Psychotic |L.S.|

TIZENNYOLCADIK

"Megkezdjük a 9085-ös eset tárgyalását. Egy kérelem, mely a tizenegy éves Maria Young szabadon engedését indítványozza a Fort Montegry Elmegyógyintézetből, egy arra alkalmas nevelő családhoz. Ms. Youngot kilenc éves korában vették fel az intézetbe, és ott bipoláris zavarral kezelték a továbbiakban. A kislány védelmében Oli Wright nyomozó és Louis Tomlinson professzor jár el."

"Őexelenciája, Hemmings bíró."

A bíróság tiszteletteljesen felállt, ahogy a bíró besétált a terembe és fel a székéhez. Intett az egybegyűlteknek, hogy foglaljanak helyet, és ez volt az a pont, amikor Louis úgy érezte, el fog ájulni.

Az összes esete közül ez magasan a legijesztőbbnek ígérkezett. Valahogy úgy nézett ki a lista, hogy Aváé, Travis-é aztán Luxé. Ez azért volt így, mert Louis ismerte ezeket a gyerekeket, jobban, mint a többit, érintőlegesen megemlítve Harryt is.

Úgy érezte, mintha a szíve másodpercenként milliónyit dobbanna. Nem bukhat el.

A bíró átfutotta az aktát és intett a tisztviselőnek, hogy engedje be Mariát. Az ajtó kinyílt, mögüle pedig egy halálra vált Maria bukkant elő. Körbenézett a teremben ülőkön, aztán megpillantotta Louis-t. Louis rámosolygott, a kislány pedig odaszaladt hozzá, amivel az esküdtszék arcára is mosolyt csaltak. Louis segített neki felülni a székre közé és Oli közé, ő pedig maga alá húzta a lábait, a kezecskéivel kitámasztotta az arcát, és egyenesen a bíróra nézett.

Mintha csak tudta volna, hogy ma van az ő nagy napja, és ez egy kicsit megnyugtatta Louis-t.

"Rendben, Mr. Tomlinson, Mr. Wright, ismerik a procedúrát. Mi mondandójuk van ma a bíróság számára?"

Louis felállt, biccentett a bíró felé, aztán az esküdtszékhez fordult.

"Hölgyek és urak, Maria egy fantasztikus gyermek. Nem csak, hogy jó érzéke van a művészethez, de esze is a tudományhoz. Ki tudja, talán egy napon ő fogja feltalálni a rák ellenszerét, vagy ilyesmi."

Louis kacsintott Maria felé, aki pedig elkuncogta magát zavarában.

"De az intézet zárt ajtajai mögül ezt biztosan nem fogja tudni megtenni. És mindezt azért a csekély okból kifolyólag, mert nem képes kontrollálni az érzelmeit és érzéseit."

Louis végignézett az esküdtek arcán. Nagyon okos húzás volt tőle Mariáról beszélni, mert még maga a bíró is elérzékenyült rajta. Maria nem nagyon akarta kimutatni mennyire okos is, de Louis elég ideje ismerte már őt ahhoz, hogy mindent tudjon róla.

"Biztosan állíthatom, hogy mindannyian éreztük már úgy magunkat, hogy semmi energiánk nincs a legjobb oldalunkat mutatni a külvilág számára. Nos, ezeket a pillanatokat ez a kicsi lány minden nap átéli. És nem ő az egyetlen. Nagyon sok gyermek átéli ezt az intézetben, de még a külvilágban is. Miért tartsuk kifejezetten ezeket a gyerekeket rácsok mögött? De miért is engem hallgatnak? Bíró úr, szólítom a bájos Maria Youngot, hogy beszéljen a védelmében."

"Engedélyezem."

Mondta Hemmings bíró felkorbácsolt érdeklődéssel. Maria őrülten vigyorgott, felállt a székére, és az esküdtek felé fordult.

"Helló! Maria vagyok."

Mondta, miközben lelkesen integetett az embereknek, a legtöbbjük pedig viszonozta a lelkesedését, ami már majdhogynem olvadozás volt.

"Szóval, um, Lou bácsi mindig azt mondja, nem kellene elrejtenem az okosságomat, mert akkor akár még járhatnék is azoknak a hatalmas magániskolák egyikébe. Szeretnék bejutni az egyik ilyen nagy iskolába, de minket odabent a kórházban egyáltalán nem tanítanak."