Ｏｕｒ Ｌａｓｔ (ᴘᴊᴍ ғғ.)

A múlt árnyai

Jimin POV.

- Ez meg mi...- veszem kezembe a matricákkal tarkított papírt, majd óvatosan elegyengetem a gyűrödtebb részeknél. Úgy tűnt egy lista... Az lenne amire gondolok?

- Seunghee kisasszony ébren van?- kopognak mire felkapom a fejem. Telefonommal gyorsan készítek róla egy képet majd pillanatok alatt vissza teszem az alvó lány kezébe mielőtt a nővér belépne.- Ah, Dr.Park mit keres itt már rég otthon kéne lennie.- hajol meg mosolyogva amit én is viszonzok.

- Besegítettem a laborba Dr.Jeonnak, de ráakartam nézni mielőtt haza megyek. Megkérdezhetem maga miért jött?

- Infúziót hoztam neki.- mondja mire értetlenül nézek rá.

- Seunghee már majdnem kiszáradt, így muszáj.

- Ezt nem értem, én felügyelek rá és odafigyeltem az étkezésre a hidratáltságára, mindent szem előtt tartottam.

- Ne hibáztassa magát, ön mindent megtesz de Seunghee... Hiába igazán tehetséges rezidens ő már az utolsó stádiumban van és ezen a tényen az ön eredményei se változtatnak. Ez a lány már nem sokáig lesz köztünk, lehet hogy nem látszik mert mindig mosolyog de nagyon is szenved. Ellentétben a testével nem láttam még senkit aki nála erősebb.- mondta miközben az állványra akasztotta az átlátszó tasakot.- Menjen haza Dr.Park és pihenje ki magát, nehogy meglássa a főorvos úr, hogy még itt van.

- Igaza van, jó éjszakát. - hajoltam meg majd a visszatekintve az eszméletlen lányra kiléptem az ajtón.

***

Hazaérve megetettem Sorat majd a fürdőbe indultam. A kőre dobva ruháim, álltam a zubogó víz alá és lehunyt szemmel hagytam utat engedni gondolataimnak, ez mindig megnyugtat és most szükségem volt erre. Nem értem, hogy került ebbe az állapotba, mindenre odafigyeltem.
Két féle képen juthat ide a szervezet. Vagy kevés folyadékot visz be vagy... Én oda figyeltem ezekre nincs más magyarázat. De miért nem jelezte nekem? Miért titkolja?

- Az az idióta!- ütök ököllel a csempébe. A felügyelője vagyok, az én felelősségem az állapota. Miért nem bízik bennem meg annyira, hogy elmondja nekem? Vagy talán ennyire hülyének néz?

Össze kell szednem magam. Ha nem találok erre megoldást a múlt megismétli önmagát.

- Ne félj megbízni másokban Jimin. Egyszer találkozol majd valakivel aki mellett önmagad lehetsz. Ne add fel. - hangzik vissza nagymama hangja fejemben újra és újra mire elzárom a csapot. Most először rémlik vissza így emlékkép a halála óta. Mintha egy részem próbálná elfeledni azt az időt és azt az embert aki akkor voltam mégis... Seunghee újra és újra felidézi őt bennem.

Felöltözve indulok a nappaliba majd telefonommal a kezemben a kanapéra vetem magam. Gondolkozás nélkül nyitom meg a papírról készült fényképet majd sorban haladva olvasom a pontokat. Eddig csak a filmekben láttam hasonlót, én sose írtam bakancslistát se, régebben nem voltak céljaim csak napról napra éltem. Nem érdekelt semmi és senki, aztán mikor a nyakamba szakadt a következmény döntést kellett hoznom. Lett egy célom amire az életem tettem, hogy orvossá válok.
Egy cél de mindenek felett.

Sokszor kaptam magam azon, hogy rá gondolok és az életére. Hogy milyen lehetett a betegség előtt. Voltak-e álmai, vágyai és céljai... Megváltoztatta a tény hogy beteg?

Nem vagyok mellette régóta mégis néha úgy érzem, hogy mindig is ismertem és most, hogy a kezemben tartva olvashatom mindazt amire vágyott csak még közelebb érzem magamhoz.

