Donugenhami Horror-story (BEFEJEZETT)

Tizedik Fejezet

Elállította a fiú vérzését, majd félájultan elkezdte megitatni vízzel, hogy pótolja az elvesztett vérmennyiséget.
-Veled még tervem van.. A te halálod lesz a legtöbb kínnal és fájdalommal telibb., -Majd egy nagyon erős altatót adagolt a fiúba, hogy kipihenje a sok fájdalmat, és felkészítse a még több szenvedésre.

-Ébredj szépen.. Ez az. A fájdalmak legfájdalmasabbikát fogod megélni az elkövetkező hetekben., -kezdte el eloldozni a fiú kezét és lábát. -Elengedlek, de amint szökni próbálsz, visszakerülsz ide, és minden végtagod egyesével vágom le, majd hagylak elvérezni. Világos?
Peter bólintott, majd ezzel Koi elengedte. Szegény Peter, ezután minden percben azt kívánta, bár inkább meghalt volna.
Minden reggel megerőszakolással kezdődőtt. Igen. Koi lefogta a fiút, majd péniszét a fiú ánuszába helyezte, és kezdte mozgatni erőteljesen ki, és be. A fiú sírt, remegett, hatalmas fájdalom volt, de tűrnie kellett. Az öreg eleresztette benne ondóáradatát, majd otthagyta a földön sírni. A fiú csak nézte véres kezét, miután megérintette fájdalmas, vérző nyílását. Minden alkalommal hányt az undortól és a megaláztatástól. Ezután csak feküdt a földön, és sírt. A következő pillanatban minden nap pontban tizenegykor ott volt Koi, a frissen sült hússal, ami bármennyire maró volt, az életbenmaradás szinte egyetlen módszere. Undorodva ette Kpi társaságában barátai húsát.

-Áldd az eget kölyök! Ameddig a barátaid kitartanak, te életben maradsz. Ha megfelelsz, talán azután is.
-Ha megfelelek? Ezt hogy érti?, -kérdezte a fiú halkan, félénken az orra alatt dörmögve.
-Ha elég kegyetlen leszel, mire végzek veled, életben hagylak. Itt fogsz élni velem, és újabb áldozatokat hozol. Vagy elcsalod őket ide, vagy elrabolod. Világos?
-Én nem akarom ezt.
-NEM ÉRDEKEL! EZ NEM AKARAT DOLGA!, -csapott le az asztalra, és kiabált dühösen a vén. -Csalod, vagy hozod. Nem érdekel. Megoldod. Világos?, -nézett szigorú, ellenvetést nem tűrő tekintettel.
-Igen, világos., -mondta szerényen, s elkezdett nyammogni az elérakott húsdarabon.

A nap egy későbbi részében általában az emberi test felépítését, különböző szerek hatását, és annak hatási idejét, a sebzéseket, azok mértékét, és annak kihatását tanulta. Mindezek mellett megtanulta a támadást és az önvédelmet. Így telt el három hét.

-Fiú! Rövidesen elfogynak készleteink, s neked döntened kell. Szolgálsz, vagy halsz.
-Mennyi idő?
-Nagyjából egy hét. Addigra várom a válaszod!
A fiú bólintott, majd lesütötte tekintetét. Ő, már tudta döntését, és annak súlyát, ám egy gondolat nem hagyta nyugodni.

-Anya, apa! Miért nem kerestek? Miért nem mentettetek még meg? Sehol nem találtok? Én sem találom már magam.. Közel a vég. Alig egy hét, és meghalok. Kérlek, gyertek, és mentsetek meg. Kérlek. Elmém megborult már eléggé, megéltem a kínok kínját. Kérlek titeket, keressetek meg. Vagy ha nem is, álljatok bosszút miattam.

Eltelt egy hét, és az öreg idegesen toppant be a pincébe.
-Na, fiú. Mit döntöttél? Élsz, vagy halsz?
-Már rég nem élek, s lelkem rég meghalt. Már csak a testem cselekszik. Kérem. Vegye el minden szenvedésem, öljön meg. Nem akarok tovább élni. Többé már soha. Csak azt akarom, hogy vége legyen ennek. Végbelem még mindig vért csöpögtet, bár nem vérzik annyira, mint ártatlan szívem. Mi egykor ragyogott, s most aligha holtan kalapál idebenn. Kérem. Szabadítson meg minden kíntól. Vagy öljön meg a legbrutálisabb módon, ahogy azt lehet. Nem érdekel. Csak múljon el ez a hatalmas fájdalom, ami a szívem nyomja.
-Hát rendben, ha ezt akarod., -gombolta ki nadrágját, s őrült vigyorral szólalt fel, -De előtte egyszer még örömet okozol nekem!, -majd megint megerőszakolta a fiút.

Mikor végzett kiment a konyhába egy vastag vascsőért, majd vissza a pincébe.
-Utoljára megkérdem. Élet, vagy halál?
-Halál., -mondta szinte a Mennyországot elhozó, elcsukló hangon.
-Rendben. Te választottál. Akkor most..
Azzal teljes erejéből elkezdte ütni a fiút. Először érzelemmentesen, majd dühösen. Egyre dühösebben, míg nem a fiú már nem szisszent, nem nyögött vagy kiáltott fel a fájdalomtól, nem rezzent, és nem is lélegzett. Ekkor Koi a földre rogyott, és sírni kezdett. Úgy érezte, elhagyták. Mintha elárulták volna. Annyi élvezetet adott neki a fiú, most pedig csak cafatokban fekszik a földön a saját vérében. Mintha kihasználták volna. Felment, lemosta magáról a vért, és elgondolkozott.

Mély merengését a rendőrség kopogtatása zavarta meg.

-Jó napot kívánok! Parker nyomozó vagyok. Tudom, nem szereti ha zavarják, így csak egy kérdésem lenne.,-elővett egy fényképet, amin a három fiú volt. -Nem látta véletlenül ezt a három fiút errefelé? Nagyjából egy hónapja tűntek el.
-Ezt a kettőt nem. Ezt láttam már., -bökött rá Peterre. Nemrég járt erre.,-mondta elcsukló hangon.
-Nem tudja, merre ment?
-Arra, azt hiszem., -mutatott egy irányba, közben próbálta rejteni bűnösségét, csalódottságát idegességét.
-Rendben. Nagyon sokat segített. Nem is zavarnám tovább. Viszlát!, -viharzott el a rendőr, az öreg bólintott elköszönésképp, majd egy szájhúzással bezárta az ajtót.