Az öt elem birtoklója

7. rész

Egyik utcáról a másikra kanyarodtam és már fogalmam sem volt, hogy pontosan hol vagyok, de nem is nagyon érdekelt. Csak a gondolataimba merülve baktatam, a vállaimon, pedig egyre nehezebbnek éreztem a táskám súlyát. Viszont gondolatban milliónyi kérdés cikázott a fejemben, melyeket a számomra leglogikusabbnak tűnő válasszal próbáltam megmagyarázni, de valahogy mindegyik válasz, olyan egyszerűnek tűnt, hogy az nem tűnt hihetőnek. És ezekkel is csak még több kérdést gyártottam, amikre még mindig nem kaptam egy normális választ sem. Ezek közé tartozott az is, hogy: Miért lesz más a viselkedésem Cody-ék közelében? Talán csak már teljesen elegem lett Cody-ből és nem tudtam tovább magamban tartani a véleményem vele kapcsolatban. De ott van az is, hogy az ofőm valahonnan megtudta, hogy apa meghalt. De kitől tudhatta meg, hiszen csak Julia, anya és én tudtunk róla, ráadásul anyával megegyeztünk, hogy nem mondjuk el senkinek, amíg apát el nem temetjük. Főleg mivel nem szerettem volna látni az osztálytársaim és a tanárok sajnálattal teli tekintetét, meg azt, hogy emiatt kivételeznek velünk. Szóval remélem nem anya mondta el, ha pedig igen, akkor ajánlom, hogy nagyon jó indoka legyen rá. Ha pedig a húgom, akkor az ő magyarázatára is nagyon kíváncsi leszek. Gondolataimat az arcomra csöppenő eső csepp zavarta meg, amit az első után egy újabb és újabb követett. Egyre több és egyre gyorsabban kezdett esni és pár másodpercen belül már egy kisebb futó zápor lett belőle. Leengedett hajam lassan nedvesen tapadt arcomhoz, és a ruháimon is éreztem, hogy a hideg víz hatására szorosan bőrömhöz simulnak. Néha egy-egy szellő oldalról erősebben hozzám fújta a hideg esőt és, így elsőre egy kisebb sikoly hagyta el ajkaimat és szemeimet is szorosan összeszorítottam. Gyorsan megfordultam és megpróbálom visszamenni arra amerről jöttem, és remélem idővel csak sikerül haza jutnom. Sietősen kapkodtam lábaimat, de ennek ellenére is már bőrig áztam. Csak remélni tudom, hogy nem kapok tüdőgyulladást a végén.

Mikor végre haza értem az első útam a fürdőbe vezetett, és egy jó meleg fürdő után, száraz ruhákba bújtam. Majd a szobámba mentem, ahol a laptopomon elkezdtem filmet nézni. Ugyan egy romantikus, sírós filmet inditottam, de én annyira nem hiszek abban, hogy szerelem első látásra, sem a nagy Ő-ben. Lehet ezért is barátkoztam az előző suliban is leginkább fiúkkal, mivel tudtam nekem ők hiába tetszenek, annak ellenére ez az érzés nem volt kölcsönös. Vagy ha pedig mégis, akkor nagyon jól titkolhatták. Na mindegy is inkább a filmre koncentrálok.

