OneShots

Eldarya OS verseny, 3.

Ééééés végül az utolsó ilyen. Ennek a kulcsszavaiból csak a fagyöngyre emlékszem, rip :D

Még soha nem vettem részt karácsonyi partin. Az ünnepeket mindig is meghitt, szűk, családi körben töltöttük, sosem mentem barátokhoz házibuliba, vagy szórakozóhelyre. Most -úgy látszik- ennek is eljött az ideje.

Épp Purriry butikjában voltam, hogy egy bálhoz illő ruhát vásároljak. Ha már egyszer megjelenek egy ilyen eseményen, akkor azt nem fogom topisan megtenni, különben sosem mosnám le magamról a szégyent.

- Szépségem, neked nem valami egyszerű ruhát találni... - nyavalygott Purriry, ahogy végignézett rajtam. Sorra hozta nekem a szebbnél szebb ruhákat, amik így vagy úgy, de abszolút előnytelenül mutattak rajtam. Nem csodáltam a türelmetlenségét, egyszer már végigszenvedtem a báli ruha vásárlás folyamatát, amikor is a szalagavatóra kellett volna egy megfelelő göncöt előkaparni nekem, akár a susnyás legmélyéről is. Elkeseredettségemben minden egyes butikba betértem, amit megláttam, legyen az egy méregdrága hely, ahová belépve még a cipőm is majdnem levettem, olyan puccos volt, vagy egy már alig-alig nyitva tartó turkáló, de sehol sem találtam semmit. Vagy a színe volt borzalmas, vagy a szabása, vagy egyszerűen nem passzolt hozzám. Már az idegösszeroppanás szélén hasalva utaztam s.o.s-ben a nagyihoz, a megmentőmhöz, ugyanis előtúrta az ő saját, legeslegkedvencebb ruháját, ami -az ő szavaival élve- még a dinoszauruszok lába között készült. Egy kis átalakítás után tökéletes lett, így nem kellett szakadékba vetnem magam.

- Lehet, hogy nem is báli ruhát kéne felvennem... - sóhajtottam. – Keressünk valami egyszerű szoknyát egy inggel, vagy bármivel...

- Ezt meg sem hallottam! – fújtatott a macska, elutasítóan felemelve a mancsát. – Igaz, hogy már csak pár óra van hátra a nagy eseményig, de mind a kilenc életemre esküszöm, hogy igazi hercegnőként fogsz megjelenni! – azzal dívásan elvonult válogatni. Nem igazán akartam vele vitatkozni, így megadóan csatlakoztam hozzá, miközben azon gondolkodtam, mégis mire kéne számítanom egy ilyen rendezvényen, ami egy számomra félig-meddig ismeretlen világban lesz megtartva. Tegnap este vettem észre a szokatlan zsibongást, amikor pedig kinéztem a szobámból, szinte mindenkit csak futólag láttam. Valamivel nagyon el voltak foglalva, csak éppen nekem elfelejtettek szólni róla. Hirtelen elkaptam az előttem elsuhanó Ykhar karját, és udvariasan megérdeklődtem, hogy mi a bré folyik itt. A brownie -miután ijedten a szájához kapott, amiért én nem lettem értesítve- hadarva elmagyarázta, hogy igen, itt bizony karácsonyi bál lesz, és azért felejtették el mondani nekem, mert nekik természetes, hogy mikor mit csinálnak ilyenkor. Így hát ismét az utolsó pillanatban kellett összeszednem magam egy bálra, aminek semmit nem tudok a menetéről. Vajon párokban kell menni? Mert ha igen, akkor én ismét jól megszívtam, hisz elég valószínűtlen, hogy valaki épp most megtalál, hogy felkérjen a kísérőjének, én meg már biztos, hogy nem állok neki pasik után futkorászni. Amúgy is, valószínűleg már jóval előre összeszervezkedtek a párok.

- Drágám, megtaláltam! – elmélkedésemből Purriry nyávogó hangja szakított ki olyan hirtelen, hogy először azt sem tudtam, merre nézzek. Amint magamhoz tértem, odasiettem hozzá.

- Mit találtál?

- Oh, a tökéletesség megtestesülését! Csak pár darabot kaptam belőle tavaly, szinte azonnal el is kapkodták, nem hittem, hogy még ráakadhatok egyre! – áradozott, majd felém mutatta a ruhát. – Ennek a gyöngyszemnek a kollekcióját Shiny Ladynek hívják, és szinte bármilyen hölgyhöz illik. Nézd. még a színe is tökéletes! – a cica egy kicsit sem túlzott a tökéletes szóval. Csillogó világoskékben pompázott, az aljára érve pedig fokozatosan váltott át halvány rózsaszínbe. Meseszép darab volt. – A helyedben én azonnal elvinném, mielőtt még más is meglátja!

Így is tettem.

