Ｏｕｒ Ｌａｓｔ (ᴘᴊᴍ ғғ.)

Egy haldokló lány szobája

Jimin POV.

Szinte az egész éjszakát az akta olvasásával töltöttem. Ez a lány egy igazi csodabogár a szó szoros értelmében is de főleg orvosi szemmel nézve. Ennyi betegséget és kórházi feljegyzést egy emberhez még soha nem láttam. A papírok szerint néhány hónapja került ebbe a kórházba és pár hete lépett az utolsó stádiumba. Nem értem miért egy ilyen pácienst osztanak rám. Jó persze mindenféle piszkos munkát elvégeztetnek az újjoncokkal de haldokló embert rábízni mégis túlzás. Én azért jöttem, hogy életeket mentsek és nem azért, hogy végigkísérjem egy lány haláltusáját.

- Szia haver, mit szólnál egy kávéhoz?- lép be ásítva Taehyung Jungkookkal az oldalán, mire én bólintok és a földszinti büféhez indulunk majd kikérve az italt egy üres asztalhoz ülünk.

- Milyen napotok volt?- nézek rájuk hátradőlve a székben.

- Egy idős nénire kell felügyelnem a másodikon, és a laborba is beosztottak.- hadarja el Jungkook mind egy szuszra majd kávéjába kortyol.

- Mázlista. Engem Dr.Seohoz osztottak.

- És az miért gond? Úgy hallottam kiváló orvos.

- Az lehet de egy igazi szadista. A szart is kihajtotta belőlem.- sóhajt hátradőlve majd rám néz.- Veled mi volt ma?

- Semmi. Egésznap egy végstádiumban lévő lány aktáját bújtam akire felügyelnem kell.

- Csak nem Min Seunghee?- kérdezi Jungkook mire bólintok.

- Honnan tudtad?

- Sok pletyka kering róla a kórházban. Ő az a lány aki hallva a halálos diagnózisát nevetett.- gondolkozott el Taehyung.

- De ne higyj a pletykáknak az esetek 90%-ban nincs semmi valóság alapjuk.- fogott vállamra biztatóan Jungkook látva gondterhelt ábrázatom.

- Mindegy ez nem változtat a tényen, hogy felügyelnem kell rá.

- Figyelj adj neki egy esélyt mindenből tanulhatunk valamit.

- Igazad van Tae.- bólintok majd lehúzom maradék kávém és felállok.

- Most meg hova mész?

- Meglátogatom a csodabogarat.

Visszamentem a pihenőbe majd felkapva asztalról aktáját a lány kórterme felé vettem az irányt. Eddig nem sok végstádiumban lévő beteggel találkoztam de biztosra veszem, hogy ez alkalommal se lesz szép látvány. Általában elhagyják magukat és a hátralévő idejüket depresszióba esve töltik. Lehet konzultálnom kéne egy pszichológussal. Majd keresek valakit, de előbb essünk túl ezen.

- Jó reggelt Dr.Park vagyok és a mai naptól fogva én leszek a felügyelő orvosa.- mondtam unott hangon de felemelve az iratokról tekintetem megtorpantam.

Egy aprócska kórterem volt egyetlen  ággyal amit gépek vettek körül. Szóval ide van bezárva hónapok óta. 
A jó elhelyezkedésnek köszönhetően napfény járta át az apró helység minden szegletét. Mintha élettel telt volna meg egy szempillantás alatt, az általában komor hangulatú kórterem.
A megszokott fehér csempéket rajzok és festmények lepték el, sőt néhány papír felfüggesztve díszelgett fejem felett. Voltak melyek naplementéket ábrázoltak míg mások virágokat és utca frontokat. Még sose jártam ilyen színekkel teli szobában, egyszerűen szürreálisnak tűnt, hogy ez egy kórházi kórterem lenne.

Tényleg így festene egy haldokló lány szobája?

Tovább vezetve megakadt tekintetem a lányon aki egy széken egyensúlyozva próbálta felakasztani gondolom legújabb alkotását mivel úgy tűnt még nem száradt meg teljesen. Vékony testalkatú volt, hosszú tincsei egészen háta közepéig értek és ránézésra azt mondanám alacsonyabb is nálam. Olyan törékenynek tűnt mintha csak egy porcelán baba lenne ami bármelyik pillanatban összetörhet. Másodpercek töredéke alatt futottak át a kérdések a fejemben ahogy visszagondoltam aktájára, és a számtalan megbetegedésről író papírra amit abban láttam. Vajon, hogy bírt ki ez az apró test ennyi megpróbáltatást az évek alatt...

