Ｏｕｒ Ｌａｓｔ (ᴘᴊᴍ ғғ.)

A naplemente színei

Kigondolta volna, hogy Mr.Napelmente orvos. Vagy hívjam Dr.Naplementének? Közelebbről még élénkebbnek hatnak vörös tincsei mint az ablakból nézve, bár kicsit más mint ahogy elképzeltem. Sokkal kimértebb de mégis van e-mögött valami.... Valami amit nem látni de én érzem.

Kíváncsi vagyok meddig fog ez tartani, a legtöbb orvos nem húzza sokáig mellettem. Általában vagy feladják, vagy elegük lesz belőle, hogy egy rákos lányt pesztráljanak és átadnak a következőnek a sorban. Teljesen megértem őket de valamiért most remélem, hogy ő végleg mellettem marad. Lehet önző kérés mégis úgy érzem több van benne mint az eddigiekben akikkel találkoztam, de nem tudom mi. Mintha csak egy puzzlet próbálnék kirakni hiányzó darabokkal. Vajon mellettem marad amíg az utolsó darab is a helyére kerül?

- Seunghee kisasszony.- lép be egy nővér mire mosolyogva felé fordulok.

- Csak nem vizsgálatom lesz?

- Nem, a mai ebédjét hoztam.- tenné le ágyam mellé de én megrázom a fejem.

- Ne tegye le, nem eszem ebédet.

- Inkább menjen a kukába? Micsoda pazarlás.

- Kérem odaadná annak az anyukának a folyosón?- nézek rá kérlelően ő pedig bólintva elhagyja szobám.

Ha jól számolom két napja hozták be a kislányát. Láttam az ablakomból mikor kiszálltak a mentőből. Biztos vagyok benne, hogy azóta nem evett egy falatot se. Emlékszem amikor először kerültem kórházba anya napokig nem evett és nem aludt. Végig ágyam mellett térdelt és próbált ott segíteni ahol tud. Az anyák már csak ilyenek, aggódnak.
Remélem elfogadja, én úgyse szoktam ebédelni. Egy ideje egyáltalán nincs étvágyam, és amúgy sincs senki akivel együtt ehetnék.

Jimin POV.

Belépve lakásom ajtaján már hallom, apró mancsait közeledni felém ahogy körmei kopognak a sötét padlón. Pillanatokon belül fel is bukkan szőrös buksija előttem, majd nekem rohanva azonnal nyálas puszikkal hinti be arcom mire nevetve borzolom meg fejebúbját.

- Szia, Sora jó kislány voltál?- gügyögök mire ő hanyattvetve magát jelzi, hogy hasát is vakargassam meg.
Sora még a nagyim goldenretriverje volt azóta mellettem van mióta csak az eszemet tudom. Ő az egyetlen nő az életemben de én egyáltalán nem bánom, imádom ezt hatalmas szőrmókot. Idős már de ugyanolyan ragaszkodó mint mikor nagymama hazahozta a menhelyről. Már csak ő maradt a nagyival közös emlékeimből amit magaménak tudhatok. Sora az utolsó vörös fonalat szimbolizálja ami hozzá és a gyerekkoromhoz köt.

- Gyere kapsz valamit enni.- indulok a konyhába ő pedig szó nélkül követ.
Miután nekilát, táskámhoz lépek majd előhalászom fehér orvosi köpenyem. Megérett a mosásra így a fürdő felé veszem az irányt azonban megtorpanok mikor Sora hirtelen elkapja az ujját.- Mi az kislány megszeretnéd nézni?- guggolok elé mosolyogva majd felé tartom a ruhadarabot amit ő rögtön meg is szagol.- Mit érzel?- kérdezem mire csóválva farkát felnyűszít.

- Az ő illatát érzed igaz?- kérdésemre csak vakkant egyet majd tovább szaglássza köpenyem.- Tetszik neked Seunghee illata? Ne aggódj máskor is érezheted rajtam mivel úgy tűnik egy ideig az én gondom lesz.- sóhajtok majd a mosógépbe dobom a említett ruhadarabot és egy sóhaj kíséretében a kanapéra vetem magam.

Hosszú volt a nap de végülis nem volt olyan rossz mint ahogy gondoltam. Tény, hogy nem átlagos lány de nem illenek rá a róla szóló pletykák.

" Tényleg olyan vagy mint a naplemente.,,

Vajon hogy értette mikor ezt mondta? Még senki nem hasonlított a naplementéhez. Talán a vörös hajam miatt mondta volna? Nem is tudom miért agyalok ezen, hiszen felesleges magyarázatot keresni rá. Furcsa lány vagy Min Seunghee.