***

Kissé bátortalanul léptem be a bálteremként funkcionáló terembe, tartva az ismeretlentől. Amerre csak néztem, mindenhol szórakozó személyeket láttam. Voltak, akik táncoltak, akik jóízűen fogyasztották a büféasztal kínálatát, de akadtak olyanok is, akik a csendben beszélgetést részesítették előnyben. Ismerős arcok után kutatva indultam meg a meghitt, karácsonyi zenében fürdőző emberek között, közben pedig vissza-visszaintegettem az engem üdvözlő ismeretleneknek.

- Nocsak, már azt hittem, ha nem szólunk neked, nem vonszolod ide magad – hallottam magam mögött egy túlságosan is ismerős hangot. Na, vele pont, hogy nem akartam legelőször összefutni.

- Csak nem hitted azt, hogy nem veszek észre egy ekkora készülődést? Ennyire lassan fogod fel, hogy nem vagyok olyan idióta, mint hiszed? – fordultam unottan Ezarel felé. Elegáns, kék ruhába volt öltözve, ami eltért a hétköznapi viseletétől, mégis ugyan olyan „elfesnek" hatott benne. – Mellesleg, vannak olyanok, akik szeretnék, hogy itt legyek, veled ellentétben.

- Mivel karácsony van, elengedem a fülem mellett a beszólásodat.

- Persze, csak nem tudsz mivel visszavágni... - motyogtam, hiszen ennyire azért már ismertem, hiába akar néha átvágni. Akármennyire is nem akarom beismerni, elég közel kerültünk egymáshoz az ittlétem alatt annyira, hogy kábé pontosan meg tudom mondani, mi a véleménye egyes dolgokkal kapcsolatban. Bármennyire is próbáltam mindig elkerülni ezt a bunkó méregzsákot, mindig egy légtérbe hozott vele a sors. Ebből pedig vagy jó dolgok sültek ki, vagy nem.

- Látom, kísérőt nem sikerült szerezned. Csak nem van egy olyan dolog, amiben nem vagy jó? – húzta gúnyos mosolyra a száját. Nem sikerült feldühítenie.

- Nem kötelezett senki, hogy hódítsak magam mellé valakit. De nem erősségem az ilyesmi, ebben igazad van – vontam vállat egykedvűen.

- Vagy csak vártál valakire, hogy elhívjon téged – a mosolya egyre csak szélesedett, amit nem tudtam mire vélni. Biztos szórakoztatja, hogy most az egyszer igazat adtam neki.

- Ez abszurd. Mégis kire vártam volna? Szőke hercegre, aki majd kiment innen engem, és ellovagolunk a naplementében? – néztem rá olyan tekintettel, mintha egy halat próbálna vízbe fojtani.

- Ugyan már, nyugodtan bevallhatod, hogy rám vártál - sóhajtott úgy, mintha szívességet tenne nekem azzal, hogy megkönnyíti a dolgom, és önként felhozza a témát. Visszaköptem a pezsgőt a pohárba, amibe éppen akkor ittam bele.

- Neked teljesen elment az eszed?! - szinte kiabálva érdeklődtem az elmeállapotáról, de mivel nem akartam nagy feltűnést kelteni, kénytelen voltam nyugtatni magamon. Ennek agyára ment a jókedve.

- Lydia, nyugodj meg, most senki sem hall minket. Ismerd be. Kedvelsz.

- Ezarel. Unlak - toltam félre az útból, és arrébb léptem pár métert, jelezve, hogy nem kívánok tovább társalogni vele. Ahol álltam, éppen nem volt senki, így kifejezhettem a véleményem pár jó kis grimasszal. Abba az irányba néztem, ahol a kékséget hagytam, és megláttam, hogy ismét felém közelít. Fújtatva elfordultam. Ezek szerint az elutasításomat vagy nem fogta fel, vagy nem akarta felfogni.

- Valóban így érzel? Akkor mégis mivel magyarázod, hogy pont a fagyöngy alatt álltál meg? - fordított maga felé pimasz vigyorral az arcán. Hogy... mi alatt?

Óvatosan felpillantottam, hogy meggyőződjek az elf igazáról, és megpillantottam magunk fölött azt a szemét kis növényt. Szóval ezért nem állt itt senki...

- Abszolút véletlen - néztem a még mindig a vállamat fogó férfira, aki mintha meggyőztem volna, bólogatni kezdett.

- Ó, hogyne - kezdte, majd egyre közelebb hajolt hozzám.

- Te nem gondolhatod komolyan, hogy megcsókolsz, idióta... - próbáltam a szavaimmal visszafogni, de nem úgy tűnt, mint akire most hatni tudok. Egyre jobban zavarban éreztem magam, ez pedig egy kissé idegesített. Sosem szerettem, ha az irányításomon kívülre esnek egyes dolgok, az pedig, hogy Ezarel így közeledjen hozzám, teljesen váratlanul ért.

- Lazíts már, zseni kisasszony - grimaszolt egyet visszafogottan, mire elnevettem magam, és hagytam, hogy magáévá tegye az ajkaimat.

- Utállak... - motyogtam, mire elnevette magát, és a homlokát az enyémnek döntötte.

- Nem hibáztatlak érte.