Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Remegtek a kezeim, de már boldog voltam. Szavakkal nem lehet elmondani, hogy mit éreztem, mekkora felszabadulást és milyen boldogságot.
Egybeforrt a szívem, mintha visszapördült volna az idő megállíthatatlan kereke.
Megcsókolt
Park Jimin megcsókolt engem. Minden vágyam ez volt, és most beteljesülni látszódott.
A szerelem amit éreztem tehát nem volt viszonzatlan.
Egy cuppanó hanggal váltunk el, de nem húzódtunk távolabb.
Közelsége magához ölelt és mellette úgy éreztem magamat mintha semmi problémán nem lenne a világon.
Mintha Párizsban is kisütött volna a nap. Mintha a könnyeim mik eláztatták Párizs egét csillagokká alakultak volna mik egyenesen idáig követtek minket.
Jimin szőke hajába túrtam az ujjaimat. Lélegzete csiklandozta az arcomat.
Elmosolyodott és én is elmosolyodtam.
Apró puszit adtam a száját. Majd mindig visszatértem egyre-kettőre.
Derekára vezettem kezeimet, nem akartam hogy elmenjen.
Mintha egy illúzió lett volna, egy délibáb.
De nem az volt. És ennek leírhatatlanul örültem.
-Hogy tehetted ezt velem Park Jimin?-hitetlenkedtem de egyáltalán nem mérgesen.
-Mit tettem?-nézett rám ártatlan szemekkel.
-Hogy szerethettem beléd ennyire? Az egyik pillanatról a másikra? Senki sincs ilyen nagy hatással rám, mint te. Senki sem tudja ezt megcsinálni velem mint te. Letaszítottál, majd felemeltél engem. De ne engedj el. Sose engedj el. Tudom, hogy férfiak vagyunk. Tudom, hogy ezeket a dolgokat nem tehetnék meg. Híresen, egy fiúbandában. De nem tehetek róla-kezét a mellkasom bal oldalára nyomtam.-Mert szeretlek Jimin. Sosem éreztem még ilyet ezelőtt. Azt is tudom-folytattam nem figyelve az arcáról lehulló könnyeket.-Tudom,hogy félsz és, hogy nem akarsz megsérülni. Tudom, hogy nagy felelősség van a kezünkben, tudom, hogy oda kell majd állnunk az 5 barátunk elé. Tudom, hogy nem fogja mindenki ezt elfogadni ami köztünk van.
Egyik kezemet arcára vezettem, és a hüvelykujjammal letöröltem az odaszáradt könnyeket.
-De had legyek önző, had mondjam azt, hogy olyan ember mint te, csak egyszer van az életben. És én nem akarom ezt elszalasztani. Nem akarom elrejteni az érzéseimet csak azért, mert félek, hogy mások mit gondolnak róla.
-Szeretlek. Nagyon szeretlek. Még ha a világ is utálni fog ezek után engem. Sosem tudnak majd annyira utálni, mint amennyire én szeretlek téged.
