Fogainak hegyén (Befejezett)

Tizenegyedik fejezet

Roger pov.
Álmomban ismét az történt. Ismét az a nap.
Könnyes szemmel néztem ahogy az orvosok megpróbálják az autóba rángatni a kicsikémet, aki keményen küzd ellenük.
- Sajnálom, de a diagnózis egyértelmű. Leukémia. Azonnali hatájjal be kell vinnünk a kertbe ahol megkapja a szükséges kezelést.
- Visszahozzák?
- Ööö... Tegyék már be!
- Probáljuk uram, de... - erőlködött tovább az egyik orvos mire Alex elrugta és kitépte magát, majd hozzám szaladt és átölelt.
- Gazdi! Gazdi, ne engedd, hogy elvigyenek! Ne engedd! - sírta keservesen. Lefolytak a könnyeim az arcomon és adtam egy puszit a fejére.
- Semmi baj, aranyom! Azért visznek el, hogy meggyogyulj!
- Nem, gazdi! Kérlek! Ne... - nem tudta befejezni mert az orvos egy tűt nyomott a nyakába és azonnal elkábult tőle. Így már be tudták tenni a kocsiba. Elbúcsúztak és elhajtottak.
Felriadtam és zihálva ültem az ágyamban. Hihetetlen, hogy nem tudom kiverni azt a napot a fejemből. Viszont miért nem válaszolt akkor az orvos és miért nem engedte, hogy Alex végig mondja? Igor mondd valamit azzal, hogy ezzel a kerttel nem stimmel valami. Fogtam a laptopom és rákerestem a kórházra, ahol található. Elvileg ez egy öt csillagos intézmény, de ahhoz képest nem találni róla semmit. Annyit igen, hogy először temetkezési vállalat volt, ahol hamvasztottak. Aztán volt már gyógyszerlabor is, állatmenhely, aztán épült fel a kórház. Tárcsaztam Igort.
- Mi a baj?
- Figyelj! Igazad volt, ez a kert iszonyatosan gyanus, volna kedved utána nézni?
- Persze, de Roger! Nem akarom belevonni a kicsikémet!
- Persze, semmikepp! Holnap?
- Jó! - és ezzel letette. Megértem, hogy Vladimirt nem akarja belekeverni, hisz az az állatka olyan kis édes és ártatlan. Viszont én pedig vissza akarom kapni az aranyomat. Nekem ő volt a holdfeny az éjszakában és ellentétben a diagnózissal, semmi jele nem volt nála a leukémianak. Bár ne hagytam volna, hogy elvigyék, bár ne lettem volna annyira ostoba! Azt hiszem ideje kideríteni, hogy mi is ez a kert.