Mermaid - Sellő

4.rész

Bocsánat ezért a hatalmas késésért, de egyszerűen nem jött az ihlet. A rész tartalma, lehet egyesek számára kifogásolható részeket tartalmaz. Mindenki saját felelősségre olvassa! E mellett a rész ebben a szent minutumban lett befejezve és most dobtam össze. A sztori nem igazán halad, de fontos dolgok történnek benne. Aki úgy dönt, nem olvasná el, annak a következő rész elejére ezeket leírom! Remélem, nem fog ugyanilyen sokáig tartani annak a megírása! ^^

   Visszabukok a víz fölé. A szemüveges leönt egy kis vízzel, amit nem tudok hova tenni, de egy kicsit jól esik. Kinyitom a számat és iszok belőle egy keveset. Rá nézek. Engem figyel. Mintha, csillognának a szemei.
   -Krisztofer vagyok. Ő pedig Sieron. Téged hogy hívnak?-Rá nézek és megrázom a fejedet.-Nincs?-A kérdésre bólintok. Aggódva körbenézek és kissé lejjebb húzódok.-Ne aggódj. Hamarosan kihozunk innen.-Megfogja az arcomat. Jól esik. Meleg az érintése. A tenyerébe dörgölöm a fejemet. Hirtelen éles hangot hallok. Azonnal a víz alá bukok és beúszok a stég alá. Onnan pedig le a homokhoz. Arrébb söpröm a lesüllyedt szemetet és és ráfekszek. Fáj a szám.... az az érintés... miért esett olyan jól? Még mindig olyan, hogyha fogna. Mintha... nyoma maradt volna.

*Seiron sz.sz*

   A telefonomat féltve őrizve a zsebembe indulunk el hazafelé, miután kizavartak. Még mindig hihetetlen. A látvány. Egy sellő... egy szenvedő sellő.Önkéntelenül is megszorítom a szebemben a telefonomat. Ki tudja, mi óta élhet ott... annyira kiábrándító. Főleg, ha belegondolok, hogy hány ilyen történhetett még. Krisz a mellkasom elé teszi a kezét, ezzel megállítva. Ekkor nézek fel.
   -Na a gerlepár. Nem tudtok már hova bújni, csak a szemét közé? Minő meglepő. Végre talán eljutott az agyatokig, hogy hova is tartoztok pontosan.-Rettegve hátrálok egy lépést. Kriszra pillantok, aki láthatóan nincs jó kedvében. Biztos, hogy felzaklatta a sellős dolog, de ez már más. Ez... szín tiszta gyűlölet. El tudom képzelni, hogy a történtek miatt most teljesen betelt nála a pohár. Nem egy piszkafa mint én, de soha nem lenne hajlandó verekedni. Főleg, mert az anyja kinyírná miatta. Évek óta csesztetnek minket, szóval nem lepődnék meg, ha most visszaadna nekik mindent. Egyszer már összebalhézott velük. Viszont, most fogalmam nincs, hogy mi fog történni. Én meg valószínűleg csak nézni fogom remegve, vagy elfutni.
   -Nem tudom melyikünk is igazán a szemét.-Krisz kiveszi minkét kezét a zsebéből és dacosan néz az előtte állókra.-Ma nem vagyok jó kedvemben, hogy elengedjelek, szóval ha nem akartok bunyózni, még most elhúztok.-Az előtte álló srác erre felnevet. Rengetegszer hallottam már ezt a nevetés. Oh, ha annyi pénzem lenne, el tudnánk költözni innen a francba.
   -Fenyegetsz? Egyedül vagy, a mögötted álló szerencsétlenséget meg kell védened tőlünk és egy felnőtt sincs a közelben, aki melletted állna. Nem tudom miért nem maradtál Lénánál.... mindenesetre, már mellettem van. Őt már nem kapod vissza.-Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem. A lábam nem mozdul, de akárhogy próbálom, nem tudok elég haragot összegyűjteni magamban, hogy vissza tudjak szólni. Minden erőmet összeszedve Krisz mellé lépek és halkan megszólítom.
   -Me.menjünk inn.nen. Ne.em akarom, hogy ba.bajod essen. Va.van ennél fo.fontosabb dolgunk is.-Pontosan tudja, hogy mire gondolok. Ha este 6-ig nem küldjük el a képeket, legközelebb csak 2 nap múlva tudnak bármit is tenni. Kissé ingerülten fordul felém és elindul. Szorosan mögötte követem.
   -Ezaz! Meneküljetek csak! Kis senkik! Csak erre vagytok képesek!-Tudom, hogy ez csak még jobban felidegesíti Kriszt, ezért megfogom a kezét. Legszívesebben hagynám, hogy azt csinálja amit akar, de egyszerűen nem megy. Sose voltam az erőszak híve és ebben a szituációban egyértelműen ő veszítene. -Buzik! Buzik!-Kiabálnak utánunk. A mellkasom összeszorul, de úgy érzem, nem tudnék sokat tenni. Krisz megáll és lehajol mellém.
   -Te menj haza a képekkel. Én elbeszélgetek velük. Pontosabban, testbeszédet fogok alkalmazni, hogy megértetsem magamat ezekkel az idiótákkal.-Félve pillantok hátra. Bólintok egyet és beharapott alsó ajakkal elindulok hazafelé.
    -Vigyázz magadra.-Suttogok még egy sort, hogy ő is hallja. Nem is nézek hátra, helyette sietős léptekkel folytatom az utamat.
   -Keménykedni akarsz?!-Hallok még egy kiabálást. Miután befordulok az utca végi ház mögött, azonnal futni kezdek. Tuti, hogy legalább egy embert küld utánam. Ennyiben nem szokta hagyni a dolgot. Hosszú lesz az út még hazafelé. És nagyon fárasztó. Az utca végében van merszem hátranézni. Ahogy gondoltam. Valaki fut utánam. Egyfolytában azt ismételgetem magamban, hogy mindjárt otthon vagyok. Bírnom kell. Szólnom kell a bunyóról, el kell juttatnom a képeket biztonságos helyre és magamat is meg kell védenem. Ha most elkap, semmi esélyem sincs ellene egyedül.

