28.rész

479 13 0
                                    
A nap maradék részében csak sírtam és Olival beszélgettem. Cole többször is hívott, de vagy nem vettem fel vagy kinyomtam. Reggel szar hangulatban keltem, de össze kellett szednem magam, mert volt egy fotózásom. Nagyjából sikerült is, de ez nagy részben a sminknek köszönhető. Miután vége lett egyből mentem ''haza''. Át is öltöztem egy itthoni ruhába majd leültem a gépem elé és megnéztem egy romantikus filmet. Egyedül voltam, mert Olinak valamit el kellett intéznie. A film után kicsit megéheztem, ezért lementem és Oli anya éppen csinált valamit, ezért leültem és mivel látszott rajtam, hogy valami bajom van Oli anya meg is kérdezte én meg elmondtam neki mindent. A következő egy órában csak ettünk és beszélgettünk Oli anyukájával. Később Oli is megjött majd rá akart venni, hogy menjünk el valahova, de nekem semmi kedvem sem volt, de addig győzködött, hogy végül bele mentem. Azt mondta, hogy öltözzek valami csinosabba, de mivel nem hoztam csinos ruhákat, ezért Oli adott. Nem tudtam, hogy hova megyünk, mert nem mondta el. Pár perc autózás után megálltunk és mivel be kellett kötni a szemem, hogy ne lássam hova megyünk ezért ugye nem tudtam, hogy hol vagyunk. Oli levette a kendőt és ott álltunk a házunk előtt. Meg akartam fordulni, mivel nem akartam Coleval találkozni, de Oli nem hagyta és bevonszolt a házba ahol ott volt Emy és Cole.

Emma pizsije:

Emma szettje:

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Emma szettje:

Emma haja, sminkje:

Emma fotós képei:

Emma fotós képei:

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Emma kényelmes szettje:

Emma csinos szettje:

Emma csinos szettje:

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Egy terhes tini naplója (befejezett)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora