B R E A T H

XI.

A hétvége hamar eltelt, legalább is számomra. Szombaton Nora és Clara átjöttek és tartottunk egy csajos napot. Filmeztünk és kibeszéltük a szereplőket, aztán kifestettük egymás körmeit. Nora befogott smink modellnek és rajtam próbált elkészíteni egy elegáns sminket, ami nem ment zökkenő mentesen, mert Clara folyton közbe szólt valamit és Nora mindig elrontott valamit. Egyszer a tust húzta túl, aztán egyszer pedig annyi pirosított rakott az arcomra, hogy úgy néztem ki mint akit egy órája folyamatosan pofoznak. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam velük, folyton nevettünk, ami az elmúlt éveimről nem nagyon lehet elmondani. Szinte sosem nevettem, folyamatosan csak szekáltak a suliban, folyamatosan viccet csináltak belőlem. Ők nevettek, én belül fuldokoltam...
De nem szeretnék többet a múltra gondolni, ezért is döntöttem úgy, hogy nyitottabb leszek és szerzek barátokat, nem csak magamért, hanem anyukámért is. Ő támogatott mindenben és nem szeretném ha továbbra is aggódna értem.

A vasárnapot anyukámmal töltöttem, elmentem vele vásárolgatni és kicsit kikapcsolódni. Remekül éreztük magunkat, átbeszéltük a hetünket, kitárgyaltunk minden kis részletet. Például azt is, hogy anya munkahelyén az egyik nap az ebédszünetben valamelyik munkatársa felborította az egyik édesség automatát, a férfi szerint véletlen volt, de később kiderült a kamerafelvételből, hogy az egyik csoki beragadt, ezért belerúgott a régi instabil szerkezetbe ami pedig hangos puffanással esett a padlóra. Anya csak nevetett, hogy milyen szerencsétlen helyzet volt, de én azért egy kicsit sajnáltam a férfit. Nem hogy egy vagyont hagyott a munkahelyén, de még a csokiját sem kapta meg. Szomorú...

Éppen az egyik üzletből tartottunk a kocsink felé, lassan sétáltunk a járdán és beszélgettünk, amikor a mellettünk lévő üzlet ajtaja hirtelen kicsapódott és az a vörös hajú lány jelent meg akit még a múltkor láttam Warren-el. Anyával megálltunk és mindketten a lányra néztünk akivel pár másodpercig farkas szemet néztünk, majd a lány felhúzott szemöldökkel elfintorodott és elkezdett az ellenkező irányba rohanni. Úgy futott mint akit üldöznek így furán néztem utána, majd jobban megnéztem az üzletet ami előtt álltunk. Döbbenten meredtem magam elé, az a tetováló szalon előtt álltunk, ahol legelőször láttam meg Warren-t.
A lábaim a földbe gyökereztek így mozdulni sem tudtam. Anya hangjára lettem figyelmes, aki próbált magamhoz téríteni.

- Rose drágám minden rendben van? - kérdezte aggódva anya, nagy barna szemeivel fürkészve engem. Anya a szalon felé nézett és jobban megvizsgálta.

- Persze - mosolyogtam rá majd karon ragadtam és elhúztam mielőtt bármit is mondhatott volna.

A kocsihoz érve néma csend telepedett ránk, anya csak akkor törte meg a csendet amikor már majdnem otthon voltunk.

- Ismerted azt a lányt? - kérdezi hol rám, hol pedig az útra nézve.

- Nem - mondtam őszintén.

- Biztos? - kezdett el kételkedni bennem anya.

- Anya biztosíthatlak róla, hogy egyáltalán nem ismerem azt a lányt - ismételtem meg az igazamat.

Anya, miután megállt a házunk előtt, szúrós tekintettel nézett végig rajtam azt tesztelve, hogy hazudok-e neki, de látta rajtam, hogy ez nem így van így lerendezte egy okéval és bementünk a sok cuccal a házba.
Másnap reggel jó kedvvel léptem be az iskola ajtaján ami elég furán hangzik, de jó érzés volt újra látni a barátaimat. Aminek viszont kevésbé örültem az az, hogy Warren egész nap levegőnek nézett engem. Akár melyik szünetben próbáltam szóba elegyedni vele, vagy rám sem nézett, vagy úgy tett mintha nem is hallana. Bevallom egy kicsit szarul esett, hogy így bánik velem, de biztosan nem azért haragszik, mert rá csaptam az ajtót. Vagy igen, lehet csak túl gondolom...