A hundred reason

5. rész - "Jó érzés érezni"

A szívem eszeveszettül dobogott mellkasomban. Sosem voltam jó a bemutatkozás terén, túlságosan is ideges tudtam lenni tőle. De Harry megnyugtatott, hogy a barátai nem azok a fajták, akik ezt vicc tárgyává vennék. Nagyon kedvesek, és segítőkészek. Ennek tudatában karoltam bele karjába, és intéztem apró lépteket mellette. Néha elmondott pár dolgot az intézményről, amit még nem tudtam. 

Perceken belül hallani lehetett a motoszkálást, a halk beszélgetést. Ebből következtettem arra, hogy a hallban vagyunk. Amint Harry elengedte a kezemet, azonnal hallottam, ahogyan az ír akcentussal rendelkező srác - akit nem melesleg már ismerek -, Harryre kiállt. 

"Héé!" Tudtam, hogy nem emlékszik rám, hisz nagyjából az orvos bemutatott. Rosszul esett így mellette lenni, hogy majdnem minden percben elfelejt. "Ki ez a szépség?" 

"Uhm, ő Cathy. Most érkezett." Mutatott be barátiasan Harry. 

"Hali. Niall Horan vagyok." A mosolya tagadhatatlanul hallatszott hangjában. "Örülök, hogy találkoztunk." 

"Én is..örülök" Mosolyogtam vissza.

"Gyere, bemutatlak a többeiknek is" Húzott tovább.

"Hogy-hogy rád emlékszik, és rám nem?" Érdeklődtem.

"Niallel a balesete előtt találkoztunk. Általában az ilyen eseményeknél ami az előtt történt emlékszik, de ami utána arra nem. Ezért van, hogy engem nem felejt el, ahogy a srácokat se. Téged viszont igen, ahogyan azokat, akiket mostanában ismer meg." 

"Oh." Hajtottam le a fejemet. 

Lassacskán, de megérkeztünk a többiekhez is. Ők már egy csapatban voltak, hisz hallani lehetett ahogyan a tegnapi TV műsorról beszélgettek, illetve néhány betegről. Nem igazán akartam, hogy Harry miattam zavarja meg a "fontos" tárgyalgást, de mit is mondhattam volna ennek ellenében.

"Srácok, had mutassam be Cathyt. Most jött." 

"Uhm, sziasztok! Örülök, hogy megismerhetlek titeket." Zavaromban azt se tudtam,  mit reagáljak. Mivel akadály volt, hogy lássam most tényleg előttük állok-e, vagy csak oldalt nekik, így féltem felemelni a kezemet, másesetben elmozdítani a fejemet. 

"Liam Payne" Fogta meg a kezemet az egyikőjük. Gyorsan mondta a nevét, valószínüleg mindent elhadar. A hangja sejtelmes volt, simogató. Olyan "hozzáillő". Mivel illetlenség lenne csak úgy rákérdezni miért is vannak itt, így abban maradtam magammal, hogy később Harryt kifaggatom.

"Zayn Malik vagyok." Mutatkozott be a következő fiú, aki egy gyengéd ölelést is intézett. Rossz volt, hogy nem láthattam külsejüket, hisz az is elég fontos egy bemutatkozásban. Mégsem állíthatok csak úgy oda, hogy "Hé, megfoghatnálak". Eléggé furcsa lenne nekik is, és nekem is. Biztos lesz majd lehetőségem akár Harry által, akár általuk, hogy elképzelhessem Őket. "Nyugodtan letaperolhatsz. Nem áll semmi az akadályba." Mondta kissé nevetve. Éreztem az orcám lángbaborulni. Lassan emeltem fel a kezemet, és fogtam meg az arcát. Furcsa volt, hogy pont Őt érezhetem így. Harryt hamarabb megismertem, mégsem volt még alkalmam ilyenre. 

Zayn arca borostás volt. Tagadni se lehetett volna, hogy egy hete nem borotválkozott. A fülében egy aprónak mondható fültágító volt, míg ajkán egy piercing. Amikor megérintettem ezt a két " ékszert " felkuncogtam. Eléggé furcsa, de számomra azok az emberek, akik ilyenekkel lepik el magukat viccesek. Persze, biztos, hogy Zaynnek nem egy rakatnyi van. Következő újta kézfejemnek a haja volt. Szomorúan vettem tudomásul, hogy egy sapka alá bújtatta. 

