[21-surprise]

987 114 12
                                    

Vasárnap, 22:01, P.o.V Harry

"Harry, mondj már valamit."
Leült mellém, és megsimogatta a karom.
"Valami rosszat csináltam?" kérdezte inkább magától, mint tőlem.
"Nem, Louis. Egyáltalán semmi rosszat nem tettél. Épp ez a lényeg, mindent jól csinálsz. Csak örülök, hogy veled lehetek. Hosszú éveken át hiányzott az életemből ez a tipikus lelkitárs, akit sajnos csak most találtam meg, avagy most találtam rá újra. Nem szeretnélek még egyszer elveszíteni, annyira boldog vagyok, Louis. Voltak problémáim az évek során, de valószínűleg neked is, legalábbis abból következtetve, amit Zayn mondott, de ezek most eltűntek, érted Louis, hogy szükségünk van egymásra? Maradjunk együtt, kérlek."
Louis sokkoltan, de mosolyogva nézett rám.
"Ezt nagyon szépen fogalmaztad meg, Harry."
"Köszi."
Továbbra is hallgatva néztük egymást.
"Na gyere ide."
Széttárta karjait, én pedig közéjük estem. Meztelen bőre ismét felhívta figyelmem, és észrevettem, hogy törölközője lassan lecsúszik csípőjéről. Egy pillanat alatt váltott arcom színe pirosra, majd kibújtam ölelő karjai közül.
"Öhm."
"Mi az?" nézett rám kérdőn, mire én csak a fehér törölközőre mutattam.
"Oops, felveszek egy boxert."
Ezzel fel is állt, és a hálószoba irányába sétált.
"Ha szeretnél, te is letusolhatsz, ott vannak a törölközők." hallottam kiáltását, és ezt nekem se kellett kétszer mondani. Azonnal felpattantam, majd a fürdőbe vettem az irányt.

P.o.V Louis

"Most te vagy az, akiről lecsúszik a törölköző." mondtam Harrynek szórakozottan, aki éppen belépett a hálóba, amelyet most a holdfény világította csak be.
Gyanítottam, hogy már csak attól elpirul, ha a törölközőre utalok, mindeközben pedig az ágyban vártam rá félmeztelen. Ő megigazította törölközőjét, és csak állt ott reménytelenül.
"Adhatok egy boxert, ha gondolod."
"Nem lenne túl kicsi rám?"
Elmosolyodtam.
"Valószínőleg de."
"Tehát?"
Felálltam, majd áttúrtam a fiókot, és a kezébe nyomtam egyet.
"Ez csak kicsit szűk, engem nem zavar." piszkosan vigyorogva fordultam vissza, és az ágyhoz rohantam, hogy újra rávessem magam. Harry eközben megint eltűnt a fürdőben. Előre örülve a látványnak vettem kezembe telefonom, és megnyitottam a beszélgetést köztem és Harry közt. Sokszor csináltam ezt. Majdnem minden nap újraolvastam az üzeneteket, és örültem, hogy ő itt van nekem.
Az ajtó kinyílt.
Azonnal letettem a telefonom, és végigvezettem rajta a tekintetem.
"Ez bizonyára elég kényelmetlen lesz, Lou." morogta, miközben beszállt mellém az ágyba.
"Megéri a látványért." suttogtam magamnak.
"Mi?"
"Semmi."
"Akkor most alszunk?" kérdezte a mennyezetet bámulva, majd rám nézett.
"Gondolom."
"Rendben van. Jó éjszakát, és álmodj valami szépet."
"Jó éjszakát, Harry, te is."
Mosolyogva fordult el tőlem, és hozzábújt a párnához. Ezáltal most pillantást tudtam vetni fenekére, amit ez a boxer meglehetősen kihangsúlyozott, én pedig élesen beszívtam a legevőt.
Gyorsan a másik oldalra fordultam, lehunytam a szemeim, hogy elhessegessem ezt a képet, és aludni tudjak.
'Reggel minden bizonnyal egy kis meglepetéssel fogok ébredni.' ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elaludtam.

texting 》l.s.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang