Marvel/A Boszorka/Egy napló lapjai

hetedik küldetésem 2.rész

Talán egy nap...Talán egy nap én is a hitemnek fogok élni, de nem ma. A lábam még bírja. A tüdőm még nem adta fel a feladatát, ezért én sem állhatok le. Nem azért, mert ez a munkám...Nem! Egyszerűen ez ad értelmet a létezésemnek.

A pultos lassan hátrafordult a belső fiókokhoz, és hirtelenjében félem dobott egy nagy üveg alkoholt. Sikerült kitérnem előle, majd iramodhattam is a férfi után. A személyzeti kétszárbyú ajtóhoz rohant, én pedig átsiettem a pulton.

-Bocsánat....-mormogtam, miközben lesodortam egy pár italt a lábammal. A két keret természetesen száznyolcvan fokban tudott fordulni, ezért majdnem egy kólintást is kaptam a két visszacsapódó ajtó szárnytól. Ezeket még a Földön is utáltam, de jó tudni, hogy az univerzum nem kímél meg tőlük...

Átérve az ajtón az alkoholisták paradicsomába érkeztem. A falakra szögezett polcok csak roskadtak a tömérdek mennyiségű szeszes ital alatt. Valaki épp dézsmálta őket, de az én emberem éppen a szembe lévő kijáraton lépett ki. Követtem őt, mire egy tömött utcán találtam magam. Ételárusok kocsikkal meneteltek a szűkös helyen, portékájukat kínálgatva. Egy pillanatra megálltam, mert nem tudtam kit keresek pontosan. Mindjárt megláttam egy alakot, aki sietősen furakodott át a tömegen. Kék bőre volt, ami jó kiindulási pont volt, de akkor belém jött egy furgon. Halkan felnyögtem, de nem hinném, hogy bárki észrevette volna rajtam kívül. A kocsis természetesen engem káromolt, mire felugrottam az aprócska járgányra. Eléggé billegett, szerencsémre viszont szorosan követték egymást a hasonló guruló standok. Már nyolcadik ilyen kocsira ugrottam át, mikor a pultos hátranézett. Észrevett, és még inkább menekülni próbált. Leugrottam a kocsiról, aztán üldözőbe vettem. Az emberek nem vették jó szemmel a lökdösődésemet, ennek ellenére egész jól haladtam. Pár perc múlva már közelébe jutottam, mikor valaki megállt elöttem pisztollyal a kezében. Megtorpantam, és valaki, feltételeztem bosszúból, direkt neki is ment a vállamnak. A lendülettel a illető hátralökött, mire a fegyveres is közelebb lépett. Eljött az én időm.

Gyorsan előreléptem, és egyben elhajoltam. Az idegen lőtt egyet, de eltévesztett engem. Sikolyok törtek fel körölöttünk. Egy határozott rugással kirúgtam a fegyvert a kezéből. Csuklyát viselt, de lemertem volna fogadni, hogy mérges lett. A fejem felé ütött, ugyanakkor ellöktem azt, és másik kézzel hasba vertem. Igyekezett visszatámadni, helyette viszont kapott még kettőt tőlem. Egyet a mellére, majd mégegyet a gyomorra. Hátratántorodott, és lejött a csuklyája. Kék, kemény arc. Lehet társak...várjunk csak...

-Te egy ...-ügyetlenül védtem ki egy ütést.-...kree vagy!-rámnézett komoran, én engeztelően emeltema magasba a kezemet.- Én egy Rosalen nevű embert keresek....Élve!..Te vagy az, igaz?-a férfi nem válaszolt, de ekkor egy elés tárgy érkezett a hátamba. Térdreestem a fájdalomtól és a találat hullámától. Egy hosszúkás, leginkább tüskére hasonlított a tárgy, ahogy éreztem. Közben a kree meghökkenve tekintett rám, mikor felnéztem rá. Egy alak lépett mellé, akit akkor még nem ismertem. Valamit mondott Rosalennek, de nem értettem. Helyette hátranyúltam, és a dzsekimen keresztül ráfogtam a tüske szerűségre. A másik kezemet a hasamra fogtam. Egy energia lökötet küldtem magamra, így együttes erővel kiszedtem a tárgyat. Tüskéhez hasonlított, de kőből volt. Megbanonázva néztem rá. Mi a fene? Közben automatikusan gyógyítottam magamat. Eszembe jutott Rosalen, de, mire feltekinthettem volna valaki kiütött.

//Helló!

Sajnálattal közlöm, hogy ez a jövőheti rész is, de amíg távol leszek egy sokkal nagyobb "meglepetést" alapozok. További szép napot mindenkinek!

Noriii