A föld alatt (Éhezők viadala)

9. fejezet/1. rész

Percek óta feküdtünk néma csendben a földön. Tudtam, hogy gyorsan fel kéne állnunk és továbbmennünk, mert a Hivatásosak csoportban járnak, és marhára nem fognak örülni, hogy kinyírtuk a szövetségeseiket. Ráadásul három halott van a közelünkben. Ahogy elnéztem, Leo nagyjából sértetlen volt, zihálva nézett az íjra, ami eltört, amikor a Hivatásos lány rátámadt.

- Én ezt nem hiszem el - suttogta - Két Hivatásos. Megöltünk két Hivatásost.

Csak szerencsénk volt. Nem tudom, a fiúval mi történt, de nekem csak szerencsém volt. Csodálom, hogy a lány nem törte el a nyakam. Ezek képzett harcosok. Nem véthetett volna olyan hibát, hogy a fegyvert eldobja, vagy szem elől téveszt. De elvakította a bosszúvágy.

- Úgy volt, hogy nem ölsz - mondja Leo. Felült, most a halottat kezdte el vizsgálni.

- De mégsem megy - válaszolok halkan - Képtelen vagyok nem megvédeni magam.

- Nem is magadat védted.

- Mit gondolsz, ki következett volna, ha te meghalsz?

- Túlságosan alábecsült.

- És nem figyelt rám.

- És bosszút akart állni rám - értett egyet Leo. Nagyon nem akartuk elhinni, hogy megúsztuk. Hogy felfogjuk, kirészleteztük a Hivatásosak hibáit.

- El kéne indulnunk. Nem lehetnek a többiek messze - szólal meg. Hiába tudom, hogy igaza van, képtelen vagyok megmozdulni. Leo feláll, odasétál a halott fiúhoz. Lefejti róla a hátizsákját, ami rendesen tele van pakolva. Kiszedi belőle a cuccokat, a tetején talál egy fél literes kulacsot. Akármennyire is vagyok szomjas, nem tudok odamenni. Másodpercenként küzdöm le az ingert, hogy lenézzek a halott lányra. Még a nevét sem tudom. Mindig figyeltem arra, hogy a nevüket ne jegyezzem meg. Csak semmi személyes dolog.

- Tessék - lép hozzám a fiú. Felém nyújtja a kulacsot.

- Most inkább csak megvárom, amíg meghalok - dünnyögöm - Megöltem. Én öltem meg. Mégis a Kapitólium szabályai szerint játszok.

Leo tanácstalanul néz rám. Biztosan nem tud velem kezdeni semmit.

- Mostmár van kajád, akár itt is hagyhatsz.

- Igen, bárki más ezt tenné, aki élve ki akar jutni innen - mondja - Azzal megint egy lépéssel közelebb kerülnék, ahhoz hogy minden emberség kivesszen belõlem. Meg persze, csak népszerûbbé tesz, ha nem hagyok itt egy ilyen szerencsétlent.

A szerencsétlen jelzõ hatott. Felülök, de abban a pillanatban eszembe jut a sziklán szörnyethalt kiválasztott képe, és elhányom magam. Leo türelmesen megvárja, amíg befejezem, majd a kezembe nyomja az üveget.

- Szánalmasan festesz. Ha az én nővéremet látnám így, nem lennék valami biztos benne, hogy...

- Fogd be - csattanok fel. A fiú a maga módján megpróbál összeszedni, és azzal, hogy szóba hozta a testvéreimet, sikerült is. Felveszem a késem a földrõl, nem nézek a szikla felé.

- Hol van az a kés, amit neked adtam? - kérdezem. Leo körbenéz a földön, majd a szikla széléhez lép.

- Van egy nagyon rossz tippem- válaszolja - Alice lesodorta.

Szóval a neve Alice. Őt öltem meg.

- Én ugyan nem mászom le oda - mondom.

- Én sem - vágja rá - Pedig még táskája is van. Mi lenne, ha most minél elõbb eltûnnénk, aztán majd osztozkodunk ezen - mutat a táskára. Bólintok, nincs erõm vitatkozni vele, pedig szükség lenne arra a késre. Felveszi a táskát és a buzogányt, én is megigazítom a sajátom.