Még ma sem merem megkérdezni, mi vagyok neked.
Hisz ha más elpusztítana, a menekülés csak akarat, nem elvárás lehet.
De ha te kívánsz végetvetni mindannak, ami voltunk,
Honnan tudhatom, hogy ketten együtt a múltból bármit is okultunk?
És nélküled senkik maradhatunk...
Egy tömegsír alján kínkeservesen az életért kaparhatunk,
Együtt nem így lenne de egymás ellen osztott az élet,
És most már nem vagyok benne biztos, hogy ezt nem te kerted.
Mert most a jövő tornácán megszeppenve állok,
Nem másra, a te támogatásodra várok.
De nélküled talán az élet pont most ér véget,
És a porladó semminek hajtunk majd külön-külön térdet.
