Befejezetlen mondatok [YoonKook]

Találkozás

Reggel ott ébredtem ahol elaludtam. De hogy kerültem az ajtóhoz. Telljesen kiesett minden. Na mindedj. Gyors
megreggeliztem összeraktam a táskám és már indulhattam is a suliba. Mit nem mondjak túl korán értem be. A terembe csak a padtársam és a haverjai voltak benn. Mit sem törődve velül, ültem a helyemre. Na persze hogy oda kell jönniük.

-szia Jungkook ők itt a barátaim. Namjoon, Suga, Jimin, Hoseok, Jin. És én, Taehyung
Itt egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Taehyung? Mármint az a Taehyung? Óvatosan felnéztem rá. Ugyan azt a csillogást fedeztem fel a szemeiben mindt régen. El se hiszem. Tényleg ő lenne az? De miért örülök ennyire? Hisz magamra hagyott mikor a legnagyobb szükség volt rá
Nem akarom hogy sírni lásson, így felállok arrébb lököm őket egy picit hogy el tudjak menni. Malyd kirohantam a teremből, egyenesen haza. Milyen jó hogy már a reggelem így kezdődik. De legalább megtudtam, hogy Suga a neve

Az egész napomat otthon töltöttem. Egyedül. Néma csendben, bezárkózva a szobába. Nem akarok tovább abba a suliba nenni. De sajna nem kivánságműsor. Menni kell és kész. Mikor meguntam a telljes sötétséget, úgy döntöttem , elmegyek sétálni a parkba. Odaérve leültem egy padra, elővettem a telefonom, és elkezdtem rajta nézegetni a családi képeimet. A nagyimat egyszerűen imádtam. Ő nem bánta hogy "néma" vagyok. Ő úgy szeretett ahogy voltam.

De sajnos anyuék ezt máshogy gondolták. Majd megszakad a szívem, ha arra kell gondolnom, hogy mi van a mamámmal. Észre se vettem mikor törtek utat maguknak a könnyeim. Hagytam had áztassa az arcom. Hiányzik a régi életem. De már minden a múlté. Nem tudom visszapörgetni az időt. Nem tudok már nevetni. Nem tudok már barátokat szerezni. Szánalmas kis életem során megtanultam, ha nem beszélsz elbuksz. Nincs melletted senki. Nem szeret senki. Lenéz mindenki.

Végül sírásom is alább hagy. Ekkor meglátom Taehuyngékat nem is olyan messze tőlem. Már állnék fel hogy elhúzzam a csíkot de persze észrevesznek.
-Jungkook! Mi a baj? Kérdezi aggódva Tae miután odasiettek hozzám. Én csak felálltam és el akartam menni.
-Jungkook beszélj! Tudom hogy tudsz. Emlékezz vissza a gyerekkorodra. Amikor nevettél. Nevettünk. Mondja utánam. Előhalászom a  telóm a zsebemből és újra pötyögök.
-az már a múlté hyung, az már a múlté. Miután elolvasta és láttam az értetlen kifejezéséf az arcán elővettem az orvosom által irt papír ahol leirta mióta nem beszélek és odanyújtottam neki.

-te.. te már.. lassan több mindt nyolc éve néma vagy? Kezdett bele nagy nehezen. Én csak bolintottam egyet malyd elvéve a lapot indultam haza azaz a kollégiumba.
Beérve a szobába lezuhanyoztam majd elmentem aludni