Tizenhárom (ST Fanfiction)

2. évad 5. rész

Tizenhárom szemszöge:

Hirtelen eszembe jutott mit kért tőlem a földön fekvő lány. Hozzam el a húgát. Felpattantam, és keresni kezdtem egy másik szobát, ahol a kislány lehet. Sorban be nyitottam az ajtókon, de sehol senki. És pont az utolsó szobában találtam valamit, amit nagyon nem akart látni...
Egy szőke kislány holt teste feküdt a padlón. Pontosabban Tízes húgának a  holtteste. Szívszorító látványt nyújtott, ahogy olyan fiatalon, félelemmel az arcán, holtan fekszik a földön. Lassan ki hatráltam a szobából, és futni kezdtem az ellenkező irányba. Majd hirtelen egy ismerős morgás ütötte meg a fülemet. De hát ez nem lehet... Ezen a világon már nincs Demogorgon! Majd a falra vetült a hanghoz tartozó árnyék is... Magas volt, pont mint az emlékeimben. Próbáltam menekülni, de a sérüléseim miatt csak lassan tudtam szaladni, így a szörny gyorsan utol ért. Hátulról rám vetette magát, és a földre lökött. Én gyorsan le taszítottam magamról az erőmmel, és próbáltam menekülni. Ám a lény most nem követett, így gond nélkül el értem a kijáratot. Futottam, ahogy csak bírtam, nem foglalkozva az emberek pillantasával, mert nyilván szörnyen nézhettem ki. Egyszer csak neki ütköztem valakinek, aki rögtön fel állított a földről.
- Hé, te nem Jim Hopper egyik lánya vagy?
Felnéztem, és egy rendőrrel találtam szembe magam.
- De... El tudnál vinni a házához?
- Természetesen... De mitől vagy ilyen állapotban? Bántottak?
- Most nem fontos...
A rendőr be ültetett az autójába, és sietve indult el az úton. Nem túl sok idő múlva már ott is álltunk egy jól ismert ház előtt. Az otthonom előtt. Gyorsan kiszálltam, majd miután meg köszöntem a segítséget, a ház felé indultam. Félve nyitottam be, hogy vajon milyen látvány fogad majd: Mind a konyhában voltak, kivéve Tizit. Ahogy beléptem, mindenki felpattant, Max még sikított is egy kicsit. Mike rögtön felém indult, majd át ölelt. Ám nekem ekkor eszembe jutott, mit is mondott nekem az orosz, és el löktem magamtól Mikeot.
- Engem aztán ne ölelgess, Michael Wheeler! - ordítottam rá, alaposan megijesztve a fiút. - Mégis hogy képzelted, hogy ide jössz hozzám, azok után, amit tettél?! Te tudtad, hogy hol vagyok, mégsem segítettél! Hagytad, hogy szenbedjek, hogy kínozzanak!
- Ez igaz?! - szólt közbe Max.
- Igen... De én nem akartam hogy Tizi... - szólt halkan Mike, de Max fel pofozta.
- Tizi így, Tizi úgy, de Tiza... Ő még senki igaz?! Ezek után ne várj tőle semmit, Mike!
Sírva fakadtam, és pont ebben a pillanatban lépett a szobába Tizi, aki rögtön hozzám szaladt és megölelt.
- Tiza, így féltem, hogy sosem látlak többé! Mi történt veled? Mit csináltak? Igaz, hogy Mike tudott mindenről?
Én csak tovább sírtam, mire a nővérem Max segítségével a nappaliba vitt, és ott le ültetett a kanapéra.
- Nancy! - kiáltott  a vörös hajú lány, mire megjelent Mike nővére. - Gyere, segíts be kötözni Tiza sebeit.
...

- Hát, nem a legjobb, de ez is valami. - szólt végezetül Nancy, mikor már az összes sebem be volt kötve.
- Figyelj Tiza, tudom, hogy most sok mindenen mentél keresztül, de szükség lenne a segítségedre. Tudod most használni az erődet? Mert meg kell találnunk Billyt...