"Milyen a szemed?" kérdeztem csendesen. " Mármint, a színe?" 

"Barna." Válaszolta semmitmondóan. 

"A többiek hova lettek?" Törte meg az újonnan kialakuló csendet Harry. "Az előbb még nagyon nagy beszélgetésbe voltak." 

"Valószínüleg kimentek a hátsókertbe a padokhoz." Válaszolta Zayn. 

"Nincs kedved kimenni Lyn?"

"De, persze. Hiányzik már a levegő." Lelkesedtem Harry ötletére. 

Míg elment a kabátomért, s sajátjáért Zaynre bízott. Szerencsére nem tartott a csend nagyon sokáig közöttünk, hisz azonnal kérdésekkel bombázott.

"Mi történt?" 

Próbáltam abban a pár percben elmesélni neki az én történetemet, de nem akartam nagyon untatni. Részleteket kihagytam a sztoriból, hogy minél hamarabb áttérhessek az Övére.

"De lényegtelen az én balesetem, inkább mesélj te. Olyan.. tudatlannak érzem magam körülöttetek." 

"Nos, nem tudom mennyi időnk marad míg Harry vissza nem ér."

"Ha vissza is ér, akkor sem úszod meg. Sok időnk van még az életből, így időnk mint a tenger, hogy elmondd. Részletkérdés, hogy mikor. " Mosolyogtam.

"Esetleg egy holnapi séta alatt? Már itt van Harry, és hát... um..."

"Megértelek, rendben. Akkor holnap." Simítottam meg a karját. 

"Hölgyem, a kabátja." Mondta Harry mosolyogva. "És a sálja, hogy megne fázzon."

"Micsoda Úri ember." Nevettem, majd belebújtam a kabátomba, és nyakam köré fontam sálamat. Zayn valószínüleg már kiment, mert már nem hallottam ahogyan babrál a lánccal, ami talán a nadrágjánál lógott. 

Örültem, hogy ilyen embereket ismerhettem meg. Nagyon segítőkészek, és beszédesek. Szerencsére nem kell erőltetni egy beszélgetést sem, mert maguktól mondják a mondanivalójukat. Megnyugvás töltött el, amikor körülttem tudtam őket. Nem voltam magányos, se szomorú. Elfeledtették velem azt, ami történt. 

"Milyen a táj?" Kérdezem Harryt.

"Fehér. Kifejezetten az. A tavalyi évben nem esett annyi hó, mint most." 

"Bárcsak látnám." Mondtam letörten, de hamar felnevettem kínomban.

"Fogod látni."

"Dehogy. Az ideit már nem. A jövőévi nem biztos, hogy ilyen szép fehér lesz."

"Ha nem is látod, érzed. És az is egy nagyon jó érzés." 

"Úgy gondolod?" Álltam meg és fordultam felé. "Biztos vagy te abban, hogy olyan jó érzés, mondjuk a havat megfogni?" Tudakoltam.

"Miért ne lenne az?" Nevetett.

Hirtelen megfordultam - nem zavarva, hogy megcsúszhatok -, és lehajoltam. Biztos furcsállva nézett rám Harry tettem miatt, de nem törődtem vele. Kezemet a hóba nyomtam, és próbáltam egy meglehetősen nagy hógolyót gyúrni. Miután végeztem vele, felálltam, visszafordultam Harry felé, persze a hátam mögé bújtatva a hógolyót. Tudtam, hogy nem látta mit csinálok, mert végig mozdulatlan volt. Éreztem. Halványan mosolyogtam, mintha semmi se történt volna az elmúlt percben, majd hirtelen dobtam a nyakába az általam kreált nagyságú golyót. 

"Awh, ez.. uhh. Miért kaptam?" Háborodott fel, amire csak nevetéssel reagáltam. 

"Azt mondtad, hogy jó érzés érezni. Nesze neked jó érzés." Már a könnyem is kicsordult nevetésemben. A felháborodása mindent vitt. 

"Na megállj, nézzük, neked hogy tetszik, ha a nyakadba dobnak egy hógolyót." Fenyegetett meg gyerekesen, én pedig rohanni kezdtem. 

 És igeeen. Végre meghoztam az 5.részt. Tudom, hogy """rövid""", és eseménytelen, de majd a következők azok lesznek. ;) Ne felejts el kommentelni és voteolni!:) xx