Feszélyezve

Vérrel festés

Fáradt léptek zaja üti a meg a fülemet, mint mindig tudom, hogy ki közeledik üvegcellám falaihoz. Lassan átfordulok másik oldalamra a szoba közepén elhelyezett baldahinos ágyon és igyekszem tudomást sem venni az érkezőről. Szőke testvérem közvetlen az üveg mellett áll és engem figyel, nem tesz semmi mást csak néz.

-Mit akarsz?-kérdem hirtelen.

-Semmit.-hazudja hidegen.

Laza szemforgatás után felülök és odasétálok elé. Mint mindig ma is jól néz ki, gondolom készül valahova. Talán ismét a földre látogat el a kis barátnőjéhez. Itt a gondolatomra grimaszolok egyet majd ismét visszafordítom tekintetem Asgard hercegére.

-Miért nem beszélünk soha?

-Most mit csinálunk?-kérdem gúnyos hangnemben.

-Tudod jól, hogy mire célzok.

-Nem tudom testvér, kérlek fejtsd ki nekem!

-Attól még, hogy be vagy zárva lehetünk normális testvérek.

-Mégis, hogy lehetnénk azok? Nem is vagy igazából a fivérem!-ordítok rá.

Kicsit hátrahőköl haragomat látva de aztán némi fújtatás után tovább megy. Egyetlen szó nélkül ott hagy. Oké..talán rászolgáltam de akkor is borzalmasan fájt. Elképedve nézek utánna majd egy hatalmasat ütök az üvegbe. Úgy ordítok ahogy csak kifér a torkomon. Egyszerűen nem bírom ezt tovább, hiányoznak azok az idők amikor Thorral késő este is sakkozni ültünk le. Persze mindig nyertem de soha nem voltam szabályos. Utólag bánom, hogy soha nem hagytam nyerni de az időt nem lehet megállítani vagy visszaforgatni. Legalábbis én tudom, hogy nem lehet.

Leülök a fal mellé és csak nézek ki a fejemből. Figyelem a cella előtt elhaladó népségeket. Semmi túlzottan érdekes, látom elfutni apámat a nagyterem felé, látom a siető asszonyokat ahogy anyám után loholnak. Mindennapos látvány mégis ma valami változni fog, érzem előre. Körbenézek a fehér szobában, kezdek megőrülni ettől a fényességtől.

Hirtelen ötlettől vezérelve megragadom az egyik szilnákot amelyiket az üvegasztalból törtem ki és elvágom vele a combomat. Kezemet a sebhez szorítom majd elkezdem lefesteni a falat. A hülye is tudja, hogy nincs annyi vérem amennyivel letudnám festeni az egész szobát de mégiscsak egész jó játéknak ígérkezik ez a dolog. Egy idő után már nem is figyelem, hogy hol vágom össze magam és azt sem, hogy mit festek fel a véremmel a hófehér márványfalra.

-Loki, jézusom!-hallom a hátam mögül a semmiből.

Lassan a hang irányába fordulok de már nem látok ott senkit. Az ajtó kinyílik a másik oldalon és testvérem fut be rajta. Megragadja a kezemet és fájdalmasan néz végig rajtam. Én nem teszek semmit mosolyogva várom a végső rekaciót, egy pofonra számítottam de ehelyett Thor vonszolni kezdett maga után.

-Engedj testvér, fáj!-kiabálom a folyosó felénél.

A lábamon több helyen is sebek vannak így egész végig sántikálva jöttem. Azonban amikor megszólaltam fivérem egy mozdulattal felkapott és kezeiben vitt tovább. Nem hazudok, jó érzés volt de mégis nyugtalanító volt az értetoen apám látványa.

-Mégis mi történt?!-kérdi harsogva, mellét kidüllesztve.

-Nem tudom, apám..csak pár percre hagytam ott.

Hát persze..pár percre. Ha nem órákra.

-Vidd el a gyengélkedőre és meg ne lássam többé.

Igen, ez volt a helyes reakció apám részéről. Igaz, hogy majdnem kinyírtam magam csupán azért mert némileg zavarni kezdett a fehér szín de Odin egy mondattal letudta.

♤♤♤

Nem tudom mégis mennyi idő telt el azóta, hogy Thor megtalált. Nem aludtam el, inkább csak öntudatlan voltam egy másik fehér szobában. Testvérem egy másodpercre sem fordította el a tekintetét rólam így a szökés szóba sem jöhetett, természetesen ilyen lassan és kómásan egyébként sem tudtam volna messzebb jutni, mint a folyosók.

