Mermaid - Sellő

5.rész

  Hazaérve a legrosszabb rémálom fogad. Egy mérges anyuka egy fakanállal és egy serpenyővel a kezében. Ösztönösen összehúzom magamat. Kiabálás helyett óvatosan csuklón ragad és beljebb húz.
  -Elegem van. Ha haza jön apád beszélek vele. Ez nem mehet így tovább.-Könnyes szemmel adom oda neki a telefonom maradványait.-Oh, szívem.-Kiveszi a kezemből és óvatosan átölel. Hangosan felbgök, akármennyire is akarok erősnek látszani. Egyszerűen nem megy. Krisz a vállamra teszi a kezét így próbálva nyugtatni.
  -Remélem apa időben megkapja és nem volt minden próbálkozásunk hiábavaló.-Annyira örülök, hogy megmenekült a memóriakártyám. A nélkül, kisebb bajban lennénk. Legalább a képeim megmaradtak. A kedvenc képem volt a hátterem. Nagyon jól éreztük magunkat Krisszel és ezt meg is örökítették.
  -Most már ne ezzel foglalkozz! Nyomás, jegeld le az arcod!-Krisz haptákba vágja magát és kimegy a konyhába.-Te pedig pihenj le kicsim. Már szerencsére nem vérzel. Mindjárt felhívom én is apátok.-Aprókat bólogatok és bemegyek a szobámba. Lefekszem az ágyra és becsukom a szememet. Fáj mindenem.

*Sellő sz.sz*

  Kiabálást hallottam ezért a föld fölé buktam. Mikor megláttam a szemüveges fiút egyedül a többi ember között, úgy éreztem tennem kell valamit. Nem tűnt vidámnak, bántották egymást. Közbe kellett lépnem. Erőt vettem magamon és kiengedtem a hangomat. Mindannyian megdermedtek. Rögtön elbizonytalanodtam, de miként megláttam futni, csak hallattam a hangomat ameddig tudtam. Aztán visszabuktam a víz alá. Nem láttam sokat, de elég volt annyi amennyit a szemét közül sikerült látnom. Most a lehető legjobb búvóhelyemen vagyok és várok. Félek. Nem tudom mi fog történni.

***

 Nem tudom mennyi idő telt el. Csak annyiban vagyok biztos,hogy nem tudom mi fog történni. Zajt hallok a felszín fölül. Közelebb úszok, bár minden porcikám remeg.
  -Itt vagy? Krisz apukája vagyok, gyere elő!-A név hallatán egy kicsit megnyugszok. Még ennek ellenére is óvatosan úszok a mólóhoz. Valami, mintha beleesett volna a vízbe, viszont nem látok semmit. Hirtelen fájdalom és fojtogató érzés kert hatalmába. A nyakamra tekeredett valami, ami fájdalmasan felszakítja a bőrömet. Ez a valami húzni kezd és akármennyire küzdök ellene, csak jobban fáj és nem is érek el semmit igazán vele. Csak fájdalmat okozok magamnak. Már érzem, hogy rossz ötlet volt megbízni bennük. A fejem a víz fölé bukik így meghallom az emberek röhögését körülöttem. Rájuk nézek miközben próbálok csapkodni is. Nem kapok levegőt.
  -Húzzátok ki! ki gondolta volna, hogy egy ilyen értékes teremtmény van a köreinkben? Mondjuk, nem nézz ki valami jól. Sokkal kevesebbet fog érni.-Soha nem akartam a ennek az elzárt résznek a partjára jutni. Most mégis ott vagyok. Nagyon nehezen kapok levegőt, a körülöttem lévő szemét sok helyen felsérti a testemet.-Nem azt mondtátok, hogy tud lélegezni?-Továbbra is próbálom eltávolítani magamról a nyakamat bántó vékony, de erős valamit. Nem csoda, hogy nem láttam a vízben.-Legalább valami hasznot is húztunk abból a két srácból.-Nincs elég levegőm kiáltani, pedig akkor le tudnám fagyasztani őket mint legutóbb.
  -Elég legyen!-Nem tudom mi történik, egyszerűen elsötétedik körülöttem a világ. Ez az utolsó amit hallok

*Krisz sz.sz*

  Kint vártuk apuékat a kapuban. Amint megérkezett a nyakába ugrottam. Azért nem olyan erős, hogy a vele egy magas, izmosabb fiát megtartsa, ezért majdnem elestünk.
  -Mit csináltál már megint magaddal?-Szól rám atyai szigorral, miként meglátja az arcomat.
  -Megvédtem magamat?-Válaszolok, de inkább hallatszik kérdésnek a dolog. 
  -Egy igazi bajkeverő fiad van.-Szól közbe apa egyik munkatársa, aki az autó másik oldalán szállt ki.
  -Hali.-Vigyorgok rá, mert bár ismerem, fel nem tudnám idézni, hogy kicsoda és jelenleg annyira örülök az apámnak, hogy kevés minden ronthatja el a kedvemet.
  -Gyertek, menjünk a kikötőbe. Minél előbb kiszedjük őt onnan, annál jobb.-Mivel apuéknál nincs több hely, ezért anya a miniatűr kis bogarunkkal fuvaroz el minket is a kikötőhöz. Ott kiszállunk és apuék csapata mögött indulunk el a szeméttelep felé.
  -Csönd van.-Jelentem ki hirtelen az egyértelműt. Majd eszembe jut, hogy ez akár mit is jelenthet, így előre futok, nem törődve apám marasztaló szavával. Egy kisebb szeméthegy utáni befordulásnál a legrosszabb rémálmomat látom. Hiába akarnék bármit tenni, túl sokan vannak ezért vissza ugrok és megfordulok. Elkezdem kézjelekkel sürgetni a mögöttem lévőket, hogy jöjjenek és siessenek. Apám felgyorsít így vele együtt a többiek is.
  -Elég legyen!-Kiáltja el magát, miként meglátja, hogy mi történik.-Azonnal hadják abba, vagy rendőrt hívok!-A fenyegetés látszólag süket fülekre talál. Nem tudok elsiklani a tény fölött, hogy most teljes mértékig látom. Szinte teljesen lesokkolódom. Gondoltam, hogy nincs jó állapotban, de, hogy ennyire? Szinte látom az uszonya csontjait. Mégis, sose láttam még sellőt, ilyen különleges úszókkal.
  -És akkor mi lesz? Ezért még így is sokat fogunk kapni. Márpedig többen vagyunk és erősebbek.-Elszörnyedve nézek a földön fetrengő, szinte barátomnak számító fiúra, aki lassan megfullad a levegőn. Megindulnék felé, de apa megállít a kezével.
  -Igaza van. Csak 1 valamit felejt el. Nálunk vannak fegyverek.-Arrébb terel, hogy ne legyünk útban a mögöttünk álló 2 kísérőnek, akik sokkolóval a kezükben indulnak el a férfiak felé.
  -Sokkoló van nálunk.-Tükön ülve várom a végkifejletet.
  -Nem tudom miért kéne megijednünk 2 rendőrtől akinél sokkoló van?-Megszorítom apa vállát. 5-en vannak és nem úgy néznek ki, mint akik ennyitől megijednének. Amint szabad az út odafutok a sellőhöz és minden erőmmel tolni kezdem a víz felé. A felső teste akkora akár nekem és betegesen sovány, az uszonya miatt így is nagyon nehéz. Nem segít a körülötte lévő szemét se. Apa is mellém ér és együtt már valahogy sikerült eljuttatnunk a vízig. Nem is foglalkozok a körülöttem lévő dolgokkal tovább. A merülő fiú felé nézek, aki egy ideig nem mozdul. Apára nézek, aki szintén feszülten figyel. A látókörünkön kívülre kerül, így csak reménykedni tudunk tovább. Egy autó érkezik, benne a 3 itt élő rendőrrel. Együtt, beveszik azokat akik illegális dolgot szerettek volna csinálni. Tudom, hogy el fogják őket engedni. Még, ha abba a pici tömlőcbe be is zárnák őket, hamar újra szabadlábra kerülnének. Ilyen itt élni. Sajnos, iskolai verekedésért én is voltam bennt.
