Camp-Feszt

¤Chapter 4¤

- A képeken luxusabb volt - jegyezte meg apa, amint megpillantotta a tábor területét, illetve annak egy részét.

- A képeken szebb volt - közölte a mellettem ülő barátnőm.

- A képek, csak képek - szúrtam oda harmadikként.

- Nekem akkor is tetszik! - tört elő barátnőmből a derűlátó személyisége, és azonnal kipattant a kocsiból.

- Nem akarod, hogy hazavigyelek? A kajának semmi baja, úgyhogy nem lenne nagy veszteségünk - nézett hátra rám apám a visszapillantó tükörből.

- Viccelsz? Több mint százezer volt ez a tábor!

- Ó, tényleg! - csapott a homlokára apám. - Akkor nincs rapli! Nyomás ki a kocsiból! - utasított, majd ő is szélsebesen kiszállt a járműből, felnyitotta a csomagteret, kivéve belőle a szent dobozt, - ami természetesen az élelmiszerekkel teli volt - majd a bőröndjeink is kikerültek a kocsiból. Ez alatt az idő alatt, nekem is sikerült kiszállnom.

- Anyád gondolom minden óvintézkedést és szabályt elmondott neked - nézett rám apám.

- Túl sokat is.

- Alice, gondolom neked is mondott dolgokat anyukád.

- Igen, mondta, hogy egyem meg a kaját, vagy ha nem finom, vegyek a büfébe - nézett rá, barátnőm.

- Nem pont ilyenekre gondoltam - magyarázta meg gyorsan.

- Akkor? - nézett értelmetlenül.

- Nincs alkohol, nincs pia...

- Az ugyanaz - szólok közbe apám felsorolásába.

- Az tökmindegy, a lényeg annyi, hogy mondott-e ilyesmiket az anyukája?

- Persze, hogy mondott! - háborodik fel barátnőm. - Már vagy egy hete mást se hallgatok, csak, hogy mit lehet, és mit nem. Tele van a fejem ezekkel, néha találkoznak, pacsiznak is - mondja bólogatva Alice.

- Szörnyű lehet - néztem rá egy megértő mosollyal.

- Ne is mond. Már örülök, hogy itt vagyunk! Miért nem megyünk be?

- Menj, mindjárt megyek utánad - néztem rá, majd zöld bakancsaiban elkezdett ugrándozni a bejárat felé.

- Jaj, a bőröndöm! - ugrált vissza Alice, majd - most már minden holmijával - elindult ismét a bejárat felé.

- Ennek ilyen érzelmes apa-lánya búcsúzásnak kellene lennie? - nézett rám apa.

- Ha elköltöznék egy másik házba, akkor lehet, de mivel egy táborba megyek, ami ráadásul, csak hét napos, így nem gondolom, hogy túl kéne spiláznunk a dolgokat.

- Akkor légyszíves, ha van finom kaja a büféből, hozz nekem is. És érezd magad jól! - von egy ölelésbe édesapám.

- Remélem, úgy lesz!

- Százezer forintért ajánlom is - mormogja, majd elengedett öleléséből. - Vasárnap találkozunk! - köszönt el, majd beszállt a kocsiba, de mivel már mondtam, hogy ez nem az a "elmegy apám, majd meghasad a szívem, fehér zsebkendővel törölgettem könnybe lábadt szemeimet, és amíg a látó határomon kívül nem esik nézni fogom, hogyan távolodik a nagy járművel" ez sokkal inkább az a fajta, mint "egy hétig nincs szülő, és bulizhatok egyet, úgyhogy már megyek is a barátnőm után" féle.

Alice egy kicsivel a bejárat előtt állt, ugyanis az ajtó mellett közvetlenül, ült három fiú, két asztal mögött, akiknél minden táborozónak meg kellett állniuk. Csak arra tudtam asszociálni, hogy ez valamilyen névsorolvasás, vagy, az, hogy megérkezett, és kipipálják. Akár az is meglehet, hogy most fogják elmondani, hogy ki-kivel, és hol fog aludni, hol lesz a szállása.