A hundred reason

4. rész - "Mély és rekedt"

Linda hamar visszaért a kipakolás után. Természetesen az orvos elmagyarázott neki is minden tudni valót, amit nekem is elmondott pár perccel ezelőtt. Miután a maradék papír is aláírásra került, nénikém homlokon puszilt távozása előtt.

"Tudod, hogy maradnék még, de sajnos nem lehet. A repülőjegyem mára szól, és a karácsonyi leállások miatt aligha két naponta jön egy repülő." Sóhajtott drámaian "És persze hamarosan Szent Este; Jönnek a nagyiék hozzám Párizsba." 

"Gondoltam, hogy haza kell menned, és nem tudsz maradni. Megértem. Majd megünneplem a karácsonyt az itteniekkel." 

Nem válaszolt utolsó mondatomra, hanem csak átkarolt. Cipője sarkának kopogása jelezte, hogy hamarosan elhagyja az épületet. 

***

A mellém kihelyezett nővér segítségével már a szobámban tudhattam magam. Mivel sok mindent nem tudtam csinálni, így a már kikészített MP3 lejátszó segítségével a kedvenc dalomat kezdtem hallgatni.

Pár perccel később kikapcsoltam a lejátszót, kihúztam a fülemből a füllhallgatót, majd felálltam, hogy az ajtóhoz botorkáljak. Gyosran nyitottam ki az ajtót, és léptem ki rajta. De amint bezártam magam mögött az ajtót, hangos csörömpöléssel zúdult a földhöz valami, majd egy  "ohhh" kíséretében maradt abba a zaj.

"Oh, ne haragudj, én csak.. én nem.." Forgolódtam, próbálva megkeresni a személyt, hogy segíthessek neki. 

"Semmi baj, megesik." Válaszolta pár perc csend után. Hallottam hangján, hogy mosolyog. 

"Nagyon összetört, ami leesett?" Érdeklődtem.

"Áh, csak egy pohár volt. Az intézeté, szóval nem a mi gondunk." 

"Segítsek összeszedni, esetleg?" 

"Nem kell, köszi. Amúgy, hova tartottál?" Terelte a témát.

"Próbáltam eljutni az ebédlőbe. Nem könnyű megjegyezni az útvonalat." Nevettem fel.

"Engedd, hogy elkísérjelek. Úgy sincs dolgom." nevetett fel Ő is. 

Egy apró mosolyt intéztem felé, s bólintottam. " Nem haragszol, ha..ohm.." kínos volt rákérdezni, hogy belekarolhatok-e, hisz még csak most ismerem, de valahogy még is lekell jutnom a földszintre. "ohm.. ha belédkarolok?" 

"Nem, persze, hogy nem." Válaszolt, s óvatosan kezei közé vette apró kezemet, és felkarjához kulcsolta. A kézfogásom alatt a bőre puha volt, s mi tagadás, biztos izmos is. 

Miután a lépcsőhöz értünk - mondása szerint -, kissé megtorpantam. Igazá, nénikémmel már többször megtettük az utat, még is ebből csak egyszer jöttünk, s mentünk lépcsőn. A liftet valószínüleg már ehagytuk, így hiába is szóltam volna, hogy menjünk vissza, már lényegtelen lett volna. A mellettem jövő fiú csak bíztatott, hogy semmi baj nem lesz, ha megbotlanék biztos, hogy elkapna, így minden bátorságot előkotorva lassan lépkedni kezdtem a fokokon.

"Megkérdezhetem, hogy hogy hívnak?" Töri meg a köztünk lévő csendet mély, rekedt hangjával.

"Ne haragudj, elfelejtettem bemutatkozni" kuncogok "Cathy Lynnwood, de hívj csak Lynn-nek" bólintottam. "És téged?"

"Harry Styles. Örülök, hogy megismertelek." 

"Én is." motyogtam vissza.

"Kint szerenél ebédelni, vagy itt bent?" Érdeklődött.

"Kint is lehet?"

"Persze, van kint egy pár asztal és szék. Ha nem ül ott senki, akkor ha szeretnéd, kimehetünk." 

"Jó ötletnek hangzik, akkor..menjünk ki." Lelkesedtem.

Miután lediktáltuk a kiszolgálónak mit szeretnénk, Harry kivezetett az asztalunkhoz.

"Ahhoz képest, hogy intézményi koszt, nagyon is bő a választási lehetőség." Csodálkoztam.

"És elég finom is!" Nevetett fel.

Pár perc alatt elfogyasztottuk az ételünket, s utána Harry ajánlására a hallba mentünk a többiekhez, hisz van egy pár barátja ott, akit szeretne nekem bemutatni. Lelkesen, s kíváncsian vártam, hogy végre jobban megismerjem az ittlévőket, s persze méginkább Harryt.  

 Sajnálom a rövid részt, de nem volt most ihletem többre írni! Hagyjatok magatok után kommentet, vote-olást! xx