Letelt az egy hét , ami csak egyet jelenthet . Tovább kell indulnom , de most segítség nélkül teljesen kiszolgáltatottan . Kai azt mondta , ő mindig ott lesz amint meghallja a sípnak a hangját , amit adott . Egy kutyasíp , úgyhogy biztos benne hogy meg fogja hallani . Hát nagyon remélem .
Volt időm átgondolni mindent . Jungkook felé a dühöm már nem olyan nagy és égető , de nem vagyok képes még neki megbocsáljtani . A napokban többször is feltűnt , de egyszer sem bírtam ránézni . Ahogy meghallom a hangját egyből undor fog el , és úgy érzem egyből el kell onnan mennem , a közeléből . A harapásának a nyoma szépen begyógyult , bár ott maradt két jól látható heg . A napokban fogytam is , nem is keveset . Hat nap alatt két kilót fogytam , ami nálam eddig rekord . Sokkal gyengébbnek érzem magam mint ahogy lennem kéne , de ezzel nem érek rá foglalkozni .
A napokban eszembe jutott WeiWei és Chris . Elképzelhetetlenül hiányoznak , de már nagyjából feldolgoztam a tudatot , hogy többé bizony nem fogom látni őket . Nem leszek ott amikor Chris melegként megfogja találni az igaz szerelmet , és akkor sem amikor WeiWeinek gyerekei fognak születni . Még a diplomaosztón sem leszek jelen , és akkor sem amikor megöregednek . De attól még örökké a szívemben lesznek .
~~~~~~~~~~~~~~~~
-Raktam el neked mindent amire szükséged lesz . Ugye meg van a síp ?-kérdezi Tia , én pedig felemelem az említett tárgyat . Magamra erőltetek egy mosolyt , és boccentek egyet .
-Nagyon köszönök mindent . Nélkületek már nem is élnék .-mondom Tiának , aki elmosolyodik , majd elsétál a dolgára . Utánna Kait pillantom meg . Ő is odajön hozzám , de ő nem erőltet magára mosolyt . Látszik rajta a bánat . Bármi szó nélkül odamegyek , és megölelem . Nem lepődik meg tettem miatt , inkább meg próbál visszaölelni . Bár a hátamon lévő nagy táskától nem igen tud .
-Vigyázz magadra ! Ha bármi van fújd meg a sípot , és mi egyből ott leszünk .-mondja amikor elválok tőle , arca pedig teljesen komoly .
-Úgy lesz . Köszönöm Kai amit eddig értem tettél . Nagyon köszönöm .-mondom , de az utolsó mondatot már az egész falka felé fordulva mondom . Sokkal jobbak mint ahogy azt az internet , vagy a honaxok hiszik . Fantasztikus teremtmények hatalmas szívvel .
Nagy nehezen megfordultam , majd a sűrű erdő felé vettem az irányt . Nem néztem vissza Kaira , sem a többiekre , hiszen akkor biztosan megálltam volna , és vissza mentem volna . De ezt most nem tehetem . Már csak három kilóméter van a hegyekig , amit ma meg fogok fogok tenni . Onnantól jön az igazi kín .
~~~~~~~~~~~~~~~~
Már két kilómétert lesétáltam , de már elkezdett besötétedni . Éjszakánként akármi történhet ebben az erdőben . De nem hagyom abba a sétát , és nem is hívok segítséget . Úgy érzem ezt az utat már egyedül kell megtennem .
Már korom sötét van . Gondoltam , hogy nem délután kéne elindulnom a farkasok sátraitól . Most nem állítottam fel a sátram mint ahogy szoktam , csak tábortűzt raktam . Hogy félek e ? Igen . És érdekel is engem mi fog történni ? Nem . De mégis ahogy falevelek zörgését vallom meg mögöttem , egyből ijedten megfordulok .
-Na látom most sem tanulsz a folyós eset után . De nem is baj cica . Ez csak nekem kedvez . Megint .
Sziasztok babák :-D
Ez lenne az az új rész , amibe most nem igen tömörítettem új eseményeket . Bocsi😄
Köszönöm hogy elolvastad , hibákért pedig bocsi😊❤És még egy gyors kérdés , mert mér ne : Melyik a három kedvenc fiú kpop bandád ?☺
( Jesus de imádom ezt a képet bdixbdubxjdjbzjsbz 😂😂❤)
أنت تقرأ
Elítélt múltak / Jeon Jungkook ff.
أدب الهواةEz a könyv az Elítélt lelkek 2. része !! Azóta a nap óta négy év telt el . A történtek kezdtek feledésbe merülni , Everly pedig kezdte újra megtalálni a helyes utat . Viszont nem volt már ugyan az az ember , aki azelőtt volt . Miután megtudta ki is...