Negyedik Fejezet

1.1K 59 4
                                    


Csoda történt, JJ ébresztőre kelt! Ma nem kínozták rémálmok és nem hasogatott a feje sem ütésektől, sem a piától. Micsoda nap! Villámgyorsan összeszedte magát, a legszebb tiszta pólóját - ami talán az egyetlen is volt - vette fel miután lezuhanyzott. Öltözés előtt megborotválkozott és még valami krémmel is bekente az arcát, mert tegnap rendesen kicsípte a szél. A haját is vagy 10 percen keresztül igazítgatta, fésülgette. Hatalmas szerencséje volt a szőke hajjal és a kék szempárral. Az emberek valahogy jobban megbíznak egy ilyen kölyökben és könnyebben megbocsátanak neki. Nem is titok, hogy JJ egész életében főként a sármjából és a leleményességéből élt. 

Reggelizni nem tudott, de végre eljutott odáig, hogy bevásárló listát írt. Miközben elszívott egy jointot, átlapozgatta a kertészeti magazinokat, amiket a lakásban talált. Igazából csak a fűnyíráshoz értett, de a kertimunkák nem tűntek atomfizikának neki. Szinte rögtön a cigi után el is kellett volna indulnia, de még visszaszaladt a fürdőszobába fogat mosni és egy jó adag kölnivel is befújta magát, mert az a pasas bizony kiszagolja a füvet. Ezt JJ nem is értette. Egy hot negyvenes pasi volt, úgyyhogy vagy egy özvegy családapa, vagy egy gazdag pedofil, de egyik sem tűnt neki füvesnek. Nekik már sokkal jobb dolgok is jutnak. Speedezhetnek kedvükre és JJ szerint ezeknél a tiszta heroin is a csapból folyik. Ám ennél a gondolatnál hirtelen megfékezte magát. Mióta irigykedik ő a heroinosokra? 

Egy kicsit kopottas kerítésű, de nagyon otthonos ház előtt állt meg. Ismerős volt neki a színvilág, de egészen addig nem ugrott be neki, hogy honnan, amíg ki nem nyílt az ajtó és lépett ki belőle a férfi. Ekkor valami isteni illat csapta meg a fiú orrát és az illattal együtt érkeztek az emlékek is. June, a szörfös csinibaba lakik itt. Hirtelen pánik tört a fiúra, alig kapott rendesen levegőt, hiszen June-éknál fog dolgozni és ez a férfi akit egy darabig darkwebes pedofilnak gondolt, a lány apja. 

Végül nyelt egy nagyot és üdvözölte a férfit, ahogy beinvitálta őt a kapun. 

- Milyen pontos vagy, ezt szeretem! - Molyogott rá a férfi. JJ látott valami bizarr ebben a mosolyban. Nem tudta felfogni, hogy miért ilyen jókedvű ilyenkor valaki. Habár ha egy olyan boldogságbombával élne együtt, mint June akkor talán ő is így ragyogna. Ezután a gondolat után megint megállt. Nagyon hülyén hangzott a boldogságbomba kifejezés, sosem fogja kiejteni a száján, pláne nem June előtt. 

- Igazából nem várok el semmiféle vad dolgot a kertemben. Csak most költöztünk be és nekem nincs energiám hétről hétre harcolni a természettel, tudod. Gyere, bemutatlak aztán megmutatom, hogy hol találod a szerszámokat. - Azzal bevezette JJ-t a házba. Ekkor jött csak rá igazán a pánik. Mi van, ha June szégyelli, hogy ismeri? Nem tud úgy tenni, mintha ne lenne oda meg vissza a lányért. De nem nyomulhat rá a főnöke lányára, pláne nem csak szexért! 

- Rég láttalak, szöszi. - Köszöntötte a lány. Rögtön ezután nyitotta ki a sütőt és egy adag forró muffint vett ki belőle. Már egy tepsi kint hevert a konyhapulton, azok a muffinok már kihűltek és csak díszítésre vártak. 

- Az én kicsi lányom már megint beelőzött. - Csókolta homlokon apja a lányát. - Nos akkor nem is kell bemutatnom az én kis konyhatündéremet. Egy jó tipp, gyere korábban és akkor nem csak engem hizlal fel ezzel a sok finomsággal reggelente. 

- Úgy lesz, uram. - Bólintott JJ és a családi hangulatot kihasználva elvett egy félkész darabot a konyhapultról. Bele is harapott és már nem volt olyan forró, hogy megégesse a száját, aminek rettentően hálás volt, mert az nem lett volna valami szép bemutatkozás. - Csak nem nutellás? - Vonta fel a szemöldökét. 

- Az öcsém hibája. - Döntötte meg a fejét June. - Már egy hete csak a szülinapjával terrorizál. 

- Ami amúgy 4 nap múlva lesz. - Tette hozzá a férfi. - Tőlem tanulta. 

you're not the girl I want, but you're all I needTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang