texting 》l.s.

[26-giggling]

Csütörtök, 13:05

"Bocsi a késésért." lihegtem, miután odarohantam hozzájuk.
"Nem újdonság." legyintett Liam szórakozottan.
"Oké-oké, édeseim, most menjünk!" Zayn elindult a keskeny úton, egy rét mentén, ami a sugárúttól az erdőbe vezetett. Liam és én pedig követtük őt, mint egy kacsamamát és a talajt bámultuk.
"Harryvel régen mindig-"
"másfelé mentünk, ja, tudjuk." fejezte be Liam idegesen a mondatom.
Bosszús barátaim ellenére is elmosolyodtam, ahogy elmerültem emlékeimben, majd Zaynbe ütköztem, aki éppen megállt.
"Mielőtt továbbmennénk, Louis..." felém fordult, és felemelte az ujját.
"Egy szót sem szeretnék többet Harryről hallani, hacsak nem kérdezünk. Már ezredjére mesélsz el mindent."
Megforgattam a szemem. "Jó, oké."
Zayn egy pillanatra elégedetten elmosolyodott, majd visszafordult, hogy folytassa az utat.
Az út további részét csendben tettük meg ahhoz a bizonyos fához, azzal a bizonyos faházzal, az emlékekkel, a talán kedvenc helyemhez.
Egymás után másztunk fel a létrán az 'egyszobás-kéglibe', ahogy mi hívtuk. A faház meglehetősen régi volt, régen sokat voltunk Harryvel, akkoriban még a szüleinkkel sétálva fedeztük fel. Időközben az elkorhadt deszkák ki lettek cserélve, és szó szerint újonnan ragyogtak. Végülis a szerkezetnek 3 felnőtt ember súlyát kell tartania... meg egy-két sörösüveget. Nem volt nagyon kicsi a hely, de különösebben nagy sem. Harry és én viszont abban az időben hatalmasnak éreztük, hiszen csak 5 évesek lehettünk. Harrynek a 2 méterével valószínűleg még szűkösebbnek tűnne, de ő nem tudja, hogy én még mostanában is az erdőben játszadozom, mint régen.
"Tessék." adta át Zayn nekem és Liamnek a sörösüveget, mialatt kényelembe helyeztük magunkat.
"Lou?"
"Hm?"
Liam letette az üveget és rám pillantott.
"Tulajdonképpen mi van most közted és Harry közt?"
A tekintetemmel a földet pásztáztam, és vállat vonva összedörzsöltem ajkaim.
"Most csak olyan tökéletes minden, hogy félek attól, hogy egy pillanat alatt megint elveszik ez az egész, mint ahogy az általában lenni szokott. Itt vannak nekem a legjobb barátaim és hozzá még Harry is, másra nincs szükségem. Nincs senki, aki elnyomna, mert nem az ellenkező nemet szeretem, vagy mert olyan a testem, amilyen. Régóta nem voltak már depresszív gondolataim..."
"Harry tud már mindenről?"
Az együttérző arcukra néztem, és megráztam a fejem.
"Nem, Zayn. Viszont úgy döntöttem, hogy elmondom neki, holnap este nála leszek, de fogalmam sincs, hogyan tálaljam neki. Az elején attól tartottam, hogy el fog távolodni tőlem... most már tudom, hogy ő egy csodálatos ember, és soha nem tenné ezt, de nem tudom, nehéz ezt elmagyarázni. Egyszerűen csak aggódom."
"Louis." nézett rám erélyesen Liam.
"Szinte az örökkévalóság óta ismerünk téged, és soha nem láttunk még olyan boldognak, mint most. Most pedig szabadulj meg utolsó aggodalmaidtól is, hogy még boldogabb tudj lenni. Harry meg fog érteni. Harry szeret téged. Nagyon."
"Gondolod?"
"Igen, kétség kívül." mosolyogtak rám lágyan mindketten.
"Csoda, hogy még nem estetek egymásnak." nevetett fel Zayn, mire én elvörösödtem.
"Louis? Megtörtént?"
"Nem?"
"Az arcod másról árulkodik." vigyorodott el ravaszan, én pedig megforgattam a szemem.
"Nem, tényleg nem. Néha ugratjuk egymást, és egyszer az ölébe ültem, de ezen kívül..."
"Az ölébe ültél?" Liam undorodva köpte vissza a szájában lévő folyadékot az üvegbe, és felnevetett.
"Aha, amikor bulizni voltunk. Nagyon kínos volt." nevettem zavartan.
"Tetszett neki?" kérdezte Zayn szórakozottan, de csak vállat vontam.
"Oh, haver, ti nagyon egymásba vagytok esve." nevettek barátaim mindentudóan.
"Úgy érzem magam, mint egy kamasz..." motyogtam magamban kétségbeesetten.