*Krisz sz.sz*

   Abban igaza volt, hogy senki nem áll az oldalamon, de arra még a legféltettebb rémálmomban sem számítottam, hogy mikor éppen nyerésre állnék, megjelenik a kikötőből az egyik hajó kapitánya és így már egy csomó felnőtt is belekeveredik az ügybe és mivel az egyikük fia is az ellenfeleim között van, hamar bekapok egy jobb egyenest egy felnőtt embertől, ami egyáltalán nem esik jól. Így is már alig állok a lábamon és én is bekaptam már jó pár ütést. Volt esélyem, de ezek után, mert lehetetlen, hogy én nyerjek. Kereket oldani innentől kezdve nem gyávaság, de alig hiszem, hogy így olyan rohadt sokáig el bírnék jutni. Megindul felém, én pedig megbotlok valamiben és seggre esek.
   -Már nem olyan nagy a szád, mi?!-Ordít rám a feldühödött szülő. Hogy anya ezért mennyire meg fog ölni... A fejem elé emelem a kezemet és felkészülök a következő csapásra, csakhogy az elmarad. Félve emelem el a fejem elől a kezemet, hogy meglássam mi is történik. Mindenki lefagyva áll körülöttem. Nem tudom mi történik, de most ez a legnagyobb problémám. Felkelek a földről és én is futni kezdek hazafelé, amennyire azt a testem engedi.

*Seiron sz.sz*

   Az utolsó kanyarban kapja el a pulcsimat és a földre ránt az üldözőm. Eltaknyolok a földön. A telefonom kiesik a zsebemből egy hatalmasat csattanva. Felém kerekedik és maga felé fordít. Felemelem a kezemet, hogy védjem a fejemet, ahogy Krisz tanította. Az ütés a mellkasomra érkezik, ami miatt önkéntelenül is odakapom a kezeim a fájdalom miatt. Ekkor kapok egy akkorát jobbról, hogy rögtön vérezni kezd a szám. Ráharaptam a nyelvemre és szerintem az egyik fogam el is mozdult a helyéről.
   -Gyengébb vagy mint hittem.-Röhög a képemre, én pedig jobb híján a képébe tenyerelek és így eltolom magamtól. Ezzel csak annyit érek el, hogy a jobb kezemet magam mellé vágja könyöktől fölfele. A beton és a kezem találkozásának fájdalma végigszalad a testemen és az egész jobb kezem iszonyúan fájni kezd. A bal kezemnek csak a csuklóját fogva meg.-Nicsak egy telefon.-Tekint mellém. Rémült tekintettel nézek én is a készülékre.
   -Ne!-Kiáltok rá, amikor felveszi azt a földről. Megpróbálom a jobb kezemet is felemelni, de a karomba hasító fájdalom miatt ez lehetetlen feladatnak ígérkezik. A bal kezemet pedig nem tudom kirántani a szorításából.
   -Mi van? A pornótok van rajta?-Vigyorodik el a próbálkozásomon. Bekapcsolja a telefont. A vigyora átvált gúnyosra és sajnálóra.-Milyen édes kép. Meg kell mondjam, jobb is, hogy sose látlak mosolyogni.-Megpróbálja feloldani a telefonomat. Mivel kódos, elszáll a jókedve és egy egyszerű mozdulattal az aszfalthoz vágja a telefonomat. Hirtelen a lélegzetem is elakad. Azt a mamámtól kaptam az utolsó szülinapomra, amin még ő is részt vehetett. Könnyek gyűlnek a szemembe és sírni kezdek. Felkel rólam és még jó párszor rátapos a készülékre, hogy biztos tönkremenjen. Minden egyes taposás hangja egy-egy újabb tűszúrás.-Sír a kisbaba?-Gügyög nekem és jól hasba talpal.
   -Baszódj meg!-Nehezen nyögöm ki a mondatot és a tetejében még egy kis vér is félrenyelek, ami miatt köhögni is elkezdek.
   -Hogy beszélsz?-Visszafordít hátra a lábával. Lehajol a fejemhez és a hajamnál fogva felemeli azt.
   -Meg se forduljon a fejedben!-Hallok meg egy vészjósló, ziháló hangot. A lelkem egy pillanat alatt könnyebbül meg. A srác elengedi a hajamat és Krisz felé fordul. Aki... nem néz ki valami jól. Neki is vér folyik a szájából, zihál és egy kicsit sántít is a jobb lábára. Aztán, ki tudja még mi történt vele. Vannak rajta horzsolások, bekékült foltok. Felveszem a telefonom maradványait a földről és megpróbálok talpra állni. A srácban még mindig maradhatott energia, ugyanis innen is egy pillanat alatt elillan.-Menjünk haza!-Segít fel a földről. Sokat piszkáltak, és nem ez volt az első alkalom, hogy kezet emeltek rám, mégis ez az eset mindet felülmúlja. Nagyon remélem, hogy nem volt mindez hiábavaló. Bár... Krisz anyukája ki fog minket nyírni miként hazaérünk.