Legjobb barátok... vagy mégse? // Kempf Zozo

Első Rész ~ Beka Szemszöge

Reggel a telefonom folyamatos rezgésére keltem, azaz hívott valaki. Unottan átfordultam a másik oldalamra, gondolván, hogy vissza alszok, mikor is rá jöttem, hogy ki kereshet. Izgatottan kinyitottam a szemem, és az éjjeli szekrényemről felkaptam a telefonom. És igen, Ő volt az.
-Igen? - vettem fel a telefonom széles mosollyal az arcomon.
-Beka? Hol vagy már? - kérdezte azonnal Zozo, ahogy felvettem. Ő a legjobb barátom elsős korom óta, szinte vele nőttem fel. Csak az a baj, hogy az évek során rá kellett jönnöm, hogy ő nem csak a barátom. Kicsivel azért több. És most megvárakoztatom. Mesés.
-Ja, úton vagyok - hazudtam, és sietősen kikászálódtam az ágyból. Csak én lehetek ennyire béna! Néhány ruhát felkapva átsiettem a fürdőbe, ahol megmosdottam, és felvettem egy rózsaszín ujjatlant, egy fekete szoknyát, meg a hajamat két csuriba fogtam, majd egy kis szempilla spirált tettem fel, majd mint az őrült, kirohantam a fürdőből, hogy megtaláljam a rózsaszín tornacipőm. Ráadásul anya végig nézte a rohangálásomat a konyha asztalnál ülve.
-Zozo megint hívott, mert elkéstél? - kérdezte azonnal átlátva a helyzetet. Basszus, ez tényleg nem egyszer fordult már elő. Csak akkor Pesten hívott mindig Zozo, hogy ne késsek el a melóból. Hiába a közös albérlet, ő mindig hamarabb ment el otthonról, így mindig felhívott, ismerve hogy úgyis elalszok. És most az egyszer haza jöttünk Gyulára, és itt is elkések. Tipikus Beki. Anya mosolyogva nézte a szerencsétlenkedésemet.
-Igen, ennyire nyilvánvaló? - kérdeztem, miközben fél kézzel a cipőmet húztam, a másik kezemmel pedig próbáltam megtalálni magam körül a telefonom.
-Beki, csak miatta vagy hajlandó rohanvást elkészülni- itta tovább a kávéját, mire bólogatva odaléptem hozzá, és adtam neki egy puszit. Ez igaz, senki más miatt nem vagyok hajlandó felkelni. -Igaz. Elmentem, és viszem a kocsit - kaptam fel a kulcsot, majd kirohantam az ajtón, és szó szerint bevetődtem a kocsiba, majd mint az őrült, hajtani kezdtem a skate-park felé. Már csak remélni tudom, hogy elfogadható a kinézetem, és hogy Zozo nem utál meg a folytonos késéseim miatt. Túl fontos nekem ahhoz, hogy elveszítsem. Viszonylag gyorsan a skate-parkhoz hajtottam, így kipattantam a kocsiból, bezártam, majd elindultam befelé. Megvártam, míg két rolleres fiú elhalad előttem, aztán besétáltam, és a boxnál megláttam őt. Nekem háttal állt, fehér trikó volt rajta, a fején baseball-sapka, és a kamerába beszélt, amit Imi tartott neki. Egy pillanatra megtorpantam, hogy össze szedjem az összes létező lelki erőmet, de pechemre Imi észre vett, és integetni kezdett, így újra feléjük indultam, miközben Zozo is felém fordult végre. Hű. Amint meglátott, elmosolyodott, majd pacsira nyújtotta a kezét.
-Hogy lehet, hogy te mindenhonnan képes vagy elkésn? - kérdezte, mire mosolyogva belecsaptam a tenyerébe.
-Isteni adottság - nevettem, majd Imihez fordultam, aki felém nyújtotta a kezét. Nem fair. 4 évvel fiatalabb nálam, és mégis magasabb. Hol itt az igazság?
-Öcsém poén? - köszöntött Imi, mire biccentettem. Nála ez azt jelenti, hogy bír valakit. A többieknek "csá", nekem meg Zozónak "öcsém, poén". Ez ám a megtiszteltetés. Mosolyogva felé nyújtottam a kezem, mire ideadta a kamerát, majd Zozóhoz fordultam, és filmezni kezdtem. -Naszóval most hogy végre Beka is ideért, nyomunk pár felvételt, amíg megjön Csepi és Patrik, majd jön egy Game of Bike- mondta Zozo, majd elvigyorodott, én pedig leengedtem, és kikapcsoltam a kamerát, majd mosolyogva felnéztem Zozóra.
-Legalább fel van töltve a kamerád? - kérdeztem, mire fel karral át ölelte a vállamat. A szívem hevesebben kezdett verni, pedig tudom, hogy abszolút baráti gesztus volt, mégis annyira örültem neki. Valahogy Zozo legjobb barátjának lenni egyszerre volt átok és áldás, mert ugye közel lehettem hozzá, akármikor megölelhettem, vagy nála aludhattam, mégis tudom, hogy sohasem fog rám ÚGY nézni. Ez benne volt a csomagban, de én mégis elfogadtam. És egy cseppet sem bánom.
-Fel. Mert tegnap te mondtad. És rád mindig hallgatok- szorított magához, majd Imivel együtt mentek fel a boxra, hogy megvitassák, mi legyen, én pedig ott maradtam egyedül, és mosolyogva figyeltem őket.