Ｏｕｒ Ｌａｓｔ (ᴘᴊᴍ ғғ.)

Savanyú cukorka

Jimin POV.

Ki tudja mióta tarthatta vissza ezt a nehéz zokogást... Vajon miért érezte kötelességének hogy boldognak mutassa magát mikor ő szenved a leginkább? Miért nem lehet egy kicsit önzőbb? Mindig másokat helyez maga elé pedig ez az ő élete...
Nem felelhetünk meg mindenkinek, attól még, hogy boldogságot tettetünk a lelkünkben szunnyadó sötétség nem fog eltűnni sőt... a bennünk tátongó üresség csak még nagyobb és nagyobb lesz míg végül teljesen eltűnik az aki egykor voltunk.

Halk szipogása tölti be az apró szobát de én nem mondok semmit. Csak magamhoz szorítva várom, hogy megnyugodjon hiszen mindent elmondtam amit akartam. Neki most arra van szüksége hogy mellette legyen valaki. Valamiért az, hogy karjaim közt tarthatom némiképp engem is megnyugtat. Olyan törékeny, hogy attól félek a legapróbb fuvallat vagy érintés is összetörné de karjaim között biztonságban van hiszen senkinek se hagynám hogy egy ujjal is hozzá érjen a betegemhez.

Az egyetlen amit nem értek, hogy neki miért nem mondta el? Ha ott van neki a barátja akkor most miért az én mellkasomhoz bújva lélegzik fel és nem az övén?

- Köszönöm, most már jól vagyok.- tol el óvatosan magától, miközben finoman letörli könnyeit arcáról. Szinte azonnal vissza tér sugárzó mosolya de ez most más volt. Őszinte, és ez valahogy még ragyogóbbá tette őt. Hogy lehet ez a lány ennyire... Erős...

- Seunghee kisasszony, meghoztam a gyógyszereit.- nyit be hirtelen a múltkori nővér én pedig felállok.

- Akkor később még jövök, ha baj van szólj.- nézek rá mire ő egy bólintással válaszol én pedig az ajtó felé indulok de arra nem számítok hogy átlépve a küszöböt váratlan vendég fogad.

- Beszélgessünk dokikám.- kapja el gallérom a szőke miközben én gyorsan becsukom hátam mögött az ajtót, hogy ő véletlen se lásson belőle semmit.

- Megkérhetem hogy engedjen el?- kérdezem tőle de ő már koránt sem tűnt ilyen nyugodtnak.

- Majd elengedlek ha válaszolsz nekem.

- Miről beszélsz?- mellőztem én is a magázódást.

- Ne játszd az ártatlant vöröske pontosan tudod.

- Nem tudom mit akarsz de azt ajánlom vedd le rólam a kezed vagy eltöröm.- sziszegem kicsit idegesebben de nem enged.

- Azt hitted nem láttam hogy sírt?... Mit mondtál neki?

- Lehet tőle kéne inkább megkérdezned.- indulnék el de a falnak szorít.

- De én most tőled kérdezem. Seunghee mindig mosolyog de most nem egyszerűen sírt... Zokogott.

- Amögött a mosoly mögött sokkal több van mint azt gondolnád.- mondom neki mire gyengül rajtam szorítása.

- Mi folyik itt Dr.Park?- lép hozzánk a főorvos én pedig eltolom magamtól a szőke férfit és megigazítom gyűrött gallérom.- Valami probléma van?

- Ne foglalkozzon ezzel Dr.Kim az úr már távozni készült.- nézek az illetőre aki feldúltan de azt teszi amit mondok.

- Mi volt ez?- néz rám a férfi felvont szemöldökkel.

- Nagyon sajnálom, ígérem nem fordul elő többször.- hajolok meg előtte de ő vállamra teszi kezét.

- Emelje fel a fejét Dr.Park. Tudom, hogy nem ön kezdeményezte a konfliktust de kérem ezt a jövőben kerüljük el, a betegek nyugtalankodnak.- mondta majd tovább indult intve hogy kövessem.