Kilóméterek!?Hagyjuk már

~6~

                            ||Sophia Scott ||

Nem tudom elhinni ezt az egészet. Szilveszter óta semmi sem a régi, fõleg nem Liam. Kezdem lassan úgy érezni, hogy nem voltam hülye és tényleg őt láttam. Mostanában egyre kevesebbet volt nálunk, mint eddig. Hisz eddig nálunk élt, de most ritkábban van itt, s ha itt van is, akkor is csak éjjelre és nem értem, azt, hogy ez miért történik. Vagyis jobb kérdés. MI. TÖRTÉNIK. MOST?!

- Sophi drágám! Tudsz segíteni nekem? - anya kiáltása zökkent ki mély gondolkodásomból.

- Persze! Azonnal megyek! - és azzal elindulok lefele. - Itt vagyok. Miben segíthetek?

- Sütit szeretnék sütni, de itthon nincs meg minden alapanyag. S megszerettelek volna kérni rá, hogy menj el boltba pár dologért. Nekem van még itthon dolgom, míg megyek be a korházba. El tudsz menni?

- Persze anya. Mit kell hozzak?

- Kéne hozz tejet és csokit. A kedvenc csokis sütid akarom elkészíteni. - e mondat hallatán a szemem is felcsillant. - Ja, igen. És kéne hozz még valami gyümölcsöt is. És ha még szeretnél valamit magadnak akkor azt is megveheted. 

- Ezer örömmel megyek el. Csak előbb átöltözök, ha nem gond. - mondom miközben végignézek magamon és elkezdek kacagni.

- Rendben a pénzt itt hagyom a konyhapulton. Nekem dolgom van.

Ezzel el is indultam a szobámba. Nem vittem túlzásba az öltözködést. Egy fekete farmer, fekete póló és a változatosság kedvéért rávettem egy fekete kapucnis felsőt és hozzá felhúztam a fekete bakancsom. És egyszerűen hagytam a hajam egy laza, kócos kontyban.

A sorok között úgy járkáltam, mint egy élő halott. Már régen megvolt minden, amiért jöttem vagy akartam még pluszba.Már a fizetésen is túlvoltam, de továbbra is nézelődtem az üzletben. Rossz előérzetem volt. Sajnos nálam az ilyenek soha sem csalnak. És ez most sem volt másképp. 

A játek részlegen kötöttem ki.  Pontosabban a plüss maciknál. Nézegettem őket, amikor is egy ismerős hang ütötte meg a fülem. Ezt a hangot egymillió hang közül is felismerném. Nem máshoz tartozott mind Liam-hez. Ösztönösen a hang irányába fordítottam a fejemet, de kár volt. Nagyon is. Úgyan is Liam egy lánnyal volt. Pontosabban ugyan azzal a lánnyal, kivel a szilveszteri buliba láttam. De ez nem volt elég. A lány egy kacagás közepette Liam nyakába ugrott és megcsókolta. Liam olyan fejet vágot, mint aki citromba harapott és azt sem tudja hirtelen, hogy hol van, de egy laza mozdulattal megtartotta a lányt az ölében.  Lefagytam. Mozdulni sem tudtam. Csak éreztem, ahogy a sós könnyeim mardosni kezdik az arcomat és egyszerre kezd folytogatni minden gondolatom és érzésem. Liam megérezhette, hogy valaki nézi és körbefordult a macik között. Amikor megakadt  a tekintete rajtam megmeredt. Úgy nézett rám, mint aki szellemet látott és megijedt tőle. A lány kérdezgetett tőle valamit, de ő nem figyelt rá. Helyette csak a szemembe  nézett. Én hirtelen megfordultam és szaladni kezdtem. A szemem sarkából láttam, ahogy Liam ellöki a lányt és utánam szalad. Ahogy szaladtam a sorok között a kijárat fele beleütköztem egy mellkasba és hanyat estem. Mikor felnéztem rá lefagytam.

- Kislány. Nem kéne mindig így találkoznunk. - egy széles vigyor hagyta el az ajkait. Majd elfordult és végezte tovább a dolgát, mintha mi sem történt volna. Olyan ismerős volt, de nem tudtam honnan. Mintha már láttam volna valahol és nem is olyan régen, de nem tudtam, hogy hol is látthattam. Gyorsan felálltam, elhebegtem egy "Bocs" - ot és indultam is tovább hiszen Liam is megtalált. Újra rohanni kezdtem. Ezúttal ki az üzletből, majd az egész épületből és hazáig meg sem álltam.