Az öt elem birtoklója

6. rész

A terembe érve gyorsan a helyemre siettem és próbáltam megnyugodni, de a gondolat, hogy még 45 percig egy helyiségben kell lennem vele nem segített. Talán el játszom, hogy hirtelen beteg lettem, de mi van, akkor ha e miatt azt fogja hinni Cody, hogy igaza volt és, azért csinálom. Szóval lemondhatok erről a tervemről. Gondolatmenetemet a csengő hangja zavarta meg, így elkezdtem a felszerelésemet előszedni és mikor már mindenki megérkezett a terembe a tanárral együtt meg persze Codyékkal együtt. Elkezdődött életem egyik talán legfeszültebb órája.

Mikor kicsögettek végre igyekeztem minél előbb elhagyni a termet, így szinte csak belesöpörtem a felszerelésemet a táskámba majd a táskám a hátamra felvéve el is szaladtam. Szinte száguldottam a folyosón és csak az iskola bejáratánál lassítottam. Majd ott a fal mellett álló húgomat bevárva indultunk haza most már normál tempóban.

Otthon már végre sikeresen lenyugodtam, de ha visszagondoltam az iskolában történtekre elfogott a rémület, mert ha jobban belegondolok, akkor hiába próbálok menekülni Codyék elől, ha úgy is egy osztályba járunk, így bármikor megtörténhet ugyanez és úgy se tudok ellene mit tenni. Talán az lesz a legjobb, ha nem foglalkozok ezzel és csak hagyom, hogy sodródjak az árral. És ezzel a gondolattal kezdtem neki a háziknak.

Másnap reggel az ébresztőm idegesítő csipogására ébredtem. Majd miután sikeresen kikeltem az ágyból a szekrényemhez lépve kerestem a mai napra valami elfogadható ruhát. A választásom a végén egy sötétkék bokáig érő farmerre, egy egyszerű fekete hosszú ujjú pólóra, egy fekete kardigánra és egy fekete Nike cipőre esett. Még kivettem a fehér törülközőt és már is a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ott egy gyors tusolás után felvettem az előre kikészített ruhadarabokat majd felvittem egy kevés sminket az arcomra. Miután végeztem lementem reggelizni, ami gyorsan eltelt mivel a gondolataimba merültem és mire észbe kaptam már indulnunk is kellett az iskolába.

Ott Juliát a terméhez kísértem majd az osztálytermünk felé vettem az irányt. Oda érve Codyék, mint mindig most is a terem előtt lófráltak. Cody végig követet a szemével, amiből most nem észleltem dühöt vagy meglepettséget. Hanem inkább sajnálatot véltem felfedezni. Talán megbánta a tegnapi durva, modortalan viselkedését. Vagy netán a húgom vagy anya közölte a tanárokkal, hogy apa elhunyt és a tanárok meg közölték drága osztálytársaimmal a hírt. Remélem nem ez történt, mert nincs szükségem senki sajnálkozó pillantásaira, sem üres szavaikra. De amíg én ezen gondolkodtam és a padlót bámultam a terembe értem. Jack állt mellettem miközben én ledobtam a táskámat és leültem a helyemre. Hirtelen az eddig mellettem álló fiú elkezdte a szemem előtt lobálni a kezét, hogy ezáltal tudomásomra adja, hogy ő itt van és szeretne nekem valamit mondani. Én persze rögtön rákaptak tekintettem, így Jack is leengedte kezét majd megszólalt.
- Szia Emma! Figyelj Cody szeretne bocsánatot kérni a tegnap történtek miatt és igazán sajnál mindent. Szóval azt szeretné, hogy borítsatok fátylat a múltra és egyszerűen felejtsétek el!- közölte. Most komolyan mást küldött hozzám ide, mint hogy maga jött volna.
- Ez most komoly?- kérdeztem kicsit indulatosan. És éreztem ahogy egyre jobban megy fel bennem a pumpa.
- Micsoda?
- Az hogy téged küldött ezt elmondani nekem.
- Miért, ha ő jött volna meghallgattad volna?
- Talán igen, talán nem, de akkor is legalább megpróbálhatott volna velem beszélni és nem rögtön gerinctelen féreg módjára ide küldeni valaki mást!- akadok ki és talán kicsit hangosabban is mondtam, mint szerettem volna, de mostmár nem érdekel végre kiengedhettem az eddig felgyülemlett stresszet és dühöt. És ezáltal végre kicsit meg is könnyebbültem. Talán meguntam, hogy mások lábtörlője legyek, hogy mások kénye-kedve szerint cselekedjek. Többé nem akarok ilyen lenni! Azt akarom tenni, amit én jónak látok! Természetesen a saját magamban felépített erkölcsi normáimat ugyan úgy betartom. De ezentúl nem leszek ilyen alázatos!
- Tudom, és teljes mértékben igazad van ezt illetően. De akkor is ezt meg kell beszélnetek négyszemközt.- mondta és mielőtt bármit is válaszolhattam volna kisétált a teremből magamra hagyva gondolataimmal. Nem értem, hogy tudtam felhúzni ennyire magam, amikor annyira nem is volt nagy ügy. Ezelőtt mindig nyugodt természetű voltam, de mintha teljesen kicseréltek volna. Egyszerűen nem ismerek magamra. Mintha egyik pillanatról a másikra egy láng gyulna bennem majd az egy szempillantás alatt mindent, ami azelőtt voltam a lánggal megsemmisülne, de utána lassan kialudna a láng és ezt követően szinte egy varázsütésre megint a régi lennék. Nem tudom mi lehet erre a hirtelen hangulat ingadozásra a magyarázat, de van egy olyan érzésem, mintha ehhez a karkötőmhöz lenne köze. De ekkor a csengő hangos ricsaja rázott vissza a valóságba. A terembe az osztály többi tagja is megjött. Én viszont hiába nem nagyon néztem eddig körbe, de mintha az a különös érzésem támadt volna, hogy figyelnek engem. Ekkor viszont egy pillanat alatt körbe pásztáztam a tekintetem a termen, ahol ijesztő módon mindenki engem nézett és néha összesúgtak páran. A szívem is egyre gyorsabban kezdett verni. Na jó nem tudom mi lehet rajtam annyira érdekes, de igazán koncentrálhatnának valami másra is rajtam kívül. Még pár feszült perc után végre belépett a tanár és ezzel legalább ráirányultak a tekintetek. Én pedig kicsit megkönnyebbülve dőltem hátra a székembe. Még szerintem senki sem örült annyira egy fizika tanárnak első órában, mint most én. De örömöm nem sokáig tartott, amikor kijelentette, hogy akkor kezdjük a mai napunkat pár felelővel.