Ebben a kis szösszenetben fogok írni az általam olvasott könyvekről amiket nem itt wattpadon olvasok. Ajánlom azoknak akik szeretnének új könyveket megismerni vagy egyszerűen csak kiélni a rajongásukat egy-egy könyv iránt amiről véleményt formálok.
"Rá kell vennem magam, hogy megteremtsem az életemet, mielőtt felemészt az az élet, amit nem élek"
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Nagyom szeretem CoHo munkásságát, viszont ez a könyv régóta a várólistámon hevert, lehet még mindig ott lenne, ha az egyik barátnőm nem veszi meg nekem szülinapomra. Amikor a kezembe vettem éppen egy elzárkózom a világ elől és egy másikba menekülök szakaszomban voltam. Szóval a könyv jókor volt jó helyen. Nem vagyok egy sírós típus, de ez a mű elérte hogy fél órán keresztül üljek és gondolkodjak miközben folytak a könnyeim. Ami még egy nagy plusz, hogy rátaláltam életem egyik legjobb idézetére ebben a könyvben.
"Valaki untat. Szerintem én vagyok az." -Dylan Thomas
A történéseket 2 főszereplőnk szemszögéből kísérhetjük végig, felváltva fejezetenként. A történet alapja az, hogy november 9-én 16 évesen Fallon megsérült egy tűz esetben, ezzel véget vetve színészi pályájának. Ám 2 évvel később ugyanezen a napon az apjával ebédel és megtudjuk, hogy nem adta fel a színészetet és ezért még aznap New Yorkba költözik és ezen a napon ismerkedik meg Bennel, az íróval, aki fenekestül felforgatja a lány érzelmeit. Már az első pillanattól fogva érezhető közöttük a kapocs és egy eltöltött nap után megegyeznek, hogy minden évben november 9-én ugyanazon a helyen ugyanabban az időpontban találkoznak 5 évig és utána meglátják mi lesz, viszont a csavar az, hogy a köztes időben semmilyen módon sem tartják a kapcsolatot. Fallon ezalatt az 5 év alatt meg szeretné tanulni elfogadni és megtalálni önmagát és ezek által bátrabbá válni. Bennek pedig meg kell küzdenie saját múltjával és írni kettejükről egy könyvet. A két karakter problémákkal néz szembe, miközben rengeteg dolgot adnak egymásnak és igyekeznek kihozni a másik félből a legjobbat.
"Megkönnyebülök attól hogy ő...hogy egyáltalán létezik. És amiért annyira szerencsések vagyunk, hogy ugyanabban az időben, a világnak ugyanazon pontján, ugyanabban az államban létezünk."
Spoileres rész: Az 5 év alatt rengeten akadályon kell átlendülniük, mint például azon, ha egyiküknek késik a gépe és nem tudja elérni a másikat, vagy éppen valaki halála miatt a lőttek a közös terveiknek, egy bizonyos harmadik félről meg ne is beszéljünk. A nagy fordulat könnyen kiszámítható, viszont a miértje külön díjat érdemel és szerintem elég sok komoly beszélgetést tud elindítani egy családon belül vagy akár barátokkal is, hiszen az öngyilkosság igenis megérdemel minimum egy beszélgetést.
(Spoileres rész vége)
Személy szerint kifejezetten örültem amikor megismertem Ben családját, ugyanis köztük feltűntek az Ugly love szereplői (Tate, Miles és Ian), akiket már jól ismertem. Egy csodás színfoltot alkottak a műben.
Összeségében egy hamisítatlan CoHo regény. Feltölt, kikapcsol, szerelembe ejt, szétszedi a lelked, összetör, majd újra egybeforraszt és mindezt úgy, hogy le sem akarod tenni ezt a csodát, mert olyan mintha az egész veled történne meg.
"Úgy tartja a mondás, hogy soha ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján, viszont mi van akkor, ha valahogy sikerült beleolvasnod a könyvbe, mielőtt láttad volna a borítót? És mi van, ha nagyon tetszik amit olvastál? Persze, amikor a könyv közelébe kerülsz, és először fogod látni a borítóját, akkor reméled, hogy olyan lesz, amilyet vonzónak találsz. Mert ki akar egy olyan bámulatosan jól megírt könyvet a polcára, ha egy szar borítót kell bámulnia?"
