Nincs szőke herceg fehér lovon

Az elfeledett könnyek

-Naómi én nagyon...

-Naómi haza értem! - lépett be a kis helyiségbe a Leoni néni. - Hopá, meg zavartam valamit? - kérdezte.

-Majd később elmondom. - fordítóta el Kai arcát felőlem.

-Kai herceg ő itt a nénikém Leoni. Leoni néni ő az országunk korona hercege Kai. - mutatam be őket.

-Milyen nosztalgikus. - mosolyodott el. - Kai herceg pont úgy néz ki mint édesapja Xander.

-Ön személyesen ismeri az apámmat? - kérdezte Kai.

-Persze. Xander, Calles, Margaret, Josephine és Én nagyon jó barátok voltunk. - mondta.

-Xander, Josephine? - nézet Kai az idősődő asszonyra. - Úgy érti az édesapám és az édesanyám?

-Igen, igen. - mondta. - Milyen nosztalgikus. - sóhajtott.-Már csak Calles és Margaret lányai hiányoznak, és minden olyan nosztalgikus lenne. - mondta.

-Nénikém,segítete Berdix királyság első kettő hercegnőjét. - mondtam.

-Ön segítete világra Delila és Diana hercegnőt? - kérdezte.

-Delilát igen, de a kicsi Diana hercegnőt nem. A fiatalbbik nővérét segítettem világra Na... Khmkhm-köhintet egy párat, mikor rá jött majd nem ki mondta a nevem- Maháliát. - ejtette ki a számomra le gyűlöltebb nevet.

-Mahália? Ő róla nem halodtam még soha. - mondta Kai.

-Elég beteges így nem szokta el hagyni a kastélyt. - mondta az ajtóba lépő nővérem.

-Delila! De szép lettél.-ölelte magához a nővéremmet Leoni néni. - Ugyan olyan szőke tincsei vannak mint apádnak, és ugyan olyan kék szemed mint apádnak. De legalább a mosolyod olyan mint szegény Margareté. - mondta. Nővérem egy pillanat alat rideg ült meg. Tekintete akár csak a hóvihar olyan lett. Szívem szorult össze anyámra emlékezve. - Sajnálom. - mondta nénikém.

-Semmi baj. - mondta a nővérem. - Menjünk a többiekhez beszélgetni. - mondta nővérem.

-Én is csatlakozhatok? - kérdezte Leoni néni.

-Természetesen igen! - mosolyogtam el. Halk kiabálás halodtam meg az üzlet felől, és dörömbölést.

-Elfelejteték,hogy zárva vagyunk? - kérdezte felém nézve Leoni néni.

-Úgy tűnik. - sóhajtotam. - Szólok nekik, hogy jöjjenek vissza holnap. Ti addig nyugodtan menjetek be. - mosolyogtam rájuk.

-Rendben. - mondta nővérem. Hátat fordítva nekik mentem az üzletbe. Ki nyitottam az ajtó.

-A mai nap a boltunk zárva tart kérem jöjjenek vissza hol... - Az ajtó előt számomra három ismerős arc bukkant fel. Gerixdi királyság leghíresebb lovagjai. Velem egyenesen szembe barna elégé őszödő kecske szakálas férfi Zaratros, aki az ország legerősebb harcosa. Jobbján a hosszú vörös hajú lány Elizabeth, országunk legfiatalabb és legerősebb női lovagja. És utoljára pillantottam meg őt. Vöröses barna tincsei kócosak mint mindig, zöld szemeiben pedig ismerős csillogást véltem fel fedezni,ő Artúr. Országunk legfiatalabb lovagja ként kapott hír nevét, aki apja után a legerősebb.Aki  minden erejével engem védelmezett mindig.Az egyetlen egyben legjobb barátom.

-... Naómi... - nézet rám agódva Elizabeth, és Artúr. Túl jól ismerem őket,pont úgy ahogy ők is engem. 

-Sajnálom Hercegnő!Ez az apja akarata. - mondta Zaratros, magához rántva. Számomat be fogta kezelevel. Elkezdtem rángatozni. Kezemet kötéllel kötötték be. Erősen harptam rá a férfi csupasz kezére aki fájdalmában elvette számtól.