Fogainak hegyén (Befejezett)

Nyolcadik fejezet

Vladimir pov.
Betette, alig hiszem el. Rettenetesen fáj, mindjárt ketté szakadok, de ugyanakkor isteni érzés is, hisz felkészített rá. Lassan kezd el mozogni, hogy szokjam az érzést, de én csak arra tudok figyelni, hogy most bennem van. Lényegében eggyé váltunk és többé nem is akarok elválni tőle.
- Kicsikém... - hörgi miközben gyorsít a tempón én pedig egy szempillantás alatt elélvezek nevét nyögve. Nem hagyja abba így pár perc múlva ismét kemény vagyok, és ahogy eltalálja a gyenge pontomat ezt is kiadom magamból. Ezt legalább tízszer megismétli velem, amikor velem együtt ő is elélvez.
- Gazdám... Kérlek... Többször ne...
- Fáradt vagy, kicsim?
- Hm... - csak bólintani tudok. Minden izmom remeg és alattam ragad a lepedő.
- Gyere! Megmosdatlak és utána aludhatsz, kicsim. - suttogta a fülembe. Alig bírtam állni a zuhany alatt úgy remegett a lábam.
- Semmi baj, kicsim. Légy erős! - mondta a gazdám miközben mosdatott, majd mire visszaértünk tiszta ágynemű várt. Betett a párnak közé és befeküdt mellém. A fáradtság annyira úrrá lett rajtam, hogy pár perc múlva el is aludtam karjaiban.

Igor pov.
Atya isten! Hát ilyet én még nem éltem át. Ahogy a vékony kis popsijában ki be járt a farkam, az emléktől már ismét áll is. Viszont ez most más, fogalmam sincs, hogy miért, de más. A legutóbbi állatkám félt tőlem. Tudom mert igyekezett távol lenni tőlem és reszketett ha hozzá nyúltam, ez a kis csöppség pedig úgy bújik hozzám, mintha nálam védelemre lelne. Azt mondta, hogy szeret engem. Vajon igaz? Az az ütemesen doboló, édes kis szivecske vajon lehet az enyém? Mit adhatnék én neki? Az én halott szívem, most hiányzik a halandóságom. Ráadásul még ez is. Én örökké élek, ő nem. Ahhoz, hogy egy vámpír átváltoztasson egy állatkát, az állatkának át kell menni e egy teszten, hogy alkalmas e, különben elviszik a kertbe. Nem érttettem soha, hogy azok a kedvencek, akik belépnek a kertbe, miért nem látjuk őket ezek után?