Elmosolyodva figyelem az ügyeskedő lányt akinek úgy tűnik fel se tűnt, hogy beléptem a szobába, mikor a szék kicsúszik lába alól ő pedig egyensúlyát vesztve dől hátra. Fogalmam sincs mi történt a testem mintha magától cselekedett volna és a következő pillanatban már a karjaim között tartottam a lányt aki összeszorított szemekkel várta, hogy a padlón végezze. Érzékelve, hogy ez nem történt meg lassan kinyitotta sötét íriszeit melyek meglepetten pásztázták arcom. Pillanatokon belül széles mosoly húzódott ajkaira mire muszáj volt nyelnem egyet. Még sose láttam valakit ilyen őszintén és szép mosollyal nézni valakire mint ahogy ő tekint most rám. Egy csepp rosszindulatot se látni azokban a tiszta szemekben.

- Jól vagy?- köszörülöm meg torkom mire nevetve bólint én pedig óvatosan leteszem. Hihetetlen milyen könnyű mintha csak egy tollpárnát tartanék a kezeim között. 

- Szóval orvos vagy...- mereng vörös tincseimet vizsgálva mire bólintok.- Tényleg olyan vagy mint a naplemente.- mosolyodik el mire zavartan elkapom róla tekintetem. Túl őszinte. Milyen naplementéről beszél?

- Először is menj vissza az ágyadba.- köszörültem meg torkom mire gyorsan az említett bútorhoz siet majd belevetve magát mosolyogva emeli homlokához kezét mint egy épp a felettesének tisztelgő katona.

- Igen is doktorúr, Seunghee közlegény szolgálatára jelentkezik.- nevet mire elmosolyodom de emlékeztetve magam miért jöttem felvettem az ágya melletti szekrényen fekvő papírt a nővérek jelentéseivel. 

- A nevem Dr.Park Jimin és én leszek mától a felügyelő orvosa.- mondom mire jelentkezéshez emeli a kezét. Mintha egy kisgyerekhez beszélnék.- Igen?

- Ugye nem magadtól választottál engem.- mosolyodik el mire megköszörülve torkom fellapozom aktáját.

- Ezek szerint pár hete lépett az utolsó stádiumba, de ettől függetlenül megprobálkozhatunk a kemoterápiával ha hozzájárul a családja.

- Szóval nem.

- Ez csak munka a személyes véleményemnek ehhez semmi köze.- mondom rezzenéstelen arccal mire ő az ablak felé fordul de így is látom hogy továbbra se hervad le ragyogó mosolya arcáról.

- Semmi gond, hiszen ki akarná egy félig halott lányra pazarolni az idejét. Nyugodtan tovább passzolhat ahogy az előző orvosok is tették, tényleg én egyáltalán nem bánom.

- Azt majd én eldöntöm, most pedig végezzük el a szokásos vizsgálatait.

- Mármint a vizsgálataim.

- Én is ezt mondtam.

- Nem kell magázódnod hiszen fiatalabb vagyok nálad.

- De akkor is a páciensem.

- Akkor Jiminnek foglak hívni.- mosolyog vidáman míg én próbálom nem viszonozni, komolynak kell maradnom.

- Ahogy jónak látod.- köhintek majd megkezdem a vizsgálatot.

Furcsa ez a lány. Még soha nem láttam hozzá fogható teremtést, valahogy más mint a többi beteg akikkel eddig találkoztam. Senkit nem láttam még ilyen őszintén mosolyogni holott talán neki van rá a legkevesebb oka, mégis. Ha ránézek nem egy haldoklót látok. Sokkal élettel telibb mint bármelyik itt fekvő. Vajon miért? Nem is, a még jobb kérdés az hogyan?

Hogy képes valaki annak tudatában is, hogy bármelyik nap az utolsó lehet számára továbbra is mosolyogni? A legtöbb ember az ő helyében üvöltene, sírna ... akkor ő, hogy képes mosolyogni?

Ő is pont ilyen volt... még a halála pillanatában is csak mosolygott mint egy idióta.

Egy ugyanilyen ember miatt döntöttem el, hogy történjen bármi orvos leszek.

By; KimChae_Young