OneShots

Eldarya OS verseny, 1.

Hát igen, nem voltam valami kreatív abban, hogy hogy kéne lezárnom egy rövid kis novellát, borzasztó klisé az egész, és ráadásul nem is egyszer követtem ezt el xD Összesen három ilyen kis valamicskét írtam, minden körnél meg volt adva három szó, amiknek szerepelniük kellett a szövegben. Ennél azt hiszem házasság, kegyelem, és festmény volt. Szerettem az Eldarya világával és karaktereivel írni, mert meglepően könnyű volt, csak úgy jöttek maguktól a szavak :D Ezekhez kitaláltam egy saját szorit saját karakterrel, amit el is kezdtem megírni -az ilyeneknél általában a bevezetőig jutok, aztán valamiért abbahagyom-, de be már nem fejeztem, ezért ha már fici nem kerekedett belőle, legalább ehhez a versenyhez felhasználtam a történetet.

Egy sötét folyosón sétáltunk Ezarellel. A helységet fáklyák gyér fénye világította meg, amik a falra rögzített tartókban foglaltak helyet. Két oldalt a falat számomra ismeretlen embereket, lényeket ábrázoló festmények díszítették.

- Kik ezek? - kérdeztem Ezarelt, miközben rendíthetetlenül haladtunk előre a folyosón, aminek egyelőre még a végét se lehetett látni.

- Olyan személyek, akik fontos szerepet játszottak Eldarya történelmében. Valami olyan cselekedetet hajtottak végre, amivel a világunk javát szolgálták.

- És miért vagyunk itt?

- Megbizonyosodunk valamiről, amiről eddig még én sem tudtam.

Láttam az elfen, hogy a továbbiakban már nem szívesen válaszolgatna a kérdéseimre, és most kivételesen szándékosan sem akartam bosszantani, ezért inkább csendben maradtam.

Jó sokáig sétálgattunk még szótlanul, egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre elérjük az úti célunkat, és már kezdtem gyártani az összeesküvés-elméleteket, amikben Ezarel elrabol, hogy megszabaduljon tőlem, mert halálra idegesítettem az ittlétem alatt. Nem tehetek róla, nem tudja elviselni, hogy valaki többet tudjon nála, ezért meglehetősen egyszerű dolgom volt vele, de azért nem hittem volna, hogy ilyen drasztikus módszereket is képes bevetni, hogy elhallgattasson.

- Mielőtt valami meggondolatlanságot csinálnál, azért szeretném elmondani, hogy én igazából nem is vagyok ám olyan bunkó, sőt, kifejezetten szerethető is tudok lenni. Tudom, hogy nem vagyunk a legjobb kapcsolatban, de azért... - biztos, ami biztos, elkezdtem hangosan megfogalmazni egy békítő beszédet, amiben tulajdonképpen kegyelemért könyörögtem, hátha megkegyelmez rajtam, és belátja, hogy nem feltétlenül kell valakit eltenni láb alól ahhoz, hogy a köztük lévő konfliktus megszűnjön. Viszont egészen jól sikerült szónoklatomat félbe kellett hagynom, mikor Ezarel megállt előttem, és felhúzott szemöldökkel rám meredt. Sütött róla, hogy hülyének néz.

- Te egész eddig az itteni sötétséget szívtad az agyadba, hogy ennyi baromságot mondasz ki egymás után? Komolyan megijesztesz.

- Na ennyire azért nem volt rossz monológ, simán írhatnának köré egy drámát, példá... Hé, mi van ott? - mentegetőzésemet saját magam szakítottam félbe, mert észrevettem, hogy már majdnem elértük az út végét, ahol egy elég termetes ajtó állt.

- Az most mindegy. Inkább... - úgy tűnt, hogy valami fontosat akart mondani, mégsem tudtam visszafogni magam.

-Most komolyan ilyen nehéz elmondani? Tudod, hogyhogy milyen kíváncsi vagyok, erre itt titokzatoskodsz, mikor akár egy szóval is elmond...

- Fogd már be egy kicsit! Mindjárt megtudod, hogy mi van ott, csak figyelj már egy kicsit, az Orákulum szerelmére! - kiáltott rám Ezarel idegesen, majd durván megfogta a vállam, és a fal felé fordított.

Felszisszentem a kíméletlen bánásmód miatt, de megadóan felemeltem a fejem, és a falon lévő festményre néztem, ami egy fiatal nőt ábrázolt. És nem is akárkit.