Visszakerültem New Yorkba...
Basszus ennek nem így kellett volna történnie! Vonattal nem mehettem tovább, mivel (szép szóval...) kitessékeltek az állomásról.
Bár nem volt túlzottan hideg, én mégis fejemre húztam a kapucnim. Napszemüvegem felvétele után már csak pár kék tincs és a szám látszódott ki belőlem. Így battyogtam az embertömeg közepébe merülve. Máskor általában messzire elkerülöm a nagyobb társaságokat, de most nem volt lehetőségem kielégíteni az introvertáltságomat. Mintha figyelnének... az egész testemet kirázta a hideg. És elkövettem életem egyik leghülyébb tettét.
Lefordultam egy szűkebb kis sikátorba. A sejtésem beigazolódott. Kettő, teljesen feketébe öltözött... talán ügynökkel találtam magam szemben. Gyorsan megfordultam, de onnan is jött egy. Bekerítettek. Ez tényleg vészhelyzet... Most ne hagyj cserben!- mondogattam magamnak.
Kezeim körül kék energiamező jött létre. Nem hogy az idegenek, még én is meglepődtem magamon. Az előttem lévőkre ráirányítva, azok neki csapódtak a falnak. Nem volt elég időm örülni magamnak, mivel hátulról, a harmadik lefogta a karjaimat. Teli torokból segítségért kiáltottam, amíg számhoz nem emelte a kezét, hogy befogja. Hirtelen ötlettől vezérelve megharaptam és a pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva bele rúgtam ott ahol a legjobban fáj. Ezt nem kell átvitten értelmezni, nem a szíve volt az...
Kisprinteltem az útra és hosszú idő óta, most tudtam hova akarok eljutni. Minden korábbi elvemet felhagyva rohantam a "nagy ronda épület" felé. Ez már nem vicc. Valakik ki akarnak engem csinálni és egyedül nem tudok sokáig védekezni. A toronyhoz érve megtorpantam. Kicsit haboztam... na jó, nem kicsit.
Még ötször átgondoltam volna, hogy mit csináljak, de egy páncél repült elém. Nem kérdezett semmit, nem is cseszett le, csupán megfogta a csuklóm és a lift belsejéig el sem engedett. Ott a kis millió gomb közül megnyomott egyet és a szerkezet elindult lefelé. Lefelé? Ez biztos nem jelent semmi jót sem.
Csilingelve húzódtak szét a falak és egy katonai bázis szerű (a filmek alapján legalább is) helyre érkeztünk. Csendben lépkedtem a konzervdoboz mögött. Viszont mikor egy kihallgató fülke előtt felém fordult, megfagyott bennem a vér. Bár, mire is számítottam? Kiugrok a kitudja milyen magasan lévő szobából, majd két hét múlva visszajövök, mintha csak tejért mentem volna le? Nem! Mindennek van következménye. Szó nélkül bementem és leültem a fém asztal egyik oldalára. A páncéllal szemeztem. Vártam, hogy történjen valami. Történt is, csak nem arra számítottam. Darabjaira hullott és részekként elrepült.
Egyedül maradva a rideg teremben a tükör felé fordítottam a fejem. Tudtam jól, hogy kintről látnak. Inkább lehajtottam a fejem és a marha érdekes kezeimet nézegettem az ölemben.
~Külső szemszög~
A vallatóba sokáig nem ment be senki. A híres Tony Stark az ablaknál ácsorgott és szemeivel a lányt vizslatta. Nem tudja mit csináljon. Hetek óta körözteti, erre csak úgy megjelenik. Nem. Emögött van valami. Elmélkedéséből egy torokköszörülés hozta vissza. Ránézett a félszemű ügynökre.
-Fury- biccentett egyet, majd tekintetével újra Mayara nézett.
-Stark. Miért hívott?-kérdezte, kis érdeklődést sem mutatva.
-Tudja a lány, aki - elgondolkodva megvakarta a tarkóját- fura. -elhúzta a száját. Ez fejben jobban hangzott. - Aki pár hete elmenekült és most magától visszajött. Nekem itt valami nem stimmel.
Fury egy pillanatig elmerült gondolataiban, majd kissé megrázva a fejét, megszólalt.
-Akkor halgassuk ki!- húzta féloldalas vigyorra a száját.○●○●○●○
Sziasztok!
Lehet egy darabig nem fogok tudni írni, ezért most elhalmozlak titeket.Szerintetek kik, és miért akarják elkapni Mayat?
ESTÁS LEYENDO
Azúr Boszorkány
Fanfic(っ◔◡◔)っ/Bosszúállók ff./ ✔ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ Maya Colins egy, a huszas éveiben járó lány, New York-ban. Átlagosan hangzik, ugye? Ám van egy nagy titka... Varázserővel rendelkezik. Többek közt birtokolja a telekinézis és a mentális manipuláció ere...