Marvel/A Boszorka/Egy napló lapjai

Az igazi hős

Hőség. Mindig csak a hőség.

Megérkezem. Nosztalgia fog el. Egy város utcáján állok, mely akár a Földé is lehetett volna, de nem az. A hatalmas felhőkarcolók ugyanakkor, ugyanúgy magasodnak az égbe. A Nap viszont hatalmas az égen. Nagy narancs korongja fülledt levegőt bocsát ki. Hűjét sokan nem is bírják ki.

Sétálok az utcán. Egy lélekkkel sem találkozok. Csak egy korhadt fával. Kocsik felborulva. Egy részük olvadásnak kezd, ahogy jobban megnézve az épületek is. Sikolyt hallok. Rohanni kezdek irányába. Egyet jobbra fordulok. Két utcával lejjebb balra. Majd meglátom. Egy hatalmas fém masina magasodik a házak között.  Ugyanolyan, mint azon a szemétdombon, amin nem rég jártam. A feladatom pont e gépezet elpusztítása. Figyelmemet más köti le. Elöttem egy hölgy áll. Szőke haja mocsokkal teli. Háttal áll nekem, mikor a gyilkológép rá fogja a fegyvert. A golyók repülnek, és a nő teste vonaglani kezd. Következő pillanatban abbamarad a zápor, a test pedig zuhanni kezd. Elkapom, de már élettelen. Feltápászkodom, majd futok. A gép követ.

Befutok egy épületbe fedezékként. Ekkor veszem észre a kezem. Csupa vér. Megrökönyödve próbálom lekenni, de nem tudom. Megrahadja ilyenkor valaki a karom , és húzni kezd. Futunk. Lehaggyuk a szörnyeteget.

Egyfajta menedékbe érünk. Több ember. Nyüzsgés. Egy húszév körüli fiú kisér hozzájuk.

-Ő a vadász.-jelenti ki.-Aki megöli a szörnyet.

-Ne légy nevetséges!-kételkedik, tippemre a testvére.

-A gép elé állt. Sőt, odarohant hozzá! -tiltakozott a fiú.

-Nézz már rá, hogy lehet ő a...

-Tényleg én vagyok, csak felkészületlenül érkeztem. És ez levegő....-ájuldoztam.

-"Hőbaja" van. Úgy látszik tényleg felkészületlenül küldték ide. -vett át a lány, de akkor beszakadt a plafon. Elterültem, majd valaki megrakad. Zúg a fejem, és nem látok, aztán mégis. A fiú volt az. Fedezékbe cipel. Távolból figyeljük a szörnyet. Épp ártatlanokat céloz be. Lefogom a fiút, aki indulni készül. Máris végük. Majd felemel, és egy dombra cipel nehézkesen. Valamit motyog, de a nagy részét nem értem. Nem is éreztem magam túl jól.

-....hiszek benned!-mondja, és arcon csókol. Elfut, én tekintettemmel követem. Ráüvölt az óriásrá, aztán fut. A böhöm fémgépezet nyikorogva utána. Felemelem a kezem, és több erő buggyan ki belőle, mint kéne. A masina még jobban nyikorog, majd nem többé. Darabokra hullik. Mellette a fiú élettelenül fekszik. Bűntudatot érzek, mire megragadnak. A lány volt az.

-Hogy tehetted?!-üvölt, és a dzsekim két szélén fog.-Ő bízott benned!-továbbra is kiabál. Aztán a földnek vág. Arcomba üt. Újra és újra. A vér keseregve folyik ki a számból. Majd abbamarad a verés. Én pedig fekszem.