Sötétség vonzalma

Harmadik fejezet

Reggel csörömpölésre ébredtem. Felix már nem volt a kanapén, viszont az egész ház teljes sötétségbe volt borulva az elhúzott függönyök miatt. Még jó, hogy valakinek eszébe jutott intézkedni. A konyhából érkező pohártörés és az utána következő káromkodás hullám teljesen felébresztett. Ránéztem a telefonomra és még csak 5 órát mutatott. Nyűgösen kimásztam a takaróm alól és elindultam a konyhába. Belépve Felixet találtam, amint éppen az említett áldozat darabkáit söpörte fel. A konyhaszigeten egy vértasak feküdt mellette egy pohár, a földön pedig egy üres hűtőtáska.

-Te meg mi a francot csinálsz?

-Neked is jó reggelt! -mosolygott rám. -Szereztem reggelit.

-De... szabad ezt?

-Szabályosnak nem mondanám. Ismerőstől szereztem be pénzért. És gondoltam jobb így beszereznünk, mint amúgy. -nézett fel rám a padlóról miközben még mindig az üvegdarabokat szedegette. Lehajoltam mellé segíteni és válaszul csak hümmögtem. Tegnap óta nagyon rágtam magam ezen az egész „vámpíros" dolgon. Nagyon nem éreztem már valósnak az egészet. Hiába emlékeztem vissza minden pillanatban a tegnap történtekre, az egész abszurdnak tűnt.

-Ráadásul... ahhh semmi. -suttogta mellettem Felix.

-Mi az? -kérdeztem furcsállva.

-Hát nem bántásból vagy bármi, de te még...izé nem ettél. És gondoltam így ez is könnyebb lesz neked, ha már én elcsesztem. -felelte zavartan.

-Nem fogok enni. -válaszoltam, majd felálltam mellőle, elvettem a lapátot és kicsit morcosabban belevágtam a tartalmát a csap alatti kukába. Csend ereszkedett ránk. Láttam Felixen, hogy nem tudja eldönteni mit mondjon erre.

-Ezt nem teheted! -állt fel végül ő is a padlóról.

-Már miért ne tehetném?

-Mert abba bele is halhatsz, ha nem vagy hajlandó komolyan venni ezt az egészet.

-Én teljes mértékig komolyan veszem. -fontam össze a kezeimet a mellkasom előtt.

-Pont úgy nézel ki...

-Elszöktem otthonról. Veled. Egy teljesen ismeretlen sráccal. Szerinted nem veszem komolyan? -emeltem meg kicsit a hangomat.

-Igen. Nem mondom, hogy a tasakok beszerzését elintézhetted volna, de ha már én megoldottam akkor igazán elfogadhatnád és nem kéne itt mártírkodnod. -kezdett el ő is kissé hangosabban beszélni miközben haragosan nézett rám. Ezzel kicsit elérte, hogy rosszul érezzem magam, de akkor se akartam engedni neki.

-Egyáltalán nem mártírkodásból nem akarok azokhoz nyúlni. -mutattam a pulton lévő vérre. -Csak mi van akkor, ha semmi bajom nincs? -halkult el a hangom miközben könnyek tolultak a szemembe.

-Ezt, hogy érted?

-Mi van akkor, ha még nem vagyok olyan, azért, mert még nem ittam vért? -sütöttem le a szemem. Nem bírtam ránézni, mert ha igazam volt akkor neki már nem volt menekvés ebből.

-Ohh... Lehetséges. -vakarta meg a tarkóját. -De akkor például hogyhogy nem tudtál bemenni a házatokba?

-Nem tudom. Lehet ez ilyen mellékhatás és később elmúlik. Ráadásul a füleim is a régiek. Ez is lehet egy jel nem? -néztem rá reménykedve.

-Fogalmam sincs Beck. -felelte szomorúan, majd közelebb lépve megfogta a vállamat és mélyen a szemembe nézett. -Nagyon sajnálom, hogy mindezeken miattam kell keresztül menned, egyáltalán nem akartalak magammal rántani ebbe a szartengerbe. De ha a helyedben lennék, én nem játszadoznék ilyenekkel akár az életemet kockáztatva.