Marvel/A Boszorka/Egy napló lapjai

hetedik küldetésem 3.rész

Ápiszsáj ...igen! Ez az ürge neve. Feltápászkodtam egy hideg fémről. Hajó esetleg erődítmény?. Kezdtem a tippelgetést, ugyanis már eleve zavaró volt, hogy ilyen megtörtént velem. A Földön kemény ügynök lehettem, de úgy látszik itt nem én vagyok a nagy kutya. Egy cellában álltam, ami állt a rácsból és a helyiség maradék részéből. A Földön legalább volt wc a raboknak...vagy nem? Karomon lánc csüngött, aminek örültem a legkevésbé. A rácshoz léptem, két kezemmel megragadtam egy-egy oszlopát. 

A velem szemben lévő cellában a köpenyes illető elfordulva tőlem tekergette a nyakára béklyóit.

-Hé! Hagyd abba! Megölöd magad!-kiáltottam rá. Egy narancssárga arc tekintett vissza rám. Jajj ne...már megint ők.

-Valaki már felajánlotta  a napjait nekem...vagyis ezt igérte..-kántálta idegesen.

-Csak tisztázzunk valamit jó...nem értek én itt valamit...-koncentráltam, mert nem ugrott be mi zavart igazán azon a bolygón.-Ha, felajánlom valakinek a napjaimat, és az illető meghal mielött én meghalok ...

-...elveszíted az emlékeidet.

-Szóval a fiú ezért nem akarta odaadni végül a "napjait", mert elveszítette volna minden egyes órát az életéből.

-Megszegte a szavát!-ordított a narancsfejű.

-Lennie kell valaminek még...-töprengtem hangosan.-Mi történik azzal, aki elveszíti az emlékeit? Mit csináltok velük?

-"Az ember ki már testvéreire sem eszmél rá, tiszteletben élheti le az életét, üres fejjel vagy választhatja a tőrt."

-Várjunk csak! Utána sem emlékeznek semmire?

-Alapvető formákra igen, mint az evésre, de másra nem. Egyik nap sem marad meg nekik. "Tudatlanul öregednek".

-A fiú biztos nem akarta egyik következményt se...

-Mégis felajánlotta az életét!

-Mert szerette az anyját! Az olyan nagy bűn? Igen, lehet, hogy tudta a következményeket, de valószinűleg megrázta az anyja halála. Megijedthetett...és talán csak végesetre tartogatta a "hit általi jutalmat"! Csak egy fiú volt, aki még rá se csodált a világra..., és ti lenyestétek a fejét!-üvöltöttem már.-Hogy lehet ez igazságos? Te nem érzel semmit eziránt? Semmit?-a narancsképű nem válaszólt. Helyette újból elkezdte a láncot tekerni a nyakán. Majd miután már elég szoros volt szólalt csak meg.

-Nem minden teljesen igazságos ez el kell ismernem, mégsem tehetünk ellene. 

-Én teszek róla, hogy ne így legyen!-duzzogtam, de komolyan gondoltam.

-Talán.-két keze remegett a láncon.-Hiszek benned testvérem...hiszem, hogy nem árultál el. A Hit segítsen meg mindkettőnket!-azzal megszorította nagyon erősen a láncát. Beletelt néhány másodpercbe míg a földre rogyott, de én megdöbbenve néztem ahogy eltökélve viszi végbe a gyakorlatot. Inkább a halált válassza, minthogy a fogvatartónk kezére kerüljön. Talán nekem is le kéne lépnem...Világosság gyúlt, és a narancsképű felált. Biztosra vettem, hogy mosolyog, aztán döbbenetemre átlépett a fénybe. Sikerült neki...a Hit nem csacska mese. Röviden felnevettem, majd gyorsan szétpattintottam a záramat, aztán a láncaimét.

Jól sejtettem, egy hajón voltunk. Szerencsémre pedig éppen landoltunk a Titánon.