Feszélyezve

Az istenek is félnek

Lassan már két hete élek a Bosszúállókkal és egyáltalán nem változtak a körülmények. A kapitányon kívül még mindig mindenki úgy tekint rám mintha ellenség lennék. Őszintén szólva én magam sem vagyok biztos a szándékaimban, minden percben változnak.

-Min agyalsz testvér?-kérdi a mellettem ülő szőkeség.

Fogalmam sincs, hogy mikor ült le oda vagy, hogy mióta fürkészi unott arcomat de meglehetősen zavart, hogy ennyire zavarba tud ejteni egy tekintet.

-Semmi különösen.-mosolygok rá mire látom ahogy orcája kipirul és lehajtja fejét.

Még soha nem csinált ilyet, mintha megváltozott volna ezalatt a kicsi idő alatt. Na majd kiderítjük, köztudott tény, hogy a bátyám igen sokat beszél álmában. Talán ott megtalálom a választ a vörös arcra.

Lassan telt el a nap további része, leginkább olvasással töltöttem az időmet. Aztán végre megérkezett a sötétség és az éj ellepte a Földet. Besétáltam a már alvó fivéremhez és törökülésbe helyezkedtem az ágyon. Tekintetemmel egyelőre nyugodt arcát fürkésztem, nem kellett sokat várnom.

-Loki..ne!-mondja halkan-csukott szemmel-majd egy fájdalmas nyögést hallatt.

Nem szólok semmit csak hallgatózok tovább a korom sötétben. Pár másodperc múlva újból meghallom lágy hangját, ami azonban most szenved. Szenved valamiért aminek én vagyok az oka. Ez egyszerűen tűrhetetlen, elfogadhatatlan.

-Testvér! Ébredj!-súgom közvetlenül a fülébe.

Kinyitja kéken világító szemeit és könnyekkel áztatott arccal néz fel rám. Szemei fáradtak és kómásak mégis rám bír mosolyogni. Rám a megtestesült gonoszra.

-Szia Loki!-simítja meg csontos arcomat.

-Szia Thor..jól vagy?

-Persze.-mondja köhintve majd átfordul a másik oldalára és pár perc múlva már újból hallani vélem az egyenletes szuszogást. Fel sem tudom fogni az előbb történteket, szeretett bátyámnak miattam vannak rémálmai méghozzá nem is akármilyenek. Ugyanis amikor az arcomhoz nyúlt gyors gondolat olvasást végeztem. Semmi túlzottan érdekes, mint mindig önként rohanok a halál karjaiba csak ezúttal igazából.

Lassan felkelek nehogy felébresszem a szőkeséget és lecaplatok a nappaliba. Odalent Steve üldögél és a sötétben bámul kifelé az ablakon.

-Szervusz Loki!-szólal meg hirtelen.

-Heló kapitány..-mondom halkan majd egy nehéz sóhaj kíséretében ledobom magam a kanapéra.

-Minden oké?-kérdi mereven.

-Persze, persze.-krákogom mosolyogva.

Édes, hogy próbálja titkolni mennyi utál valójában. De hát ilyen az emberi természet, hiába aludt a szuperkatona 70 évet attól még ugyanúgy vannak ösztönei és érzelmei is.

-Miért jöttél valójában?-néz rám értetlenül.

Gondolkodtam a válaszon, talán percekig, talán órákig. Egyetlen egy válasz jutott eszembe; "Mert a bátyámmal akarok lenni."
Nem lett volna helyes, ha ezt mondom a kapitánynak de egyszerűen akárhogy is kerestem nem találtam rá indokot, hogy ne tegyem.

-Én csak Thor közelében akarok lenni.-suttogom irónikusan nevetve.

Itt értetlen fejet vágva fordul szembe velem. Egy darabig hallgat majd végre szólásra nyitja száját.

-Hogy hogy?!

-Ő a bátyám és sok ezer éven keresztül semmibe vettük egymást. Valójában én nagyon szeretem.

-Ő is szeret téged.-mosolyodik itt el de nem rám néz, a hátam mögé.

Megfordulok és a szőkeség áll ott könnyekkel áztatott szemmel. Rám mosolyog majd megindul a konyha irányába. Ott nagyon lassan kitölt magának egy pohár vízet majd kézen fogva elkezd húzni maga után. A szobában leültet az ágyra és elém guggol. Kéken fénylő szemeivel, előttem térdelve igencsak elnyeri tetszésem de van egy olyan selytésem, hogy nem arra készül amit én szeretnék most tőle.

-Komolyan mondtad vagy megint csak kiakarsz játszani?

-Teljesen komolyan mondtam testvér, már hihetsz nekem!

Megrázza a fejét mejd törökülésbe helyezkedik előttem a földön.

-Mindig ezt mondod.-ez sajna igaz.

-De már megváltoztam!-simítom meg arcát gyengéden.

Thor hitetlenkedve néz rám még mindig amiért nem is hibáztatom. Az évek során annyiszor hátbaszúrtam már, hogy a bizalom az ezerszer is odaveszett.

-Mivel bizonyítsam?-kérdeztem komolyan, ezzel jelezve, hogy konkrétan akármire képes lennék érte.

Itt a szőkeség huncutul kezd el mosolyogni majd feláll előttem és közelebb hajol. Alig pár centi van ajkunk között de úgy érzem ez neki nem jelent túl sokat. Felhúzza egyik szemöldökéz mikor meglátja, hogy tekintetemet oda-vissza kapkodom vastag ajkai és kéken izzó szemei között.

-Min jár az a furfangos eszed Loki?-kérdi suttogva.