Egy másik életben - Bokuaka Fordítás [Haikyuu]

3

Akaashi ezen a héten már sokadik alkalommal tartott a kórház irányába. Kezeit a kabát zsebében melengette, orrát pedig bordó kötött sáljába temette, mely megóvta a hideg időjárás elől.

Két hónap telt el azóta, hogy Bokuto az otthonában meglátogatta, és azóta Akaashi rájött, hogy a kórházi látogatása már napi rutinjává vált. Még akkor is, mikor nem tudott elmenni, tartotta a kapcsolatot Bokutoval, akár üzenet, e-mail, vagy videochat formájában.

Pirosló orral lépett be a kórházba és üdvözölte az íróasztalnál ülő nőt (aki már név szerint ismerte), majd letekerte a sálat a nyakából. Már pontosan tudta, hogy merre kell mennie.

Felfelé haladt az ismerős lépcsőfokokon, köszönt az ismerős arcoknak és bekanyarodott- a már oly megszokott sarkon, amiről tudta, hogy Bokuto szobájához vezet. Újabb mély sóhaj hagyta el tüdejét, ami minden alkalommal felszakadt belőle, mikor a beteghez látogatott. Ez a rituálé hétköznapivá vált, és a benne felgyülemlő érzelmeket is le tudta vezetni a segítségével. Ám a mai alkalommal kénytelen volt visszafogni magát, mikor megpillantott egy ismeretlen arcot az ajtó mellé kihelyezett székeken ülni.

Akaashi hosszú másodperceken keresztül összevont szemöldökkel figyelte a másik fiút, hisz biztos volt benne, hogy a szőke nem fogja ráirányítani a figyelmét. Feje kitartóan a kezei közt tartott eszköz fölé hajolt és szemeit egy pillanatra sem szakította volna el onnan.

Normál esetben Akaashi elsietett volna mellette, hogy minél előbb Bokuto szobájába léphessen, ám mikor közelebb lépett, bentről két hangot hallott meg. Az egyik Bokutohoz tartozott, ám a másikat nem ismerte fel. Akaashi megtorpant és megragadta táskájának pántját. Habozás nélkül megfordult és tekintetét az alacsonyabb felé fordította, aki továbbra is magányosan ücsörgött a nem túl kényelmes széken. Akaashi nem akarta zavarni Bokutot, ha valaki mással beszélget, így inkább helyet foglalt az idegen mellett. A fiú továbbra is a játékba temetkezett.

Akaashi csendesen dobolt ujjaival a térdén és kezdte kínosnak érezni a helyzete.

- ...Bokuto Koutarohoz jöttél látogatóba? - kérdezte végül kimért hangon.

- Nem. A barátom jött. - a fiú csendes és elmerengő hangon válaszolt. Vagy talán nem is az elmerengéstől volt olyan különös a hangja, hanem a közömbösségtől.

Közömbös-srác. A becenév egy pillanatra a gondolatai közé férkőzött- nem is tudta már, hogy miért.

- A barátod jóban van Bokutoval?

- Igen. Ők régi barátok. - megnyomta a szünetet jelző gombot a PSP-jén és a konzol egyik szélét nyitott tenyeréhez kezdte ütögetni. - Régen gyakran röplabdáztak együtt. Még jó pár évvel ezelőtt.

Akaashi hátradőlt a székében. - Oh, értem. - Kezdte érezni, hogy a kérdéseit nagyon megfontoltan kell ezek után feltennie, ha a beszélgetést zökkenőmentesen akarja folytatni. Beszélgetőpartnere nem igazán tűnt közvetlennek, vagy szociálisnak, így Akaashi azt az utat választotta, hogy egyszerűbb témákat dob fel, de még jobb lesz, ha inkább minimalizálja a beszélgetést.

- Megkérdezhetem a neved? - Akaashi tett egy próbát.

- Kozume Kenma.

- Akaashi Keiji - Kezdte úgy érezni, hogy mégis tudná élvezni Kozume társaságát, a fiú szavai pedig már kevésbé tűntek érzelemmenteseknek. - Örvendek a találkozásnak, Kozume.

- Nyugodtan szólíts Kenmának - visszanézett a játékkonzol képernyőjére. - és hasonlóképpen.

Akaashi bólintott, örülve, hogy megismerkedtek, és már épp kezdett volna ellazulni a székében, mikor egy kiáltást hallottak meg az ajtó túloldaláról. A két fiú összerezzent, és a megszólított szőke az ajtó irányába emelte tekintetét.