Víz. A felszín alatt tompa hangok,
A fulladás koncertjére hívnak
Gondolatban értem szólnak a harangok
Míg a megfulladt lelkek sírnak
Kő. Pihenni hív, míg algával vetett
Ölelő ágyát el nem fekszem
Míg a tudatvesztés késleltetett
Csendben az eszméletem vesztem
Fény. Most már feléd szállok
De nem bánom, hogy éltem
Megérintve téged árnyékká válok
Mert a fényben nélküled féltem.
