B R E A T H

IX.

Az óráinknak vége lett és tudtam, hogy amint kilépek az iskola ajtaján ott lesz ő is. Miután elköszöntem a lányoktól félve nyúltam a hatalmas vasajtó kilincséhez, fogalmam sem volt, hogy fogok én Warren szemébe nézni a folyosón történtek után. Azóta nem is láttam, nem jött be a többi óránkra amit kicsit furának is tartottam, de nem foglalkoztam vele hiszen nem az én dolgom. Ha akarja úgy is elmondja bár kétlem, hogy  az orromra fogja kötni.
Mély levegőt vettem és kiléptem a suliból. Az ajtó előtt tömérdek diák és tanár szállingózott ide-oda, de Warren-t sehol sem láttam. Szemeimmel őt kerestem, hiszen a tudtára adtam, hogy itt találkozunk még sem volt sehol. Körülbelül 10 percet vártam rá, szinte már senki sem volt a környéken, ezért elindultam haza. Nagyon mérges voltam rá, legszívesebben jól bevertem volna neki, de ezzel szemben magamat is hibáztattam, gondolhattam volna, hogy nem fog megjelenni és egyedül kezdhetek majd neki a temérdek munkának, hiszen még sehol sem jártunk. Clara elmondása szerint ő és Ruby már elég sokat haladtak és Nora sem nyugtatott meg azzal, hogy már ők is rég elkezdték a munkát Zane-el.
Egész hazavezető úton csak az járt a fejemben, hogyan fogom majd jól megmondani a magamét annak a seggfejnek. Ezzel és ehhez hasonló gondolatok suhantak át az agyamon, de ez mind szertefoszlott amikor megláttam a házunk előtt ácsorogni Warren-t. Kiváncsi vagyok honnan is tudja, hogy hol lakom, bár van egy sejtésem.

Mikor oda értem hozzá összefont kezekkel megálltam előtte és mérgesen néztem rá várva a magyarázatát. Warren ráérősen nyomkodta a telefonját, mikor oda értem oda morgott nekem "egy perc" féleséget, amitől kicsit azért leesett az állam. Ő nem volt ott a megbeszélt helyen, nem is szólt, hogy a házunk előtt fog várni erre még én várjak rá megint. Na hát azt már nem, gondoltam magamban és a bejárati ajtó felé vettem az irányt ott hagyva őt. Ha jön jön, ha nem akkor így járt engem már nem nagyon érdekelt.
Már majdnem beléptem az ajtón amikor vissza rántott, erre nem számítottam így elvesztettem az egyensúlyom és ráestem. Mind a ketten elestünk, bár engem felfogott Warren, így nem lett nagy bajom, de kétlem, hogy neki se lett.
Ahogy a földre érkeztünk kicsit zavarba ejtő volt, mikor felnéztem a mellkasáról, Warren a két alkarján támaszkodott én pedig szinte teljesen rajta feküdtem. Szemeimmel az arcát kezdtem el fürkészni. Sötét haja kicsit a szemébe lógott, íriszeivel pedig egyenesen farkasszemet nézett az enyéimmel, ajkait lassan szétnyitotta, majd nyelvével benedvesítette alsó ajkát.

Megint csak zavarba jöttem és hirtelen felálltam, de nem vettem észre, hová teszem a kezem, így az ágyékához közel nagy hévvel rátámaszkodtam amitől arcára kiült a fájdalom. Sűrű bocsánatkéréssel nyúltam utána és próbáltam felállítani a földön fetrengő szegény srácot.

- Hagyj, nincs semmi bajom - mondta nyöszörögve miközben feltápászkodott a földről - Többet nem foglak cukkolni - mondta most már nevetve, de azért láttam rajta, hogy még kicsit fáj neki.

Nem szóltam semmit csak magabiztosan bólintottam egyet és az ajtó felé kaptam a fejem, ami nagy erővel tárult ki, mögötte pedig anyám ácsorgott aggódó fejjel.

- Minden rendben? Hallottam egy nagy puffanást - nézett rám anyám, majd mikor észrevette, hogy nem vagyok egyedül érdeklődve nézett rám.

- Jó estét, bocsánat a zavarásért. Warren James, Rosie egyik osztálytársa vagyok - köszöntötte Warren udvariasan anyát, majd kezét felé nyújtotta, amit anya azután, hogy jól szemügyre vette a fiút kedvesen mosolyogva elfogadott.

Nem tudtam nem elengedni a fülem mellett a becézését, ezért úgy, hogy anya ne lássa kicsit ráléptem a lábára. Ő pedig belecsípett a derekamba, amit visszafojtott sikollyal próbáltam leplezni ami sikerült, bár anya kicsit furán nézett rám, de nem foglalkozott velem.

- Örülök neked drágám, gyertek csak be - állt félre az ajtóból ezzel beengedve minket.

A még több kellemetlenség elkerülése érdekében gyorsan leráztam anyát és Warren kezét megragadva egyenesen a szobám felé húztam őt.