Fogainak hegyén (Befejezett)

Ötödik fejezet

Igor pov.
Az állatkam az ágyamban alszik amíg én a pipámmal dohányozgatok. Még a teremtőmtől kaptam. Most az ölembe hajtott kis buksiját cirógatom, miközben édesen szuszogva járja az álmok világát. Most egy darabig nem iszok belőle, hogy helyreáljon a vérkeringése, pedig annyira édes a vére.
- Uram! - kopog be az egyik inasom.
- Mi az? - kérdeztem mire a kicsikem felkapta a fejét. Mérgesen behívtam az inast, aki közölte, hogy a barátom, Roger báró itt van. Kértem, hogy hívja be, majd miután kiment visszahajoltam a kicsimhez.
- Aludj csak tovább, kicsikém. - pusziltam a hajába, mire visszahajolt az ölembe és már aludt is tovább. Ekkor Roger lépett be a szobába és leült egy ággyal szembeni fotelbe.
- Milyen kis cuki! Szelídnek látszik.
- Az is, akár egy kezes kis bárányka, az én kezes kis báránykám. - vakartam meg a fejecskéjét, mire enyhén megmozdult.
- Nekem is kéne egy ilyen, holnap veszek egyet.
- Miért, Alexel mi lett?
- Leukémiás lett a drágám, holnap délután elviszem őt a kórhazba és mehet a kertbe.
- Te tűnődtél valaha azon, hogy mi is pontosan a kert?
- Nem, de azt mondják egy édenkert, az aki oda kerül többé nem akar kijönni. - mondta mire a kicsikém megmozdult és felnyitotta a szemeit.
- Jó reggelt, picikém! Jól aludtál? - kérdeztem mire bólintott egyet. Ekkor vette észre, hogy Roger is ott ül.
- De kis aranyos! - mondta Roger és odajött hozzánk. Vladimir félve hozzám bújt.
- Semmi baj, kicsikém! Ő itt egy barátom, Roger báró! Nagyon kedves, ne félj tőle. - mondtam miközben a vállát simogattam.
- Megsimogathatom?
- Csak óvatosan, nagyon félénk. - mondtam mire Roger óvatosan megsimogatta a kicsikém fejét.
- Annyira cuki, remélem találok olyat, mint ő. Tüzelt már?
- Nem, még nem. Még a magamévá se tettem. Még túl pici és alig néhány napja van itt. Szeretném ha egy kicsit megszokna, most azért ilyen kis kómás mert ma reggel kapta meg az oltásokat.
- Rendben, én most megyek és kicsit előkészülök. - mondta Roger és kiment az ajtón.