Legjobb barátok... vagy mégse? // Kempf Zozo

Második Rész ~ Zozo Szemszöge

Reggel arra keltem, hogy Csumpi kaparja az ajtómat. De komolyan, nagyon hangosan. Ha nem kelek fel rá, átkaparja az ajtót. Patrik megint beengedte, és nem figyelt rá. Király. Álmosan kimásztam az ágyból, majd ajtót nyitottam, és leguggoltam, hogy megsimogassam Csumpit. Hiába keltett fel, hiába nyálazta össze az arcomat kétszer, hiába kapart lyukat az ajtóba, nem tudok rá haragudni. És ő ezt ki is élvezi. A fürdőbe belépve átöltöztem egy fehér trikóba és térdnadrágba, majd visszasétáltam a szobába, és megláttam egy pár rózsaszín zoknit. Ebben a pillanatban rájöttem, hogy miért vártam egész éjjel, hogy reggel legyen. Persze, nem a zoknit akartam látni, hanem a zokni tulajdonosát. Beka első óta a legjobb barátom, azóta, hogy a legelső iskolai napon késve be nem esett, és a helyhiány miatt mellém be nem ültették. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, csak kár, hogy egy ideje már nem csak barátként tekintek rá. Zavaró volt, hogy reggel nem kellett bemennem hozzá, hogy ébredjen fel, a pesti albérletben mindig én keltettem, de ugye most Gyulán vagyunk, és ő is otthon alszik, aminek nem csak én nem örültem, hanem Csumpi és Zizi sem, őt szerintem sokkal jobban várták, mint engem. Mondjuk, néha helyet cserélnék velük, amennyit Beka törődik velük... Én mit meg nem adnék érte. Leszaladtam a lépcsőn, a nyomomban Csumpival, és a müzlis tányéromba szórtam kicsi müzlit, majd a hűtőhöz sétálva öntöttem bele tejet, majd leültem Patrik mellé az asztalhoz.
-Jössz ma ki a skate-parkba? - kérdeztem.
-Aha, csak előbb felveszem Petrát. Szerintem Bekit jobban bírja, mint engem- forgatta a szemét, majd bekapott még egy kanál müzlit.
-Bekát mindenki bírja. Téged meg senki - veregettem vállba, mire unottan bokán rúgott. Testvéri szeretet, köszönjük. Reggeli után kiengedtem Csumpit, majd a BMX-emet beraktam az Alfa Romeo-mba, és elindultam Imiért, aki már a házuk előtt várt. -Öcsém, poén? - nyújtotta a kezét, mire belecsaptam. -Mivan, semmi? - sétáltam hátra, majd az Imi BMX-ét is be activity-ztük a kocsiba. -Beki? - kérdezte, miközben beült mellém az anyósülésre. Halványan elmosolyodtam, majd elindultam. -Még alszik - mondtam, majd kikanyarodtam az útra. Imi kérdőn pillantott felém, de aztán vissza is fordult a kamerám felé, amit folyton babrált. -Mivan? - kérdezte meg mégis. -5 perc múlva kell találkoznunk. Úgyhogy tuti, hogy még vagy most kel fel, vagy még bőven alszik- vontam meg a vállam. -Ja, vágom - biccentett furán Imi, de láthatólag egyáltalán nem vágta. Mindegy. Úgyse fogja megérteni. Senki sem érti. A parkhoz érve kiszálltunk a kocsiból, kiügyeskedtük a bicikliket, majd betoltuk őket a parkba, és leraktuk őket a cuccunkkal együtt a boxhoz. Amíg Imi motozott valamit a táskájával, addig én szét néztem. Persze hogy nem volt itt Beka. Mire is számítottam? Sose kelne fel, ha nem ébreszteném. Most is a telefonom után nyúltam, mire Imi rám pillantott.
-Bekit hívod? - kérdezte, majd elkezdte felhúzni a térdvédőjét.
-Igen, különben sosem ér ide. Vagy sose kel fel- mondtam, és benyomtam a hívást. Amíg kicsengett, a közös képünket néztem, amit beállítottam. Tavaly előtt készülhetett, Patrik csinálta az egyik RideZone táborban, mikor Beka elaludt a vállamnak dőlve. Imádom a képet. De neki erről nem kell tudnia. Beka a negyedik csörgésre vette fel a telefont.
-Igen? - kérdezte álmos hangon. Aha, szóval én keltette. Szuper.
-Beka? Hol vagy már? - kérdeztem, mire mozgolódást hallottam a vonal másik végéről.
-Ja, úton vagyok - mondta, majd se szó, se beszéd, kinyomta a telefont. Szóval most megy öltözni.
-Hol van már? - kérdezte Imi a láncot ellenőrizve.
-Most keltettem - közöltem, mire felnézett rám.
-Ez most poén? - kérdezte, miközben leguggoltam a BMX-em mellé.
-Nem. Tényleg most kelt - mondtam, majd felálltam, hogy elkezdjük rögzíteni a videót. Imi, mint mindig, vállalta a kamerázást, így nekem csak beszélni kellett.
-Na szevasztok fiúk, lányok, a mai videóban vissza jöttünk Gyulára, és csinálunk egy Game of Bike-ot, már csak meg kell várni, hogy megérkezzen Beka, Csepi és az öcsém, most pedig itt van velem Imi - mondtam, mire Imi maga felé fordította a kamerát.
-Csá! - köszönt, majd ismét engem kezdett venni, mire elnevettem magam, és lenéztem a cipőmre, ami nem hiszem, hogy tisztán ki fogja bírni a mai napot. Mikor ismét felnéztem Imire, ő már integetett(?). Kérdőn megfordultam, és megláttam a felénk sétáló Bekát. Hű. Szélesen mosolygott ránk, mire én is elmosolyodtam. Az a rózsaszín felső volt rajta, amit én vettem a szülinapjára.
-Hogy lehet, hogy te mindenhonnan képes vagy elkésni? - kérdeztem pacsira nyújtva a kezem.
-Isteni adottság - mosolygott fel rám, majd belecsapott a tenyerembe, aztán Imihez fordult, hogy lepacsizzanak, és amíg nem figyelt rám, én nyugodtan végig néztem rajta. Szép volt, mint mindig.
-Öcsém, poén? - pacsizott le Imi Bekával, ami nagy megtiszteltetésnek számít. Csak nekem meg Bekának köszön így. Beka átvette a kamerát, bekapcsolta, majd engem kezdett venni, így most neki beszéltem. Nem a kamerának, neki, a szemébe nézve. Ő csak mosolygott rám a kamera mögül... Zavartan elkaptam a tekintetem, és a kamera lencséjét kezdtem nézni, elmondtam, hogy Game of Bike lesz, meg minden. Miután végeztem, Beka megkérdezte, hogy fel töltöttem e a kamerát. Magamhoz öleltem, ami elképesztően jó érzés volt, és biztosítottam felőle, hogy igen. Rá mindig hallgatok. Remélem értette a célzást, utálom, hogy csak barátként néz rám. De túlélem.