  -Gyorsan kell cselekednünk. Minél előbb, annál jobb!-Kisétálok a stég végére és belenyúlok a vízbe ameddig tudok. Remélem észrevesz és idejön. Apuék betolatnak a furgonnal amivel jöttek.-Ide tudod hívni?-Egy akvárium szerű üvegdoboz kerül elő.
  -Sajnos nem.-Kihúzom a kezemet a vízből és odamegyek a többiekhez.-Ebbe akarjátok belerakni?-Kopogtatom meg a doboz műanyag részét.
  -Nyugi, el fog benne férni. Már, csak valahogy bele kéne juttatnunk.-Belenézek a dobozba, amiben csapvíznek tűnő folyadék van.-Nem, nem lesz ettől se semmi baja.-Válaszolja meg apa a még fel sem tett kérdésemet.
  -Van nálatok bűvárszemüveg?-A kérdésemre apa összevonja a szemöldökét.
  -Le akarsz merülni?-A kérdésre csak megrántom a vállamat.
  -Mentek ti, akiket nem ismer? Meg van sérülve. Ki tudja mit fog újabb ismeretlen emberekkel tenni.-Apa nem jó szívvel megy be a kocsi hátuljába. Hamarosan megjelenik egy úszószemüvéggel és egy kötéllel.
  -Bárcsak több cuccot tudnék adni. Nem készültünk ilyesmire az után, hogy láttam mennyire megbízik bennetek.-Nem lesz kellemes ruhában alámerülni.-Amint bármi van, rántsd meg a kötelet. Ha pedig fél percnél tovább maradsz kihúzunk. Vigyázz magadra!-Egy kicsit azért mégis félek. Odamegyek, ahonnan sikerült apuval belöknünk a vízbe. Beugrok, ami kicsit se kellemes, mert jég hideg a víz. Lefelé úszok. Felfordul a gyomrom a vízben lévő dolgokban. Leérek az aljára, de nem látom. Meghúzom a kötelet, így rekord sebességel érek fel a felszínre.
  -Nyugi, semmi se történt.-Szólok apura, aki már rántana ki a vízből.-Nincs az alján. Körbenézek.-Kicsit beljebb úszók és ott is lebukok. Kiúszok a rácsig, ott megpihenek, aztán ott is körbe nézek. Sehol se látom, ez pedig aggaszt. Újra meghúzom a kötelet.-Nincs nálatok valami kaja neki?-Kérdezem a part mellett.
  -Hozok neki.-Szalad arrébb apa egyik aszisztense. Még egyszer lebukok és a stég alatt is megnézem.
  -Talán mégse annyira jó ötlet ez.-Szól apa mikor visszaérek.-Ki tudja mit csinál, ha éhes, sebesült és begerjed. Könnyen nagyon agresszívvá válhat.-Visszabukok a víz alá és újra elmegyek a stég felé. Ott lejjebbúszok, ahol meglátom. A homokban fekszik. Visszabukok a felszín fölé. Apunak mutogatni kezdek. Bólintással jelzi, hogy értette. Megvárom még közelebb érnek, hogy gyorsabban ki tudjanak rántani, ha baj van. Aztán, lemerülök. Óvatosan úszok hozzá közel. Nem mozdul. Csukva vannak a szemei. A víz a feje körül színeződött csak el. Nem vézik annyira. Óvatosan megérintem. Kinyitja a szemeit és laposokat pislog rám. Felé nyújtom a kezemet. Megfog, ami eszméletlen furcsa érzés. Nem is tudom semmihez se hasonlítani. Magamhoz szorítom és meghúzom a kötelet. Amint kibukok a felszínre, az egyik kezemmel elengedem és megkapaszkodok a stégbe. Kicsit feljebb húzom, hogy ne legyen a sebe a vízbe.
