A jövendölés

Egy jóslat születése

Üdvözöllek. A nevem Mařøn. Elmesélek neked egy történetet.

Nagyon régen kezdődött, még akkoriban, amikor átvettem a könyvtár irányítását az apámtól. Ő mikor is ment nyugdíjba? Mindig elfelejtem, valamikor az ezerhatszázas évek első felében... Mindegy, a pontos dátum nem is olyan fontos. Az idő úgysem egyformán telik neked és nekem.

Szóval, amikor átvettem a könyvtárat és a történelem-tekercseket, akkor kezdődött minden. És ne mondja nekem senki, hogy a történelem nem ismétli önmagát! Ha valaki tudja, hogy ez mekkora baromság, akkor az én vagyok. Higgy nekem. Benne élek.

Faerie mellett dolgozni nem egy leányálom. Ne érts félre, nagyon szeretem a munkámat. Olyannyira, hogy nem is munkának tartom, ez inkább hivatás. Nem is lennék képes másra bízni a feladataimat. De azt el kell ismerni, hogy nagyon kell ám koncentrálni. Félig nőnek kell lennem, ha ennyi mindenre oda akarok egyszerre figyelni... na jó, azért nő nem leszek, se félig, se sehogy, de hölgyeim én tökéletesen megértem magukat. Nagyon nem egyszerű. De mégis minden percét élvezem!

Emlékszem, már két hete jártam a termeket és próbáltam átlátni a helyet, a rendszert. A tekercseket tanulmányoztam. Éppen azon gondolkoztam, hogy kicsit változtatni kellene a nyilvántartáson, mert túl nagy és kusza az elrendezés. Rengeteg tekercs, végtelennek tűnő keresgélés, nem vezet jóra és csak időpocsékolás. Hát igen, sosem azzal a szemmel akartam felügyelni a könyvtárat és karbantartani a kincseit, amivel az apám. Persze, ő nagyon jól végezte a munkáját, büszkébb nem is lehetnék, és sok mindenben igaza volt, de a rendszer idő közben elavult és igencsak ráfért már egy kis újítás.

Azt próbáltam fejben megálmodni, miként kezdjek neki ennek a nagyon nem kis feladatnak, amikor megéreztem, hogy Faerie látni kíván. Na, ez is egy olyan dolog, ami néha nagyon jól jön, de azért a mai napig meg tud ijeszteni. Amikor éppen elmélyülten dolgozom valamin és ő bekukkant a gondolataim közé és legyint, hogy siessek fel hozzá, mert valamit meg akar beszélni velem. Gondolj csak bele! Mintha valaki mögéd lopózna, és hangosan rád kiáltana, hogy „Mařøn, gyere fel gyorsan, fontos mondandóm van!" Volt, amikor majdnem kiugrottam a cipőmből. Pontosan ez történt akkor is.

Természetesen nem késlekedtem, félbehagytam a feladatom és felsiettem hozzá. Őt azért nem illik megvárakoztatni. Bárhogyan is, ő mindenek őrzője, nem mondasz nemet annak, akit életed kezdete óta hűen szolgálsz.

Az udvaron találtam rá a virágai között, amiket annyira szeret. Amint meglátott olyan hévvel kezdett magyarázni, hogy alig bírtam követni.

- A nővérem megint tervez valamit. Egyszerűen nem tud leállni. Annyira unom már, hogy folyton oda kell figyelnem rá. Miért nem tud megbékélni? Miért akar nekem mindig ártani? – zaklatottabb volt, mint legutóbb és nem tudtam, mivel nyugtathatnám meg. – Láttam a ködben, Mařøn. Ez csak azt jelentheti, hogy be akar jutni. Egyszer már megpróbálta, és a jelek szerint nem vette el a kedvét, hogy nem sikerült. Miért jön? És mikor? Utálom, hogy nem látok mindig mindent időben. Anyánk elég furán osztotta el kettőnk között a tehetségét. Tehetetlennek érzem magam, amikor látom, hogy történik valami, de fogalmam sincs, hogy mikor...

És ebben a pillanatban tökéletesen egyszerre éreztük meg a bajt.

- Fuřy! – kiáltottuk, és megiramodtunk a könyvtár felé.

- Uramisten! A tekercsek, érzem, ahogy rongálja a tekercseket! A történelmet nem lehet megváltoztatni! Az bajt fog szülni, hatalmas bajt! – mondtam futás közben kétségbeesetten.