is láttam. Ez a félév hatalmas mértékben rontott már most az átlagomon, ugyanis kapkodom az egyeseket rég elfeledett beadandók miatt. Bocsánat, hogy azt sem tudom hol áll a fejem. Örülök, ha kontakt óráról nem kések el! Az meg csak hab a tortán amikor az ember elalszik és félálomban tud csak 20 perc késéssel becsatlakozni a hívásba.

Lehetnének az emberek megértőbbek velünk szerintem. Nem vagyunk kibaszott robotok, hogy ilyen gyorsan tudjunk alkalmazkodni.

2. Anyám amikor megtudta, hogy "kioakolom az arcom" tiktokra egyből lecseszett, hogy "de megfognak találni a pedofilok jaj"!

Persze bazdmeg. Nyilván egy olyan kis "transzi" seggfejet akar mindegyik, mint amilyen én is vagyok. A visszapofázós kommentjeimből meg szerintem azok is le tudják szűrni, hogy velem nem érdemes kezdeni, mert kurva hamar bajok lesznek.

Aztán anyám elkezdi: Az LMBTQ-s faszságaidat meg pláne ne tedd ki.

ANYA BAZDMEG! Én beledöglök, ha nem tudom valakivel ezeket megbeszélni! Veled nem lehet, mert elküldesz, mert nem szereted a témát, mert nem érdekel. A barátaimat nyilván nem fogom ezzel traktálni. Tehát mim maradt? Az internet. Hol a faszomba másutt beszélhetnék erről? Főleg, hogy itt legalább olyan emberek vannak, akik tudják mi a kurva isten történik velem.

Ma ahogy a tükör előtt álltam és néztem magamat azon gondolkodtam miért nem ért meg senki, mi ez az egész, miért van ez az egész. A karantén szépen lassan tökre vágja az idegrendszerem. Sose voltam depressziós, de kezdem úgyérezni magam, mint a mosott szar amihez az ilyesfajta megjegyzések hozzáraknak pluszba.

Félreértés ne essék. Szeretem a szüleimet és nagyin szerencsés vagyok velük, de néha pokol velük lenni. Ma megkérdezték mi a baj. Fogalmam sincs. Minden és semmi. És annyira szeretnék velük beszélni, de félek megint veszekedés lesz az egészből, mert félre értik.

Sajnálom, hogy ide írom ki a lelki összeomlásaim, de fél háromkor nem tudom ezeket senkinek elmondani és hátha van itt valaki aki tud egy kicsit is segíteni.

Szeretlek titeket srácok és nagyon köszönöm, hogy máig itt vagytok velem. ❤