-Az istenért Loki..-hallom nyöszörgő hangját a szőkének.

A látásom homályos így nem látom Őt de a vak is kitudná következtetni, hogy sír. Leginkább abból sejtem, hogy hideg-feltételezett-könnycseppeket érzek fehér bőrömön.

-Thor..-itt hirtelen felém fordítja tekintetét.-Megtennéd, hogy nem könnyezel össze?-krákogom halkan.

Rövid kuncogást hallok mire én is villantok egy gyors mosolyt. Innentől minden sötét. Vagy inkább fehér. Ha nem tudnám, hogy Asgardban vagyok még azt hinném, hogy végül a Walhallába kerültem. Milyen jó is volna...Thorral együtt a Viking mennyország csarnokaiban.

-Loki, ébren vagy?-hallom meg anyám hangját.

Halk hümmögést hallatok majd felnyitoam a szemeimet. Nagy meglepetésemre nem a cellában vagyok hanem Thor szobájában. Kiskorunkban soha nem volt külön hálónk, szerettünk együtt aludni. Persze két külön ágyban, mindig éjszakába nyúlóan beszélgettünk.

-Soha nem rakta ki az ágyadat.-mondja édesanyám mosolyogva.

-Miért nem?

-Mert a testvére vagy.-mondja mosolyogva majd kimegy.

A kezeim szabadok, szabad vagyok. Csak úgy így hagytak, a helyes lépés részemről az lenne, ha menekülnék de egyszerűen nem megy. Nem tudom elemelni a hátamat az oly régen áhított puha ágyneműtől. Per perc múlva halk de dühös lépteket hallok a folyosó irányából, nem tudom eldönteni, hogy apám vagy fivérem-e az.

A szőkeség nyit be a szobába és ledobja a Mjölnirt a földre. Érdekes dolog ez a pöröly, már kiskorunk óta csakis Thorra hallgat. Régen mindig örömmel próbáltam meg felemelni, mostmár meg sem próbálom.

-Mégis mit gondoltál Loki? Mi van, ha meghalsz?

-Borzalmas volt az a szín..-suttogom kuncogva.

-Ez nem vicces!-kiabál rám erényesen majd leül a mellettem lévő ágyra.

Arcát keze közé temeti és halkan szuszog. Gondolkodik, ilyen sem esik meg sokszor. Érdeklődve figyelem, hogy mire jut. Thor nem hülye de kettőnk között mindig is én voltam az okosabb. Minden másban Ő volt az élen, a csajozásban, a harcban és a trón örökösségben is természetesen. A csajozást nem sajnáltam tőle hisz' engem ez nem foglalkoztat. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy engem másfajta dolog foglalkoztat.

-Mi a baj testvér?

-Az a baj, hogy majdnem megölted magadat Loki! Hogy lehetsz ennyira arrogáns?

-Ezt kikérem magamnak. Ha nem zártatok volna be akkor..

-Akkor ismét valami rosszban santikálnál.

-Mi ez a szó? Sántikálnál..-idéztem nevetve.

-Illik hozzád. A csínytevés istene.-mondja irónikusan.

Dühös pillantást vetek felé majd az ablakhoz lépek. Lenézek a sétáló népre és a 9 birodalomra. Csodás látvány az egyszer biztos de beérném akár a Földel is.

-Nem megyünk el?-kérdem hirtelen.

-Mégis hova menjek veled? Azért, hogy valahol hátbaszúrj és ott hagyj megrohadni?

Sóhajtok egy nagyot, őszintén nem állt szándékomban bántani Őt. Én már csak el akartam tűnni az aranyhalom közepéről.

-Menjünk Midgardra.-fordulok felé boldogan.

-Loki..nem tudom, hogy magyarázzam el szépen. Midgardon nem lát ak szívesen téged.-mutat rám komolyan.

-Kit érdekel? Nem kell látniuk, hogy ott vagyok.-vonom meg a vállam.

Thor szemforgatva áll mellém és átkarol. Egy darabig hallgat majd szólásra nyitja száját.

-Jól van testvér. Irány a föld!-mosolyodik el, én sem tudom visszafogni magam így ott állunk boldogsn mintha csak gyerekek lennénk.