  -Bele tudsz mászni?-A sellő rám néz. Közelebbről meglátom a jellemzőit amit a sellőkről olvastam.-Apa. Segítsetek neki.-Megkapaszkodik a stégben. Még egyszer visszadugja a kopoltyút a víz alá, aztán megpróbál felemelkedni. Nem igazán sikerül neki, de apuék segítségével kijut a stégre és utána a tárolóba is. Nem néz ki valami jól, de nem csodálkozom. Én is kimászok a vízből, de azonnal be is futok az autó rakterébe ésmegszárítom magamat. Anya ezért ki fog nyírni, de nem érdekel.
  -Aztán kapaszkodni!-Figyelmeztet apa mielőtt becsukná az ajtót. Miként ez megtörténik, felkelek és benyúlok a vízbe. Majd kapaszkodok a tárolóba. Úgy is rögzítve van. A víz már elszíneződött, gondolom a tüdejében lévő víztől és a kosztól ami rajta volt. Megfogja ő is a kezemet. Még mindig furcsa az érintése.-Hamarosan jön Seiron is.-Mosolygok rá, bár ebben nem vagyok túlzottan biztos. Miként megérkezünk felslisszolok az emeletre, ahol gyors áthúzom a ruháimat.-Jössz?-A kérdésemre választ se várok, miként meglátom a bőröndöt.
  -Anya úgy is hazarendel max 1 hét után. Ki nem hagynám.-Megölelem a vigyorgó Seiront. Legszívesebben el se engedném, mert meleg, de inkább megelégszek egy pulóverrel. Lesietünk az emeletről.
  -Na, na, na. Hova ez a nagy sietség?-Állja az utunkat anya. Segítségkérően nézek apura.-Engem meg se kérdeztek? Na, szépen vagyunk.-Kitárja a karjait. Gyors megölelem, hogy meglágyuljon a szíve. Jelenleg semmi nem marasztal ebben a kis városban. Ha másra nem és másért nem, akkor Seiron miatt el akarok menni.-Gyertek. Hadd nézzem mit fogtatok.-Elengedjük anyut, aki elindul kifelé. Ő is imádja a sellőket, de ő se sokszor láthatott egyet élőben.
  -Azt értem, hogy megbeszéltük, hogy jöttök, de most? Azonnal?-Apa kérdésére a válasz egyértelműen az igen.
  -Csak bennünk bízik és ha itt maradunk ki tudja mikor törik ránk az ajtót a feldühödött iskolatársak szülei. Mindenkinek sokkal jobb, hogyha elmegyünk. Persze, nem örökre. Egyenlőre.-Az utolsó szót szinte suttogva teszem hozzá.
  -Ezt nem biztos, hogy értem.-Néz ránk rosszallóan.
  -Út közben elmondom.-Lépek le anyuhoz, amilyen gyorsan tudok. Szegény Seiront pedig ott hagyom. 
  -Gyönyörű.-Suttog anya maga elé mikor belépek a raktérrészbe.
  -Te is jössz?-Állok mellé. Belenézek a vízbe, ahol a sellő kíváncsi tekintettel fürkész minket.
  -Menjetek csak. Tudom, hogy nagyon szeretnétek már elmenni innen. Hidd el, ha lenne rá mód, már megtettük volna apátokkal. Most elmentek egy hétig, maximum, mert biztos vagyok benne, hogy az igazgató tovább nem fog engedni. Aztán visszajöttök és csak késleltetitek az egészet. Tudom, hogy csak jót akarsz. Nekem, neked és főleg Seironnak. Meg fogjuk oldani, hidd el. Csak adjatok rá egy kis időt.-Elmosolyodok. Igaza van. De még mennyire. Akkor is. Ha legalább ennyivel késleltetni tudom az egészet, akkor meg szeretném tenni.
  -Te meg leszel itt? Ha most elmegyünk, minden rajtad csattan majd.-Anya sóhajt egy hatalmasat.
  -Eddig is meg voltam. Legalább nem lesz itt a 2 serdülő fiam, akik folyton csak bajt kevernek.-Még egyszer megölelem. Kimondhatatlanul hálás vagyok már csak azért is, hogy itt van.