Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Későn aludtam el, de szerencsére Taehyung állított ébresztőt, így nem veszélyeztetett az a dolog, hogy később kelek majd fel mint a többiek.
A nap ezer ágra sütött. Sokkal jobbnak ígérkezett az idő mint tegnap, amikor csak az esőcseppek verték az ablakot. Most már csak talán a fájdalmam maradt.
De valahol mindig esik. Gondoltam itt a reménytelen szerelmemre ami néha-néha alábbhagy, néha szakad, de sosem áll el.
Néha azt kívántam bár eltudná mosni ez az egész az érzéseimet a könnyeimmel együtt, de ott már nem tudtam hol kezdődik az, és hol folynak az én szememből.
A szürke felhők felém magasodva álltak, és vártak mikor török meg még jobban.
A szürke köd is várt, de átölelt néha-néha, így nem láthattam Jimin körvonalait a sötétben, csak a szavait amik az Eiffel-tornyon kimondott, és azóta ismétlődtek.
Bár elharapta volna az a nemet a végén, vagy csak a barátok szó nem tetszett nekem. Hogy maradjon így minden mint eddig, boldog de velem kegyetlen.
A szél lökdösött maga előtt, hogy menjek, mert mennek kell. De hova visz az út, ha oda nem, hova mennék a legszívesebben.
Az a szintű szorongás amit belül éreztem letaglózott. Borzalmasan nézhettem ki, pedig nem is sírtam tele a párnámat, ahogyan szokás lenne.
Nem is akartam sírni, nem akartam, hogy meglássák a többiek.
Nem akartam, hogy aggódjanak vagy féltsenek.
Elég nekem Yoongi, akivel megbeszélhetem ezeket.
Csak fájni fog Jimint látni.
Ezt előre éreztem, de a reggelinél jobban bebizonyosodott, hogy állításom mégpedig igaz.
Mindenki felöltözött már, ahogyan én is. Mind a heten együtt ültünk a reggeliző asztalnál. Próbáltam volna nem Jimint bámulni de egyszerűen nem ment. Abban a pillanatban amiben tudtam, hogy ott van, rátapadt a tekintetem.
Talán még a szemem is bekönnyesedett egy kicsit.
Már semmi sem lesz olyan mint régen. De pont ezt akartam nem? Azt hittem, hogy máshogy lesz. Még közelebb akartam húzni őt, úgy szeretni ahogyan megérdemli, és úgy, mint még senki más. Ehelyett olyan távolra lökött ő engem, hogy onnan visszasétálni is fáj. Fel már nem vezet út, csakis lefelé, s én nem akarok maradni, se menni.
Ha a bandának vége...ha a bandának egyszer vége lesz, az nem lesz más hibája mint az enyém.
Yoongi intett nekem. Volt mellette egy hely, amit elfoglaltam idegesen. Körmömet rágcsáltam. Az ételt csak tologattam a tányéron.