Ha nekem kéne listát írnom valószínűleg nagy dolgokat kívánnék, amit az ember életben csak egyszer tapasztalhat meg de látva az ő egyszerű vágyait mosolyt csal az arcomra.

Egyáltalán nem mohó vagy túlzó, sokkal inkább apró és imádni való. Jobban végig olvasva ezek igazán egyszerű kívánságok amit egy átlag ember meg is kap, mégis jobban belegondolva ezek közül sok nekem is kimaradt mint a suli bál, vagy a ballagás. 

- Elmenni egy fagyizóba és kikérni az összes ízt.- olvasom nevetve.

"Hiába igazán tehetséges rezidens ő már az utolsó stádiumban van.,,- emlékszem vissza a nővér szavaira amit pár órája mondott nekem. Mindenki leírja őt, azt hiszik a halálos ítélete már megpecsételődött de sosincs késő harcba szállni és erre én vagyok talán a legjobb példa. Ha megküzdesz azért amit akarsz semmi sem lehetetlen. Sose fogom megérteni az okát de ő egész eddig közeledett felém én viszont csak hátráltam.
Lehet itt az ideje megtennem egy lépést.

***

Határozottan haladok szobája felé közben köszöntve a velem szembe jövőket. Korán kelltem és hamarabb be is értem mint ahogy a műszakom szólna. A résnyire nyitva álló ajtón egy férfi hangja szűrődik ki amit meghallva megtorpanok de végül belépek.
Ketten voltak és úgy tűnt nagyon közel állnak egymáshoz. A férfi háttal állt nekem így először nem tudtam szemügyre venni csak miután felfigyelve érkezésemre felém fordult.
Velem egy magas lehetett, szőke izmos testalkatú. Seunghee meglátva az ajtóban elmosolyodva intett, hogy menjek közelebb de én még mindig kettőjük kapcsolatát próbáltam feltérképezni. Lejjebb vezetve tekintetem szemem megakad összekulcsolt ujjaikon aminek látványa keserédes ízt hagy a számban.

- Bocsánat ha megzavartam valamit.- lépek közelebb mire Seunghee nevetve engedi el a férfi kezét.

- Ugyan nem történt semmi ilyesmi.

- Rendben, megkezdeném a szokásos vizsgálatod.- nézek rá mire bólint.

- Akkor nem zavarok, később még jövök.- simít a férfi finoman hajára, majd egy puszit nyomva homlokára az ajtó felé veszi az irányt. Rákérdezhetnék ki volt de az előbbi egyértelművé tette számomra a kapcsolatuk. Amúgy sincs semmi közöm a páciensem magánéletéhez.

***

Elvégezve a rutin vizsgálatokat az ágya melletti székre ültem ahol korábban a szőke férfi is helyetfoglalt.

- Valami baj van?- kérdezi mosolyogva de én ez alkalommal nem viszonzom. 

- Bízol bennem?

- Én ezt nem értem, miért ké-

- Bízol bennem vagy sem?- vágok közbe mire bólint.- Akkor legyél velem őszinte. A szervezeted elutasítja a táplálékot?

- Nem értem miért kérdezed ezt most.

- A napokban hánytál igazam van? Ezért nem híztál egy dekát se és ezért szárad ki folyton a szervezeted.

- Igen...- hajtja le fejét.

- Ezekről szólnod kell nekem Seunghee. Hogy kezeljelek, ha nem bízol meg bennem?

- Nem erről van szó...- motyogja maga elé mire finoman álla alá nyúlok, hogy végre a szemembe nézhessen.

- Akkor miről?

- Ha látnál abban az állapotomban te is tovább adnál a soron következőnek. Sose bántam, de te más vagy mint ők voltak nem akarom, hogy így láss engem.

- Ezt azonnal verd ki a fejedből, te az én páciensem vagy senkinek nem foglak átengedni értve vagyok?- nézek rá mire elmosolyodva bólint.

- Köszönöm, Jimin.

- Mégis mit köszönsz?- nevetem el magam.

- Hogy ennyire más vagy.

"Egyszer találkozol majd valakivel aki mellett önmagad lehetsz." - vajon rá gondoltál nagymama?

By; KimChae_Young