Vasárnap van, és anyának ez az egyetlen napja a héten, amikor nem kell munkába mennie. Ma végre alkalmunk lehetne arra, hogy gyakoroljuk a képességemet. És mivel tegnap Julia egyik barátnője áthívta őt magukhoz a születésnapjára, így ma egy pár óráig ő se lesz. Itt a tökéletes alkalom rá, hogy tanuljak végre valamit, ami a velem született adottságom. Julia éppen készülödik én pedig a kanapén ülve várom anyával, hogy elkészüljön és induljunk. Én mondjuk nem nagyon öltöztem ki, csak egy egyszerű rövid ujjú fekete póló, amin fehér felirattal az volt írva: 'don't worry be happy', egy hosszú szárú világoskék farmernadrág, és egy fehér magastalpú adidas cipő. Barna hajamat egy lófarokba fogtam. Arcomat egy kevés alapozóval és korrektorral fedtem, de nem vittem túlzásba.
Nem sokkal később Julia egy térdéig erő fehér alapon rózsaszín és halvány piros rózsákkal borítót ruhában lépkedett le a lépcsőn egy fehér convers-ben. Hosszú szőke haját leengedte, melyek most is nyíl egyenesek voltak és feje tetejére egy fehér hajráf díszelgett.
- Jól festesz húgi - mondtam mosolyodva.
- Köszi - válaszolt széles mosollyal.
- De mostmár ideje indulnunk, különben lekésed az a partit - sürgettem. Beszálltunk az ezüst színű autónkba és elvittük Julia-t. Megvárjuk amíg bemegy, utána az erdő irányába gurultunk. A füves részen biztonságosan leparkolta anya a kocsit. Mikor kiszálltunk anya elindult az erdő sűrűjébe én pedig követtem, a napsugarak a lombok levelein átsütnek, az erdő fáinak és a mohának illata nyugalommal árasztja el bensőmet. Jó érzés itt lenni, kicsit kiszakadni a folyton pörgő hétköznapokból. A fák mellett elhaladva éreztem, hogy ezek több titkot őriznek, mint amibe valaha bele tudnék gondolni. Viszont csak haladtunk előre anya célirányosan ment, azonban nekem fogalmam sincs, hogy merre tartunk, csak vakon követem remélve, hogy nem fogunk eltévedni. Tíz perc bolyongás után egy kis virágos tisztáson kötöttünk ki. A tisztás túlsó végében áll a fák lombjának árnyékában egy kis faházikó és, ahogy megláttam kissé kísérteties, elhagyatott érzést keltett benne. Legszívesebben fogtam volna és visszafordultam volna, csakhogy anya elindult egyenesen a kis ház felé, így hát teljesen megbízva benne kullogtam utána. Az épülethez érve anya erőteljesen kopogott az ajtaján, ami szerintem nem éppen a legjobb ötlet, mivel az amúgy is korhadozó ajtó fája csoda, hogy még ott van, sőt az is csoda, hogy maga ez a kis építmény még áll. Ám a következő pillanatban mozgást láttam a szemem sarkából az apró ablak felől, de mire oda kaptam a fejem már semmit nem láttam. Na jó ez a hely nagyon ijesztő. 
- Ne az ablakból kukkolj minket, hanem nyiss ajtót! - hallom meg anya ingerült hangját, amire ijedten összerezzenek. Ebben a minutumban ki is nyílik résnyire az ajtó és egy vörös hajú ötvenes éveiben járó nő dugta ki a fejét. 
- Mit akarsz? Nem meg mondtam, hogy ne keress?! - kérdezi mérgesen a nő, égszínkék szemeiben a harag lángja lobban. 
- Tudom, de szükségem van most a segítségedre - mondta diplomatikusan anya. 
- Jó, és miben kéne a segítségem?
- A lányomnak szeretném, ha segítenél megtanítani használni a varázserejét - jelenti ki. 
- Miért nem te tanítod meg neki, hiszen a te lányod - mondja a nő érzelemmentesen. Én viszont kezdtem azt érezni, mintha nem is tőrődne egyikük se azzal, hogy én is jelen vagyok. 
- Kérlek, ne beszélj úgy róla, mintha nem a te unokád lenne, mellesleg pedig tudod, hogy legalább húsz éve nem használtam már az erőmet - mondja, ám én leragadtam annál az infónál, hogy az a vöröshajú nő, akivel beszélünk az én eltitkolt nagymamám. 
- Várjunk csak - szólalok meg végre először, miután eljut a tudatomig, hogy ez a nő igazából anyám anyja és az én nagymamám. - Ön az én nagymamám? - kérdezem értetlen fejet vágva. 
- Személyesen - válaszol egy mosolyt erőltetve arcára. - De várjunk csak te nem csak egy hónap múlva éred el azt a kort, amikor közölhetik veled az igazságot a szüleid? - kérdezi arcomat fürkészve. 
- De igen, akkor lesz tizenhat, csak hát egy héttel ezelőtt megölték az apját és persze ő rögtön, miután tájékoztattam Emma-t a haláláról, még aznap átruházta rá a tűz mágiáját, ezzel elindítva benne az eddig rejtett képességeit amelyek, mint egy időzített bomba, bármelyik percben a felszínre törhetnek - fakadt ki anya. Láttam, ahogy a nagymamám tekintette is fokozatosan enyhül anyám megtört hangját hallva. Még az én szívem is belesajdult szavait hallgatván. Nem is hittem volna, hogy ennyire megviseli mindaz, ami történik körülöttünk és leginkább miattam aggódik. 
Tudtam, hogy ez még csak a kezdett és még rengeteg minden vár rám, de mindenképpen muszáj vagyok megtanulni használni az erőmet és, ezzel el is tökéltem, hogy bármi lesz még fogom tanulni irányítani a mágiámat.  

Sziasztok! Itt az év utolsó része! Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek! És remélem jó évnek nézünk elébe! Minden jót és vigyázzatok magatokra! ❤️❤️❤️🥰😍🎉
Lily122915