Forbidden Love

Ｅｌｓｏ̋ ｆｅｊｅｚｅｔ

Soha nem hittem abban,hogy az ember életében történhet olyan dolog,ami teljesen megváltoztatja.Hiszen ilyen csak a mesékben van,ahogy egy realista ember ezt mondaná.És én igazán realista vagyok.
Az olyan dolgok,mint az új élet,az igaz szerelem vagy az életre szóló barátságok,nem léteznek.Mert semmit sem lehet újrakezdeni,és semmi sem tart örökké.Ez az igazság.
De még amellett is,hogy ezt gondolom,találtam egy fiút,aki lehetne az igaz szerelmem,az életre szóló barátom egy új élet kezdetében.De a múltat nem lehet elfelejteni,vagy elfogadni,hogy elmúlt.Az emberek pedig elmennek.Mindig.

Azon a napon,amikor az apám elérte az álmait politikusként,még nagyon kicsi voltam,hogy lássam és felfogjam,mekkora szörnyeteg is valójában.
Erre csak később eszméltem rá.Amikor éretten nézzük a dolgokat,egy-egy véletlen elhangzott szó nem is tűnik annyira elfogadhatónak.
Nem véletlen,hogy kemény ellenségei vannak.Példának a Sangriado család,akik már évek óta próbálják apát a földre taszítani.
Ha a SANGRIADO nevet hallom,akkor pedig a város leghelyesebb rosszfijúja jut róla eszembe:Spencer.Akitől hányni tudnék néha.

-Melanie Rose Goulding!
Ez lennék én.Általában Mel,csak apám szeret szórakozni azzal,hogy a teljes nevemen szólít.
Unottan sétáltam le az előszobába.
-Muszáj ordítoznod?-puffogtam.
-Nem vagyok vicces kedvemben Melanie Rose!
-Sosem vagy.-motyogtam magamban.
Egy eléggé rideg és zárkózott emberről beszélünk.
-Csak mondd,mi az?
-Sosem akartalak a munkámba belevonni.Mert féltem,hogy elszúrod.
Tipikus.
-De most nincs más lehetőségen.A Sangriado család megtámadott.Nekem pedig információra lesz szükségem.
-Hirtelen kémmé képzel?-néztem rá értetlenül.-Nekem ehhez mi közöm?

-Barátkozz össze a fiúval.Spencerrel.Csak egy valamit ne felejts el:Semmiképp sem szerethetsz bele.
-Na persze.-röhögtem ki.-Engem ne vonj bele a terveidbe.Nem fog menni.
Elindultam a szobàmba,de elkapta a karom és visszarántott.
-Ez nem vicc!A munkám forog kockán.
-Nem fogok azzal a seggfejjel barátkozni a TE kedvedért.-támadtam vissza.
-De fogsz!Mert azt mondtam.Nincs döntésed ebben.Vita kezárva.

Hitetlenkedve indultam fel a szobámba.Mert persze ha Lucas Goulding valamit mondd,annak úgy kell lennie.Nem mindig szerencséd,ha az apádnak hatalma van.Az én esetemben szinte sosem az.
Az egyetlen,amivel kapcsolatban hálás lehetek,hogy általa bekerültem egy jó iskolába,és megismertem egy nagyon jó barátnőm.Ennyit tudok a nevére írni.Apaként nem sokat.

A West Libern High gimnázium arról híres,hogy a legtöbb tini teljesen idióta,és csak hírnév/pénz által kerülhettek be ide.Aki nem így,annak megvan a maga tudása.De a többség ismert celebek,sztárok,politikusok,énekesek gyerekei.
Eléggé Elit a maga kis szemkápráztató belső udvarával,aminek közepén egy szökőkút díszeleg.
Színes személyiségek járnak oda.Színes személyiségek és Spencer.
Akivel általában teljesen elkerüljük egymást.
Mindenki kedveli,és őszintén,ha a szüleink nem rivalizálnának,lehet én sem gyűlölném ennyire.

Bár ahogy telt az idő,és jobban megismertem,rájöttem,milyen ember is valójában.Tele titkokkal,egy őrült srác,akit őrülten lehet szeretni.De egyenlőre hagyjuk azt a részt,hogyan tettem tönkre az életem.Tekerjünk az elejére,hogy minden világos legyen...

Az apámmal való kisebb veszekedés után duzzogva ültem be az autóba.Szerencsémre a sofőr ma csak engem visz el,így nem kell Lucas hencegését hallgatnom arról,milyen csodálatos ember és mennyi mindent véghez vitt az életben.
Az idő kissé hűvös volt,a szél enyhén,aztán néha erősebben süvített a kihalt utcán.Korán van még a legtöbb itt élőnek.
Én azonban tíz percen belül a Libern High kapuinál álltam,és a barátnőmre vártam.
Minden reggel beugruk egy kávéért,és hoz nekem is.Aztán általában anyu eljön értem sofőrünkkel az iskolába,kivéve,ha edzésem van.Mert akkor az edző szokott elvinni.

Gondoltam a mai nap sem fog másképp telni,csak hogy nem tudtam,mi vár rám...
-Melanie!
Minden alkalommal,amikor meglátom Camillát,azon gondolkozok,mennyire jól nézünk ki egymás mellett.
Jól kinéző barátok.
-Mesélnem kell!-rángattam az udvar felé,tekintettel arra,hogy még 15 perc van az első óráig.
-Nem tudom,mi lehet ennyire fontos,de ki fog löttyenni a kávém.-nevetett.
-Hol van Sophie?Itt kellene lennie.-néztem körbe.
-Majd beavatjuk később.Mondd,mi az?
Leültünk a könyvtár ablaka előtti kis tölgyfából készült padra,én pedig hadarni kezdtem neki ami reggel volt.Hogy apám milyen új ötlettel állt elő,ami szerinte működni is fog.

A szemét forgatva hallgatta a mondani valóm.
-Nagyon unod?-kérdeztem.
-Nem.De mindenki tudja,hogy mennyire utáljátok egymást.Ezért is lenne olyan elképesztően szexi a kapcsolatotok.
-Na álljunk meg.Ki beszélt kapcsolatról?Össze kellene vele barátkoznom.Sosem lennék ilyen sráccal.
-Biztos vagy ebben?-mosolygott pimaszul.-Képzeld magad elé,ahogyan félmeztelenül fut feléd.A haja tiszta víz,a szeme csak úgy csillog,és izmos felsőtestéről lassan folyik a jéghideg víz.
-Mi bajod neked?-nevettem hangosan,majd követett.
-Szerintem a kajakos fiúk a legjobbak.
-Ő nem kajakozik.Úszik és hokizik.Az kissé más,nem gondolod?
-Lehet összekevertem valakivel...-kuncogott.-De visszatérve:Mit fogsz csinálni?
-Nem fogok tudni úgy kideríteni bármit,hogy nem barátkozok össze vele.
-Valóban.
-De ugyanakkor a lehető legmesszebb szeretnék lenni tőle.Nem tudom,mit tegyek.

Fáradtan a vállamra hajtotta a fejét.
A tanulók lassan gyülekezni kezdtek,mivel mindjárt kezdődnek az órák.
Én pedig az ajtó felé néztem,amikor egy ismerős nevetés csapta meg a fülem.
Itt is van.Az új kis barátom,Spencer Sangriado.