A 7 alkalom, amikor Sirius Black sírt // fordítás

Negyedik

A negyedik alkalom, amikor Sirius Black sírt azon az éjszakán volt, amikor az anyja kirúgta a házból.

Egy hete jött haza a Roxfortból és az ordibáló verseny minden nap egyre rosszabb lett. A hetedik napon elkezdett csomagolni, míg az anyjával ordítoztak az ajtón keresztül. Rárakott pár ragasztóvarázst a szobáját díszítő dolgokra, majd kitárta az ajtót.

"Mit gondolsz, hova mész?" követelőzött Walburga.

"El." köpte a szavakat Sirius, kitartóan vonulva a lépcső felé. Regulus szemei egy pillanatra megjelentek az ajtaja nyílásán keresztül, mielőtt gyorsan becsapta az ajtót.

"Nincs hova menned!" visított Walburga." Biztos vagyok benne, hogy egyik családtagunk se nézne rád többet, a barátaid pedig nem fogadnának örökbe, túl nagy teher vagy!"

Sirius hangosan lecsörtetett a lépcsőn, ezzel elérte, hogy a portrék és az anyja nehezteljenek rá.

"Nehogy megszégyenítsd a házam, fiú!" rikácsolta Walburga, miközben erőteljeset ütött Sirius feje hátuljára, amit a fiú egy begyakorolt bűbájjal enyhített.

"A barátaim befogadnak majd!" bömbölte Sirius." A véráruló, a vérfarkas, az értéktelen félkvibli fiú, a sárvérű, be fognak fogadni és örülni fognak, hogy már nem vagyok az istenverte életetek része!"

"Tűnés! Tűnj el a házamból, te mocskos véráruló!" zokogott Walburga, miközben egy ezüst gyertyatartót dobott Sirius irányába. "Tűnj a szemem elől! Tűnj el!"

Sirius sarkon fordult és megcsinálta, amire a nő kérte, becsapva maga mögött az ajtót, kilépett az esős éjszakába.

Órákkal később, elveszve a mugli Londonban, megtalálta a Foltozott Üstöt. Kísértést érzett, hogy megálljon, felmelegítse magát egy vagy két pohár lángnyelv whiskey-vel, de volt annyi akaratereje, hogy a Potterek háza irányába igyekezzen.

Felszállt egy mugli buszra, hálásan Jamesnek a pár bankjegyért, amit a fiú a kabátja zsebébe tömött a legutóbbi találkozásukkor. Hajnali három volt, mikor végre felhúzta a ládáját a ház előtti kis teraszra.

Habozott, mikor a kopogás következett. Tudta, James valószínűleg ébren van- a fiú éjjeli bagollyá vált a nyáron.-, de nem akarta felébreszteni Euphemiát és Fleamontot. Elég rossz érzése volt az egésszel kapcsolatban, de nem volt hova mennie, legalábbis az éjjelre.

Habozva kopogott az ajtón, imádkozva, hogy James meghallja majd.

Helyette az ajtó hangosan kinyitódott és Sirius meglátta Mrs. Potter kedves, kissé ráncos arcát.

"Én-" kezdte akadozva Sirius.

A nő meglátta a ládáját és az arca együttérzően ellágyult. Kitárta a karjait. "Gyere be, Sirius. Addig maradsz, ameddig csak akarsz."

Sirius elfogadta a felajánlott ölelést, a kezeit a nő nyaka köré fonva. Magasabb volt jópár hüvelykkel, de mégis Euphemia elérte, hogy úgy érezze, a nő tartja őt.

Könnyekben tört ki, a zokogása miatt fel-le mozogtak a vállai. Sosem érzett még olyan ölelést, mint az volt, az a pár ölelés, amiket eddig kapott rövidek voltak; barátok között, egy gyors egy-két családtagtól, amikor Walburga nem nézett oda. Ez volt az az anyai ölelés, amiből ő kimaradt egész életében, ami nélkül az anyja kidobta őt a világba.

"Minden rendben van." mondta Euphemia lágyan, fájdalmát enyhítő karikákat rajzolva Sirius hátára. "Minden rendben van."

□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□

Basszus, egy pillanatra azt hittem, péntek van és így; na neee! Aztán rájöttem, hogy nem. Jól telnek a napjaim.😂

Remélem tetszett ez is!😘